A csehszlovák kormány 1990 novemberében, tehát egy évvel a rendszerváltó bársonyos forradalom után döntött úgy, hogy ki kell utasítani az országból a negyvenes évek második felétől Prágában székelő Nemzetközi Újságíró Szervezetet. A döntés indoklása az volt, hogy a szervezet több mint negyven éven át kiszolgálta a Szovjetunió, illetve a kelet-európai kommunista országok hatalmi érdekeit, s ezzel eltért a küldetésétől és működésének alapelveitől is. A hatóságok és a szabaddá vált média azt is állították, hogy a NÚSZ, két másik betiltott szervezettel, a Demokratikus Világífjúsági Szövetséggel (DIVSZ) és a Szakszervezeti Világszövetségggel fedezték a szovjet KGB és más kommunista titkosszolgálatok tevékenységét, s támogatást nyújtottak a nemzetközi terrorizmusnak.

"Egyértelműen politikai döntésről van szó" - erősítette meg több ízben is a döntés után Martin Fendrych belügyminisztériumi szóvivő. Ugyanakkor leszögezte: információink vannak arról, hogy mindhárom szervezetnél nagyon erős háttere volt a szovjet hírszerzésnek és a csehszlovák állambiztonságnak. Mindhárom szervezet ugyanakkor olyan gazdasági-kereskedelmi tevékenységet is folytatott, amely sértette a hatályos csehszlovák törvényeket. A szóvivő azt állította, hogy tekintettel a tevékenység bizalmas és titkos jellegére, a törvénysértéseket nagyon nehéz bizonyítani.

Az arabok, afrikaiak és a latin-amerikaiak csehszlovákiai jelenlétét hivatalosan a fejlődő országoknak és a felszabadító mozgalmaknak nyújtott segítséggel magyarázták. Ez gyakran a DIVSZ és a NÚSZ égisze alatt történt. Ján Langos szervezeti belügyminiszter még 1990 szeptemberében egy parlamenti interpellációra adott válaszában elmondta: a csehszlovák állambiztonság dél-morvaországi Brünn melletti Zastávka kiképző-központjában a múltban egyebek közt palesztinokat is kiképeztek, akik közül később többen Jasszer Arafat testőrei lettek. Hogy a kiképzés célja "terrorizmusra való felkészítés" lett volna, arra nincs konkrét bizonyíték - mutatott rá Langos.

Arra azonban vannak bizonyítékok, hogy nemzetközi terroristák Csehszlovákiában voltak gyógykezelésen, pihenésen. Konkrét tényeket azonban nem volt hajlandó elárulni. Médiaértesülések szerint a hírhedt Carlos is megfordult a szocialista Csehszlovákiában. A miniszter szerint ezekről a kiképzésekről, gyógykezelésekről személyesen a kommunista pártvezetők tárgyaltak, mégpedig nem hivatalos formában.

Prágai források szerint kémtevékenységet leginkább a Nemzetközi Újságíró Szervezet tagjai folytattak, akik "hivatalos" munkájuk során nagyon sok helyre bejutottak. Erről azonban még kevesebb a nyilvánosságra hozott konkrét információ. A csehszlovákiai ügynökakták közzététele után azonban kiderült, hogy a szervezet számos alkalmazottja és számos csehszlovák újságíró is szoros kapcsolatban volt a titkosszolgálatokkal. Ideális volt, hogy a NÚSZ-nak gyakorlatilag a világ minden régiójában komoly regionális bázisai voltak, mégpedig nagy anyagi háttérrel. A szervezetnek a nyolcvanas évek második felében 120 országban hivatalosan 250 ezer tagja volt.

