Az MSZP szerint elképzelhető, hogy fideszes politikusok kapcsolatban álltak Kulcsár Attilával, a K and H Equities sikkasztással gyanúsított volt vezetőjével. Rogán azt állítja: néhány hónappal ezelőtt egy társaságban mutatták be neki Kulcsárt, de külön nem találkozott vele. A K and H Equities körüli ügyekben az Állami Számvevőszék is vizsgálódna.

Katona Béla szocialista politikus csütörtöki közleményében arra a kérdésre várt választ a fideszes politikustól, igaz-e, hogy többször találkozott Kulcsár Attilával, és közvetítőkön keresztül a K and H Equities intézte egyes pénzügyeit.
Rogán Antal válaszában közölte: soha nem volt számlája a Kereskedelmi és Hitelbanknál, illetve a K and H Equitiesnél. Az ellenzéki politikus egyben jelezte azt is, hogy meghatalmazza a K and H megbízott vezérigazgatóját, hogy a Kereskedelmi és Hitelbank csoportnál akár közvetlenül, akár megbízott útján kötött, rá vonatkozó szerződéseket hozza nyilvánosságra, ha olyanokat talál. Rogán azt is közölte: néhány hónappal ezelőtt egy társaságban mutatták be neki Kulcsár Attilát, a brókercég sikkasztással gyanúsított volt vezetőjét, de külön nem találkozott vele.
Katona Béla szerint az MSZP egyetért a Fidesz azon kezdeményezésével, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálja meg az Állami Autópálya Kezelő Rt. befektetési tevékenységét a K and H Equities ügyében.
Tállai András a parlament számvevőszéki bizottságának elnöke csütörtökön jelentette be, hogy levelet ír a kormányfőnek, amelyben azt javasolja Medgyessy Péternek: kérje fel az Állami Számvevőszéket az ellenőrzésére. (MTI)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Zsíros fegyverüzletet mondana fel Kanada Hasogdzsi halála miatt

Zsíros fegyverüzletet mondana fel Kanada Hasogdzsi halála miatt

Korán nyitottak a hazai sípályák, már az ország három pontján is lehet síelni

Korán nyitottak a hazai sípályák, már az ország három pontján is lehet síelni

A pápa támogatja ENSZ migrációs csomagját

A pápa támogatja ENSZ migrációs csomagját

Videó: A rendőrök lefogtak egy tüntetőt az Alkotmány utcában

Videó: A rendőrök lefogtak egy tüntetőt az Alkotmány utcában

Egészséges akar lenni? Kezelje helyén az érzelmeit

Egészséges akar lenni? Kezelje helyén az érzelmeit

Hivatalossá vált az ukrán ortodox egyház elszakadása

Hivatalossá vált az ukrán ortodox egyház elszakadása