Tetszett a cikk?

A Szombathelyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat hivatalosan is tájékoztatást kért a Vas megyei főkapitánytól a kisebbségi testületnél még októberben tartott házkutatásról, s arról, hogy miért foglaltak le a roma kárpótláshoz szükséges adatlapokat – jelentette be Forgács Zója elnök hétfőn.

Az elnök szerint a rendőrségnek a kisebbségi törvény 26. paragrafusa szerint kötelessége tájékoztatni az önkormányzatot, ha pedig ezt elmulasztja, ombudsmanhoz fordulnak az ügy kivizsgálásáért. Beszámolója szerint a rendőrség október 13-án tanúként hallgatta ki őt, melynek során a rendőrtisztek azt hangoztatták, "Szombathelyről a romák közül nem vittek el senkit kényszermunkára", ezért többen jogosulatlanul vettek fel kárpótlást.
A cigány kisebbségi önkormányzati vezető szerint a rendőrség folyamatosan zaklatja azokat a szombathelyi romákat, akik a roma holokauszt miatt kárpótlásért folyamodtak, kérelmezőként léptek fel, vagy már meg is kapták járandóságukat. A kisebbségi önkormányzat valóban kiállított igazolásokat azoknak, akik kárpótlást kértek az Osztrák Megbékélési Alaptól, az érintettek ugyanis két tanúval igazolták, hogy ők, vagy már elhunyt szüleik kényszermunkán voltak - tette hozzá. A kárpótlást igénylők között sokan egymás tanúi voltak, a kisebbségi önkormányzat elnökeként azonban véleménye szerint nem feladata, hogy vizsgálja a kárpótlási igények jogosságát, s úgy látja, ha kétségbe vonta volna a tanúk szavahihetőségét, akkor "diszkriminációt" követett volna el - hangoztatta Forgács.
Szalai Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerint a rendőrség csalás alapos gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen folytat büntetőeljárást a roma kárpótlási kérelmek ügyében. A kisebbségi önkormányzat elnökének beadványát a főkapitány az ügyészséghez továbbította. A sajtóreferens a folyamatban lévő ügyről nem kívánt bővebb tájékoztatást adni. (MTI)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!