szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Eddig úgy hittük, hogy a Naprendszerben a Föld az egyetlen bolygó, amely geológiailag aktív, de most kiderült, hogy a Merkúr is formálódik még.

A Merkúr tektonikailag még mindig aktív – jelentette be a NASA, miután Messenger űrszonda képeit összehasonlította a 70-es években készített felvételekkel. Kiderült ugyanis, hogy a bolygó meteroroknak köszönhető mélyedései kisebbek lettek az elmúlt évtizedekben, amelynek egyetlen oka lehet: geológiailag még mindig aktív a Merkúr.

Ez egy váratlan felfedezés, ugyanis eddig a tudósok meg voltak róla győződve, hogy a Naprendszerben a Föld az egyetlen bolygó, amely tektonikailag aktív, tehát felszíne formálódik még.

NASA

A Merkúr idén egyszer már felhívta magára a figyelmet, hiszen Magyarországon is megörökítették, ahogy a bolygó elhalad a Nap előtt, ez legközelebb 2019-ben történik majd meg.

Megszűnik az al-Kaida szíriai ága

Megszűnik az al-Kaida szíriai ága

Ismét bombafenyegetést kapott több iskola

Ismét bombafenyegetést kapott több iskola

A fejenként évente 140 liter sört ivó csehek felvették a szellemi örökség listájára a sörkultúrát

A fejenként évente 140 liter sört ivó csehek felvették a szellemi örökség listájára a sörkultúrát

A Google és a PwC vezetői kerültek a Digitális Kereskedelmi Szövetség élére

A Google és a PwC vezetői kerültek a Digitális Kereskedelmi Szövetség élére