szerző:
MTI

Nagyobb esőzések sehol nem voltak, csak szórványos esők okoztak kisebb károkat, így egyebek között Ózd környékén.

Országosan javult az időjárás, az esőzésben érintett tizenkét megyében folynak az utómunkálatok, amelyekben hat és fél ezren vesznek részt. Az elmúlt huszonnégy órában a tűzoltókat háromszáz alkalommal vetették be a különböző mentési, helyreállítási munkálatokba, jóval kevesebbszer, mint a megelőző napokban.

A tűzoltók már csak néhány helyen szivattyúznak, egyebek mellett Kaposvárott, Tápén, Szegeden. A belvízzel elöntött területek nagysága 25 ezer hektár, amiből 15 ezer hektár vetés és szántó.  Újabb kitelepítések nem voltak, sőt az eddig kitelepítettek száma tizenhatra csökkent, ebből tizenhárman Szikszón rokonoknál laknak, hárman Kaposvárott az önkormányzattól szükséglakást kaptak.

Továbbra is lassan árad szigetközi szakaszán a Duna, a tetőzés pénteken a déli órákban várható Nagybajcsnál. A folyó Vének és Dunaremete közötti szakaszán másodfokú árvízvédelmi készültséget tartanak fenn.

Továbbra is a legmagasabb, harmadfokú az árvízvédelmi készültség a Murán. A lassan levonuló árhullám már Murakeresztúrt is elérte, közel fél métert apadt a folyó Letenyénél. A Rábán első fokú a készültség csütörtök reggeltől a Győr-Árpás, Győr-Koroncó és Koroncó-mórichidai szakaszokon. 

A Körösök hegyvidéki vízgyűjtő területein lehullott csapadék miatt a Fehér- és a Fekete-Körösökön árhullám vonul le. Ötmillió forintos gyorssegélyt nyújt a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a székelyföldi árvízkárosultak megsegítésére. 

Székelyudvarhely és a környező falvak lakói számára helyben vásárolnak alapvető élelmiszereket, tisztálkodó és tisztítószereket, valamint megkezdik az elsődleges felméréseket, amelyek a segélyprogram folytatását alapozzák meg.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

A heves esőzés után lassan stabilizálódik a helyzet

Lassan stabilizálódik a helyzet azokban a térségekben, ahol az elmúlt napok heves esőzései katasztrófahelyzetet okoztak, jelenleg csak Kaposvár körzetében van szükség intenzív védekezésre - közölte a katasztrófavédelem szóvivője.

MTI Itthon

Áradnak a folyók a heves esőzések miatt

A szokatlanul heves esőzések miatt az országban jelenleg 53 kilométer hosszú folyószakaszon van a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültség, közel 25 ezer hektár terület pedig víz alatt van - közölte az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi főigazgatóság.

MTI Itthon

Özönvíz: állami támogatás a csatornák tisztítására

A kormány a Belügyminisztérium keretéből 150 millió forintos összeget különít el, amelyet az önkormányzatok a vízelvezető rendszerek tisztításával kapcsolatos közhasznú munkákhoz használhatnak fel - jelentette be Batiz András kormányszóvívő.

MTI/hvg.hu Itthon

Több száz lakóházat fenyeget a víz

A Csongrád megyei Tápén továbbra is mintegy százharminc lakóházat veszélyeztet a belvíz, a Dunántúlon viszont szerdára javult az esőzések utáni belvízhelyzet. Kaposvárnak tegnap tízmillió forintos gyorssegélyt ígért a belügyminiszter.

Nem bírta a meleget, pucéran motorozott egy férfi Németországban

Nem bírta a meleget, pucéran motorozott egy férfi Németországban

Meghalt az Aki legyőzte Al Caponét színésze

Meghalt az Aki legyőzte Al Caponét színésze

Kormányinfó: Karácsony teljesen alkalmatlan Budapest vezetésére

Kormányinfó: Karácsony teljesen alkalmatlan Budapest vezetésére

Kiderült a titok: ezért annyira idegesítően nehéz néha bedugni az USB-csatlakozót

Kiderült a titok: ezért annyira idegesítően nehéz néha bedugni az USB-csatlakozót

Nem erőlteti a kormány a minisztériumok Várba költözését

Nem erőlteti a kormány a minisztériumok Várba költözését

Videó: A londoni metrón lökött a sínekre embereket egy férfi, életfogytiglant kapott

Videó: A londoni metrón lökött a sínekre embereket egy férfi, életfogytiglant kapott