Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Tech

Jövőre a magyarok is használnak robotrepülőgépet Afganisztánban

A jövő év második felében már robotrepülőgépeket is használ majd a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoportja Afganisztánban; a személyzet felkészítése januárban kezdődik Izraelben - mondta el az Afganisztánban tartózkodó honvédelmi miniszter csütörtökön.

MTI Karrier

Kormányszóvivő: egyszeri bérkiegészítés a közszférának

Egyszeri, bruttó 20 ezer forintos keresetkiegészítést kapnak a közszférában dolgozók december elején - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten. A Fidesz közleményben reagált; mint írták, a megszorító intézkedések nehéz helyzetbe hozzák a közalkalmazottakat és családjaikat.

MTI Itthon

A kormány leállíthatja a Dísz téri fejlesztéseket

A kormány vizsgálja, hogy leállítsa-e a Budavári Palotában, a Dísz téren elkezdett tízmilliárd forintos épületfelújítási beruházást, miután a kerületi önkormányzat hétfőn változtatási tilalmat rendelt el a területre.

MTI Gazdaság

A Főgáz eladásáról tárgyal a jövő héten a Fővárosi Közgyűlés

A Hagyó Miklós (MSZP) és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettesek által javasoltakkal ellentétben ne a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi bizottsága, hanem maga a közgyűlés döntsön a Főgáz-részvények eladásáról, ezzel a módosítással az MSZP-frakció egyöntetűen támogatni tudja a jövő heti értékesítési eljárást - közölték szocialista politikusok vasárnap.

MTI Gazdaság

Tariceanu és Gyurcsány a valutaspekulációk ellen

Gyurcsány Ferenc és Calin Popescu Tariceanu telefonon egyeztetett hétfő délután - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő. A beszélgetést a román kormányfő kezdeményezte, aki támogatást kért ahhoz, hogy a pénteki informális brüsszeli európai uniós csúcson közös kezdeményezéseket tegyenek.

MTI Itthon

Már biztos, hogy csökken a jutalom a minisztériumokban

A miniszterelnök aláírta azt a rendeletmódosítást, amely a minisztériumokban, illetve a kormányhivatalok központi szerveinél csökkenti az év végi jutalom keretösszegeit, nagyságát - közölte a kormányszóvivő hétfőn.

MTI Gazdaság

Jövő csütörtökön lesz a gazdasági csúcs

November 13-án lehet a miniszterelnök által kezdeményezett gazdasági csúcs - tudta meg hétfőn kormányzati forrásból az MTI. A kormány üdvözölné, ha részt vennének a társadalmi partnerek, a munkavállalók és a munkáltatók, a kamarák képviselő, a parlamenti frakcióvezetők, valamint a parlamenti pártok vezetői

MTI Világ

Gyurcsány: ne a szélsőségek diktálják a szlovák-magyar viszonyt

Gyurcsány Ferenc vasárnap tájékoztatást kapott a dunaszerdaihelyi futballmérkőzésen történtekről a szakminiszterektől azokról az információkról, amelyek rendelkezésre állnak a magyar hatóságoknál és a Külügyminisztériumnál, valamint tájékozódott Magyarország szlovákiai nagykövetétől is, mivel a magyar közvéleményt felkavarták a televízióban illetve az interneten látható képek.

MTI Itthon

Radikálisan csökkenő jutalmak a minisztériumoknál

A miniszterelnök várhatóan hétfőn aláírja azt a kormányrendeletet, amely 12 milliárdról kétmilliárdra csökkenti a minisztériumoknál és a háttérintézményeknél a jutalomra felhasználható keretet - tudta meg kormányzati és minisztériumi forrásból az MTI vasárnap.

MTI Gazdaság

Veres nyugtat: távol vagyunk az államcsődtől

Távol vagyunk attól, hogy államcsőd fenyegesse Magyarországot - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter a Magyar Közgazdasági Társaság tagjaival folytatott megbeszélés után hétfőn a Parlamentben.

MTI Itthon

Út a munkához: elfogadta a kormány a programot

A kormány múlt heti ülésén elfogadta az "Út a munkához" programot, amely jobb összhangot teremt a szociális segélyezés rendszere és a foglalkoztatás között - közölte Budai Bernadett kormányszóvivői hétfőn, Budapesten.

MTI Itthon

Politológusok szerint jól jöhet a válság a kormánynak

Juhász Attila és Kiszelly Zoltán szerint több szempontból kapóra jöhet a kormánynak a pénzügyi válság, ebben a helyzetben könnyebb elfogadtatni a költségvetést is a parlamenttel. A két politológus ezt hétfőn mondta az MTI-nek.

MTI Gazdaság

Valótlan híresztelés miatt zuhant az OTP-részvények árfolyama

A tőzsdezáráskor bezuhant az OTP árfolyama a BÉT-en, mert Londonban híresztelések terjedtek el arról, hogy a banki állami segítséget kapna, minden magyar hivatalos szerv cáfolta ezt, a bank a híresztelést spekulációnak minősítette, amivel a papír árfolyamának mesterséges letörését szeretnék elérni.

1
40 41 42 43 44
58
Újabb áremelés jön a benzinkutakon

Újabb áremelés jön a benzinkutakon

Kimondták: nincs olyan, hogy biztonságos mennyiségű alkohol

Kimondták: nincs olyan, hogy biztonságos mennyiségű alkohol

Elszálló infláció, 25 százalékos alapkamat, összeomló rubel - Putyinnak nem ártana többet foglalkoznia az orosz gazdasággal

Elszálló infláció, 25 százalékos alapkamat, összeomló rubel - Putyinnak nem ártana többet foglalkoznia az orosz gazdasággal

Előnybe került a Tottenham a Szoboszlait nélkülöző Liverpool ellen

Előnybe került a Tottenham a Szoboszlait nélkülöző Liverpool ellen

Jogi lépésekkel fenyeget Brüsszel, ha a Facebook Európában is leáll a tényellenőrzéssel

Jogi lépésekkel fenyeget Brüsszel, ha a Facebook Európában is leáll a tényellenőrzéssel

Kockázatos lenne a Balatonra a szemesi luxuslakóparkhoz tervezett belső tó

Kockázatos lenne a Balatonra a szemesi luxuslakóparkhoz tervezett belső tó

Netanjahut nem tartóztatják le, ha Lengyelországba utazik az auschwitzi haláltábor felszabadulásának évfordulójára

Netanjahut nem tartóztatják le, ha Lengyelországba utazik az auschwitzi haláltábor felszabadulásának évfordulójára

Folytatódik a szokatlanul enyhe időjárás

Folytatódik a szokatlanul enyhe időjárás

Beperelte egy utasát a Ryanair, aki miatt meg kellett szakítani az egyik járat útját

Beperelte egy utasát a Ryanair, aki miatt meg kellett szakítani az egyik járat útját

A címlapról ajánljuk