9 dolog, ami csak most derült ki a Plútóról
A New Horizons űrszonda megközelítette a Plútót, és a korábbiaknál jóval részletesebb képeket készített a törpebolygóról. A talált dolgok egy része a kutatókat is meglepte. Íme kilenc dolog, amit most tudtunk meg a bolygóról és a felszínéről.
Első alkalommal látogatta meg űreszköz a Plútó rendszerét, a majdnem tíz éve úton lévő New Horizons ugyanis idén július 14-én végre megközelítette a törpebolygót és 12 500 kilométerre haladt el mellett. Első adatai meglepően fiatal felszínű, változatos hegyvidékkel rendelkező, aktív égitestet mutattak, amelynek a felszínén viszonylag ritkák a nagy kráterek.
Kereszturi Ákos, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet munkatársa a New Horizons felfedezéseiről azt közölte, nagyon sikeres volt a New Horizons útja, és bár még csak néhány adatot sugárzott haza, az első képek is látványosak és meglepőek. Azok várakozása igazolódott be ugyanis, akik érdekes, változatos objektumra számítottak – azonban a Plútó fiatalos és aktív megjelenése még közülük is sokakat meglepett. Íme néhány a legfontosabb felfedezések közül.
Kiterjedt légkörrendszere van
A Plútó maga 2370 km átmérőjűnek adódott. A légköri gázok a megfigyelések alapján legalább 1600 km-nyire terjednek a felszín fölé, tehát a várakozásoknak megfelelően igen kiterjedt a nitrogénlégkör – korábban a felszíntől 270 km magasságig volt csak biztos nyoma a légköri gázoknak. Az atmoszféra ritka és hideg ionizált gázfelhője a Plútótól közel 10 ezer kilométer távolságig is elnyúlik a Nappal ellentétes irányba. Műszerekkel sikerült megörökíteni légköri ködöt is mintegy 130 km-es magasságig, amelyben két sűrűbb réteget sikerült azonosítani 50 és 80 km magasságban. A köd anyaga az eddigi mérések alapján főleg etilén és acetilén. A kutatók nagyon meglepődtek azon, hogy a Plútónak ilyen kiterjedt légköre van.
Kevés a nagy kráter
A kutatókat az is meglepte, hogy a Plútó máshogy néz ki, mint a mi Holdunk, a kisebb égitestek esetén ugyanis általában sok a kráter, de a Plútó esetében más a helyzet: kevés és viszonylag kicsi becsapódásnyom ismerhető csak fel rajta. Eszerint valamilyen folyamat eltörölte a korábbiakat, megfiatalította az objektum felszínét, de azt nehéz megbecsülni, hogy ez mikor történt.
Talán még most is alakul a Plútó felszíne
A Naprendszer belső térségében általánosan használják az úgynevezett kráterstatisztikai alapú korbecslést, vagyis hogy minél több és nagyobb kráter borít egy területet, annál idősebb a vidék. A Plútón viszont kevés a kráter, és más dolgok miatt is nehéz pontosan megbecsülni a felszínének korát. Biztosan annyit mondhatunk, hogy maga a felszín lényegesen fiatalabb lehet, mint például a mi Holdunk felszíne. A Plútó felszínének egyes kisebb területei pedig egészen fiatalok, akár 100 millió évesek is lehetnek – sőt az sem zárható ki, hogy több helyen ma is aktív felszínalakító folyamatok zajlanak.
Iszapra emlékeztető repedések
A bolygón megfigyelhető egy nagyobb, szív alakú folt, amit a Plútó felfedezőjéről Tombaugh-régiónak nevezték el. A szív belsejében keskeny árkok közel 20 km-es egységekre darabolják a területet, részben a földi iszapos területek száradásos repedéseire emlékeztetve. Egy másik népszerű modell szerint a hasonló alakzatok létrejöttét a konvekció, azaz a felszín alatti anyag áramlása magyarázza. A Tombaugh-régió nyugati részén szén-monoxid-jeget sikerült azonosítani, amelynek koncentrációja a szív alakú terület belseje felé nő.
Ismeretlen eredetű repedések a hegyekben
Hegyvonulatok szép számmal mutatkoznak a Plútó felszínén, magasságuk néhol a 3,5 km-t is eléri. Kétféle hegyet találtak: néhány blokk közel szögletes alakú, ami arra utal, hogy töréses, tektonikus folyamatok hozták őket létre, emellett vannak kevésbé meredek és talán alacsonyabb, összefüggő hegyvonulatok is, amelyek inkább egymásba kapcsolódó, néhol ívesen görbülő hajlatokból tevődnek össze és csúcsokban végződnek. Néhol pedig nagy mélyedések is mutatkoznak az ilyen íves vonulatok között – eredetük egyelőre ismeretlen.
Lávasíkságok
Kiterjedt síkságok is akadnak a Plútón, amelyeket néhol kisebb hegyek, máshol furcsa mélyedések szakítanak meg. Kinézetük alapján valamilyen folyamat töltötte fel őket azonos magasságig – ez talán vulkáni láva lehetett. A Naptól ilyen távolságban azonban nem a szilikátos kőzetek, hanem különféle jegek képeznek úgynevezett kriolávákat. Itt főleg víz-ammónia keverékkel állhatunk szemben, amely igen nagy hidegben is folyékony marad.
Nitrogénkitörések
Mindezek fölött több kilométer hosszú, egymással párhuzamos, sötétebb sávok is mutatkoznak a Plútón, amelyeket talán a ritka légkör áramlásai hoztak létre. A Neptunusz Triton holdján például a jégbe bevilágító napfény által felmelegített és elpárolgó nitrogéngáz kitörései hozzák létre őket, amelyekből sötétebb por hullik vissza a felszínre az uralkodó szélirány szerint. Ez elvileg a Plútón is megtörténhet.
Kővé fagyott víz és gleccserek
A Sputnik Planum síkság peremvidékén, a szív alakzat nyugati részén a jég morfológiája a fagyos anyag mozgására, áramlására utal. A kérdéses anyag nitrogén-, metán- vagy szén-monoxid-jég, esetleg ezek keveréke lehet, amely talán a földi gleccserekhez hasonlóan lassan mozoghat. A szilárd alapkőzetet a vízjég adja, amely az égitesten uralkodó nagy hidegben igen kemény.
A Plútó holdjai
A Plútó legnagyobb holdja, a Charon a mérések alapján 1208 km átmérőjű. Itt is kevés és fiatal kráter mutatkozott, akadt ellenben legalább a fél égitesten átívelő repedésrendszer, hegyvonulatok és árkok sorozata. A sarkvidék területe sötétebb a többi vidéknél. A kisebb holdak közül a Hydráról és Nixről publikáltak felvételeket. Ezeken sok részlet nem látszik, de az sejthető, hogy az objektumok alakja nem gömb. A Hydra nagyjából 43×33 km, míg a Nix szintén elnyúlt alakú, közel 35 km-es.
