"Hihetetlen, hogy a medveállatkák (Tardigrada) számára ekkora ellenálló képességet biztosító fehérjét más állati sejtekbe is el lehet juttatni" – magyarázta az AFP francia hírügynökségnek Kunieda Takekazu, a Kiotói Egyetem tanára, a Nature Communications című brit tudományos folyóiratban megjelent tanulmány társszerzője.
Az ízeltlábúakkal hasonlóságot mutató apró lények hordós testüknek köszönhetik a nevüket, és szinte mindenütt megtalálhatók a Földön. Hosszúságuk átlagosan mindössze fél milliméter, nyolc karmos lábukkal nagyon lassan, esetlenül mozognak.
A medveállatkák különlegessége a rendkívüli alkalmazkodó képességük: olyan körülmények között is képesek életben maradni, amelyekben más élőlények bizonyosan elpusztulnának. Élettartamuk rendkívül hosszú.
A medveállatkák a mélyhűtőben eltöltött húszperces tartózkodás után képesek ismét járni. Ugyanezt tapasztalták, amikor forró vízbe dobták őket. Még az űrben is képesek életben maradni. 2007-ben svéd tudósok a Richtersius coronifer és a Milnesium tardigradum nevű medveállatkafajok több ezer példányát tíz napra 270 kilométer magasan a Foton-M3 űrszondán a világűrbe küldték. Visszatérésük után semmilyen biológiai elváltozás nyomát nem mutatták, sőt normálisan szaporodtak.
A medveállatkák túlélik a légköri nyomás háromszázszorosát is, valamint a legtöbb élőlény számára halálosnak számító dózisú ibolyántúli sugarakat.
A medveállatkák DNS-ét szekvenálva Kuneida Takekazu és kollégái felfedeztek egy fehérjét, amely besugárzáskor a DNS-t védi. A kutatók szerint ez a fehérje csak a medveállatkák szervezetében található meg. A kutatásokat folytatva a tudósok megállapították, hogy ez a fehérje az emberi sejteket is megvédheti a röntgensugaraktól.
A kutatás szerint a medveállatkák fehérjéje által védetten a DNS fele annyira károsodna.
"Úgy véljük, hogy ez a fehérje egyfajta pajzsot képezhetne az emberi DNS előtt, megvédve azt a támadásoktól" – magyarázta a japán kutató.
A tanulmány szerint a medveállatkák hihetetlen ellenálló képességének titka a genomjával is magyarázható. Rendkívüli szárazság eseten az állatka képes teljesen kiszáradni és a normális állapotában elfogyasztott víz egy százalékával beérni. DNS-e ilyenkor több kis apró darabra esik szét.
Az élettelenséghez közeli állapotban marad, amíg az életfunkciói a normálisnak 0,01 százalékára csökkennek. Később, amikor ismét vízhez jutnak, a medveállatkák képesek helyreállítani a DNS-üket, és károsodás nélkül kikerülni a rendkívüli kiszáradtság állapotából.
