szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ma kezdődik annak a csendőrök által megkínzott asszonynak a Legfelsőbb Bíróság ellen indított pere, akinek a bántalmazásában egy Ságvári Endre megölése miatt kivégzett csendőrnyomozó is részt vett.

A Fővárosi Bíróságon induló eljárást az a Pintér Marianna kezdeményezte, aki jogi képviselőjének korábbi tájékoztatása szerint az utolsó még életben lévő sértett azok közül, akiket az 1959-ben kivégzett Kristóf László megkínzott.

Kristóf László 48 évvel ezelőtti halálos ítélete részben azon alapult, hogy csendőrnyomozóként részt vett kínzásokban, részben pedig azon, hogy 1944. július 27-én részt vett abban a rendőri akcióban, melynek során tűzharcban megölték az illegális kommunista Ságvári Endrét.

Kristóf László hozzátartozói utóbb felülvizsgálati eljárást indítottak, melynek során 2006. március 6-án a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a korábbi halálos ítéletnek a Ságvári Endre megölésével kapcsolatos részét, illetve megszüntette az eljárást a kínzás ügyében.

A hétfőn kezdődő személyiségi jogi per felperesének jogi képviselője korábban viszont arra hívta fel a figyelmet: "A Legfelsőbb Bíróság felmentette a bűncselekmény alól Kristóf László volt csendőrt, aki Pintér Mariannát megközelítőleg halálra kínozta. Pintér Marianna személyét nagyon súlyosan sérti, hogy Kristóf Lászlót halála után 47 évvel felmentették minden bűncselekmény alól. Pintér Mariannának a személyéhez fűződő joga, hogy azt, aki
tönkretette az életét, ne mentsék fel".
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Ságvári Endre emléktábláját összetörték

Megrongálták Ságvári Endre budai emléktábláját - közölte a BRFK sajtóügyeletese hétfőn. A sajtóügyeletes elmondta, hogy a Budakeszi úton lévő 30x60 centiméteres, műmárvány emléktáblát ismeretlenek lefeszítették a helyéről, és darabjaira törték.

Vélemény

A Ságvári-dosszié - Utóvédharc egy mítosz romjain

Nem sok ítélet kavart akkora hullámokat, mint a Legfelsőbb Bíróságnak idén márciusban hozott döntése, hogy rehabilitálja azt a csendőrt, akit Ságvári Endre 1944. júliusi letartóztatására rendeltek ki, és másfél évtizeddel később emiatt halálra ítélték.

Hét nap

SÁGVÁRI-ÍTÉLET

Felülvizsgálati kérelem nyomán tartott eljárásban a Legfelsőbb Bíróság (LB) felmentette Kristóf László egykori...

Hét nap

Szobor Ságvárinak

Közadakozást hirdetett egy Ságvári Endre-emlékmű felállítására a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, miután...

MTI Itthon

Felmentés a Ságvári-ügyben

A Legfelsőbb Bíróság (LB) felmentett egy, Ságvári Endre megölése miatt csaknem fél évszázada kivégzett csendőrnyomozót.

Szellem

A Ságvári-vita

A Ságvári Endrét 1944 júliusában leterítő nyomozók nem háborús bűnösök, hanem szolgálatukat teljesítő hatósági közegek...