Paul Roth, a Német Szervezeti Köztársaság Keleti és Nemzetközi Tanulmányok Intézete számára írt tanulmányában („A Nemzetközi Újságíró Szervezet, mint a szovjet befolyásolás eszköze”) megállapítja: a NÚSZ-t a szovjet politika, a „békeharc” propaganda szócsöveként használták. A szovjet titkosszolgálat, a KGB közvetlen irányítása alatt állt, feladata a nyugati közvélemény befolyásolása volt a médián keresztül, továbbá a harmadik világ kádereinek („újságíróinak”) kiképzése, a szovjet doktrínáknak megfelelően. Szolidaritási iskolákat tartottak fenn az európai és az ázsiai pártállamokban. A NÚSZ – fedőcégek alapításával - közreműködött a nyugati kommunista pártok támogatásában, és kivette részét a fejlett nyugati technológiák COCOM embargó alá eső illegális importjából is.

A NÚSZ hivatalos dokumentumai szerint a szervezet bevétele a tagsági hozzájárulásokból, az 1953-ban alapított Nemzetközi Szolidaritási Alap, és az 1964-ben létrehozott ’Nemzetközi Szolidaritáslottó’ támogatásából, továbbá a szervezethez kötődő fedőcégek, az Interpress és Videopress kiadóvállalatok bevételéből származott. Ám Paul Roth szerint mindez nem lett volna elég a titkos tevékenységek pénzelésére. Szerinte az illegális technológia-importot és más konspirációs akciókat külön kasszákból fedezték.

A rendszerváltás utáni csehszlovák média különösen élesen bírálta a NÚSZ-t azért, hogy az 1968-as "prágai tavasz" elfojtása után semmit sem tett a szerkesztőségekből elbocsátott több száz újságíró védelmére, sőt, teljes megértéssel vette tudomásul a Varsói Szerződés csehszlovákiai beavatkozását, s továbbra is hűen kiszolgálta a moszkvai érdekeket. A csehszlovák pártvezetés már 1972-ben döntést hozott arról, hogy az állam hivatalosan is rendszeresen, évi több millió koronával támogatja a szervezetet.

Nem érdektelen, hogy a NÚSZ gazdasági tevékenységét a nyolcvanas évek második felében Milos Jakes, Csehszlovákia Kommunista Pártja akkori főtitkárának azonos nevű fia irányította. A hatósági vizsgálatok során kiderült, hogy a szervezet prágai központja 1987 és 1989 között külkereskedelmi engedély nélkül 3,2 millió nyugatnémet márka értékű árut hozott be Csehszlovákiába, mégpedig a törvény által előírt vám megfizetése nélkül. Ez akkoriban hatalmas összegnek számított. A fiatal Jakes havi bére 23 ezer koronát tett ki, ami hatszorosa volt az akkori átlagkereseteknek.

A NÚSZ központi apparátusában 1200 ember dolgozott, s a szervezet évi hivatalos nyeresége 120 millió koronát és 10 millió nyugatnémet márkát tett ki – írta a Moszkovszkije Novosztyi, moszkvai hetilap egyik, 1990 márciusában megjelent száma.

A NÚSZ mindenkori elnöke csehszlovák állampolgár volt, de nem mindig újságíró. Ma már megmosolyogtató, de akkoriban ez nem volt nevetséges, hogy a szocialista időszak utolsó vezetőjét Dusan Ulcákot előbb választották meg a NÚSZ elnökének, s majd csak utólag lett tagja a csehszlovák újságírók szervezetének. Az már senkinek nem okozott meglepetést, amikor kiderült, hogy Dusan Ulcák a csehszlovák állambiztonság ügynöke volt. A NÚSZ egyébként csak 1995-ben, több mint öt éves huza-vona, pereskedés után hagyta el Prágát. A DIVSZ és a Szakszervezeti Világszövetség már korábban bezárta kapuit.

A DIVSZ-nek és a Nemzetközi Újságíró Szervezetnek komoly apparátusai voltak Magyarországon is. Itt „területen kívüliséget” élveztek, és szigorú konspiratív szabályok szerint működtek. Az MSZMP KB nemzetközi osztálya, a III/II-es és III/IV-es csoportfőnökség (kémelhárítás, illetve katonai kémelhárítás) formális ellenőrzése mellett e szervezetek valójában a szovjet párt- és állami vezetés, illetve a KGB utasításait hajtották végre. Különösen figyelemre méltó a Nemzetközi Újságíró Szervezet kiterjedt magyarországi gazdasági és médiaérdekeltségeinek a működése.

