szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Pénteken a Föld légkörében semmisül meg az űrben ellenőrzés nélkül maradt Progressz teherűrhajó, és a Föld felszínét csak kicsiny alkatrészdarabkák érhetik el – jelentette be szerdán a Roszkoszmosz, az orosz űrhivatal.

A hivatal szakértői kiszámították, hogy az űrhajó közép-európai idő szerint május 8-án 0 óra 23 perc és 20 óra 55 perc között semmisül majd meg. "A Föld légkörének rétegein áthaladva az űrhajó teljesen el fog égni, a bolygó felszínét csak apró darabkák érhetik el" – tette hozzá a hivatal. 

A Progressz teherűrhajót április 28-án indították el a kazahsztáni Bajkonurból, azzal a céllal, hogy üzemanyagot, oxigént és élelmiszert szállítson a világűrben létesített Nemzetközi Űrállomásra. Nem sokkal később azonban irányíthatatlanná vált, és azóta szabadesésben közeledik ismét a Föld felé. 

A Roszkoszmosz már korábban tájékoztatott arról, hogy a Föld légkörébe érve a teherűrhajó el fog égni. Azt is jelezték, hogy a Progressz a Nemzetközi Űrállomásra sem jelent veszélyt, minthogy lényeges eltérés van pályájuk magassága között. 

Korábban a kiszolgált teherűrhajókat a Roszkoszmosz szakemberei a Csendes-óceánba irányították, de azok is nagyrészt már a légkörben megsemmisültek. 

A múlt héten történtek kivizsgálására Oroszországban vizsgálóbizottságot hoztak létre. A Roszkoszmosz most közölte azt is, hogy csütörtökön még pontosabb tájékoztatást tud majd adni arról, mikor és melyik körzetben éri el a Progressz a Föld atmoszféráját.

Fél, hogy a nyomában vannak a neten? Ilyen egyszerűen védheti meg magát

Fél, hogy a nyomában vannak a neten? Ilyen egyszerűen védheti meg magát

Halálra gázoltak egy nőt és hároméves gyerekét Bagnál

Halálra gázoltak egy nőt és hároméves gyerekét Bagnál

Volt élettársa és saját fia rabolt el egy nőt, hogy aláírasson vele egy meghatalmazást

Volt élettársa és saját fia rabolt el egy nőt, hogy aláírasson vele egy meghatalmazást

Putyin szóvivője az annektált ukrán megyékkel példálózott, amikor Trump területi vágyairól kérdezték

Putyin szóvivője az annektált ukrán megyékkel példálózott, amikor Trump területi vágyairól kérdezték