És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Nyolc hónapon át tartott az a Mars-szimulációs NASA-kísérlet a hawaii Mauna Loa lejtőjén, amelyben azt vizsgálták, hogyan tudnak csapatban együtt dolgozni a kísérletben részt vevő tudósok. A csapat tagjait kamerákkal és nyomkövetőkkel figyelték meg.
A hat tudós szombaton hagyta el a Mauna Loa hegyen 2400 méteres magasságban épített kupolát, amelyben a marsi életet szimulálták. A légzsilippel lezárt bázisból kitekintve csak a hawaii lávamezőket és hegyeket láthattak, ahol sem növény, sem állat nem él meg, így az űrhöz hasonló volt az atmoszféra.
A bázisukról csak űrruhában mozdultak ki alkalmanként. "Amikor először kiléptünk az ajtón, furcsa volt, hogy nem volt rajtunk űrruha, olyan régóta színleltünk" - mondta Jocelyn Dunn, a kísérlet egyik alanya, miután elhagyták a bázist.
A kísérlet célja az volt, hogy az elszigetelt környezetben megfigyelt viselkedés és teljesítmény alapján meg tudják állapítani a szakemberek, ha a legénység egyik tagja depressziós kezd lenni vagy kommunikációs problémák jelentkeznek. Kim Binsted, a hawaii egyetem professzora szerint így a jövőbeni küldetések során időben lehet cselekedni, hogy megakadályozzák az esetleges komolyabb problémákat.
A nyolchónapos szimuláció alatt a legénység tagjai testedzéssel és jógával vezették le a stresszt. Emellett lehetőségük volt a napenergiával működő futógépet is igénybe venni, bár csak délutánonként, és akkor is csak ha sütött a nap.
Dunn elmondása szerint bár az is elég nehéz volt, hogy az ember a rosszabb napjain nem tudott elvonulni, mégis a családtól való távolság volt a legrosszabb. A 27 éves doktorandusz a kísérlet miatt nem vett részt testvére esküvőjén, csak egy videofelvételen keresztül tudott tósztot mondani az eseményen.
A bázis elhagyása után a csapat tagjainak az első dolga azoknak az élelmiszereknek az elfogyasztása volt, amelyekre hónapokig vágytak: szaftos görögdinnye, főtt tojás, barack és croissant. Ez valamelyest ízletesebb volt a szárított chilinél, amelyet nyolc hónapig ettek. Dunn következő teendője az úszás volt. A légmozgás mellett a fürdésben is hiányt szenvedtek: a szimulációs bázison heti hat perc zuhanyozásra volt lehetőség.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.