A MÚOSZ volt a házigazdája a Nemzetközi Újságíró Szervezet 1962-ben Budapesten rendezett kongresszusának, amelyen 60 országból mintegy 200 újságíró vett részt. Ekkor határozták el Nemzetközi Újságíró Továbbképző Központ felállítását Budapesten. Ebben a nyolcvanas évekből származó adat szerint mintegy százhúszan dolgoztak. Elgondolkoztató, hogy ebből a technikai személyzet 94 főt, a tanári kar 24 főt tett ki. Az igazgató 1987-89 között Rybka Géza volt, aki még a 70-es évek elején a Külügyminisztérium megbízásából utazott Vietnamba, hogy csatlakozzék a magyar békefenntartókhoz. 

Rybka a hvg.hu-nak elmondta, valóban járt Vietnamban, még a magyar békefenntartók első csoportjával utazott ki, „azok mehettek ki, akik párttagok és megbízhatóak voltak” – mondta. Arról nem volt tudomása, hogy a MÚOSZ és a NÚSZ között valamiféle különleges kapcsolat alakult volna ki.

Pedig a MÚOSZ honlapja is beszámol arról, hogy 1966-ban a MÚOSZ főtitkárát a prágai székhelyű Nemzetközi Újságíró Szervezet (NÚSZ) elnökhelyettesévé választották. A MÚOSZ sajtótörténeti visszatekintésében megállapítja: a Magyar Újságírók Országos Szervezete aktív tagja volt a NÚSZ-nak. (A MÚOSZ 1991-ben lépett ki e szervezetből.) A MÚOSZ honlapja azt is elárulja, hogy a szervezet mindenkori főtitkára egyben kincstárnoka is volt a Nemzetközi Újságíró Szervezetnek.

A NÚSZ égisze alatt nyereségérdekelt sajtóbirodalom épült ki, Prága és Budapest központokkal. A médiakiadványok, újságok, könyvek és más publikációk nagyobbik része a csehszlovák fővárosban készült. Az Interpress Kiadó adta ki az Interpressgrafikát, a Interpress Magazint, továbbá az Alfa gyermekmagazint. Negyedévenként jelent meg az Interpress Expo nemzetközi üzleti magazin. A Videopress Kiadó reklámfilmek készítésével, és forgalmazásával foglalkozott. A nyereség egy részéből Magyarországon vettek ingatlanokat, a másik részét átutalták Prágába.

A kiadványok között legsikeresebb az Interpress magazin volt, a legjobb években 240 ezret adtak el belőle havonta. Ivanics István lapalapító volt 1990-ig a lap főszerkesztője. Az impresszumban feltüntetett szerkesztőbizottságban Ivanics István, Lőrincz Irén, Milan Codr és Jaroslav Pikous kaptak helyet. Codr és Pikous hivatalosan a csehszlovák néphadsereg ezredesei, valójában a csehszlovák államvédelem, az StB (Statni Bezpecnost) tisztjei voltak. A magazin nyereségét egészen a 80-as évek végéig Prágába utalták át, ettől kezdve a MÚOSZ számlájára ment a pénz. Ivanics István, Pelle Jánossal folytatott beszégetésében cáfolta, hogy az Interpress Kiadónak bármi köze lett volna a hírszerzéshez, utalt azonban arra, hogy ugyanez talán nem mondható el a konkurens Idegenforgalmi és Propaganda Vállalatról.

A megújulással próbálkozó Interpress Magazin 1994-ben szűnt meg. A magazint 2002-ben újraélesztették, de az új IPM-nek sem szervezetileg, sem a közreműködőket tekintve semmi köze sincs már elődjéhez.