Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Még meg sem jelent, máris vihart kavart Posta Imre könyve, a Rendőr szak-szervezett háború című, s bősz levélváltást indított el a műben szereplő érdekvédelmi szervezetek és a szerző között. Szima Juditnál, a Tettrekész vezetőjénél pedig az verte ki a biztosítékot, hogy elkértük tőle annak a küldöttgyűlésnek a jegyzőkönyvét, amelyen döntöttek a Jobbikkal való együttműködésről.
„Írom a soron következő könyvem, amiben nagyon sok érdekes információ lesz majd, de bevallom, olyan információim is vannak, ami személy szerint a BRDSZ [Belügyi Dolgozók Rendvédelmi Szervezetének] vezetőségére és működésére vonatkozóan kedvezőtlennek tűnik. Mégsem tudom megkerülni a kérdést, hogy ezzel kapcsolatban megkérdezzem a legilletékesebbeket. Személy szerint nem hiszek el semmilyen állítást a szervezettel és annak képviselőivel, működésével kapcsolatosan, bár van okom feltételezni, hogy nem minden jog - és szabályszerű körülötte. Szeretnék véleményt, sürgős állásfoglalást kérni a kérdésben. Természetesen nincs módomban a megjelenés előtt megmutatni az összeállításba eddig beválogatott anyagokat, de ott súlyos vádak, személyhez kötött vélemények is elhangzanak, több forrásból is megerősítve. Ha most nem kapok két napon belül választ, akkor már csak a következő kötetben lesz arra mód, hogy cáfolhassak és helyreigazítsak.”
Ezt a kivonatolva idézett ultimátumszerű levelet küldte el május 7-én Posta Imre Bárdos Juditnak, a BRDSZ-főtitkárának. Hasonló küldeményt kapott a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) főtitkára, Pongó Géza és a Rendészeti Védegylet (RV) elnöke, Katus Károly is. A címzettek köréből nem maradt ki a nem rég a Jobbikkal együttműködési megállapodást kötő, Szima Judit vezette Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) sem, amelynek illetékesei – Posta Imre elmondása szerint – segítőkészek voltak, és adatokat szolgáltattak számára.
Szakszervezeti választék |
A rendőrszakszervezetek között a BRDSZ-nek és az RV-nek is mintegy tízezres tagsága van. Az FRSZ taglétszáma mintegy 7-8 ezer fő. A Tettrekésznek pedig saját honlapja szerint 5503 fős a tagsága. A rendőrségi érdekvédelmi szervezetek a Ligához kötődnek, közülük a Tettrekész lógott ki, mert a Munkástanácsok Országos Szövetségéhez (MOSZ) tartozott, míg a minap ki nem zárták. A MOSZ azonban kapott a TMRSZ helyett egy félig-meddig rendvédelmi tagszervezetet, a mintegy 1700 fős Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezetét, amely most lépett be a konföderációba. |
Posta Imre, aki korábban a Köztársasági Őrezred pszichológusaként dolgozott, a hvg.hu-nak elmondta, hogy a könyv megírásával az volt a célja, hogy megvédje a Magyar Köztársaságot azzal, hogy felfedi az igazságot és megmutatja miként működnek valójában a szakszervezetek, s hogy beszámoljon azokról a visszaélésekről, visszás ügyekről és lenyúlásokról, amelyekről hallott. Posta munakviszonyát egyébként fegyelmivel szüntették meg, ami miatt még ma is pereskedik.
„Munkaügyi peremben a BRDSZ jogásza járt el, ugyanakkor emiatt a szakszervezet vezetőhelyettese, volt kollégám bocsánatot kért az őrezred parancsnokától. A könyvben kiderül az is, hogy miért, milyen a háttérben megbúvó összefonódások miatt nem szolgálja az igazi érdekvédelmet a BRDSZ, az FRSZ és az RV. Semmit sem tesznek a tagságukért, éppen ezért a könyvvel ki szeretném ugrasztani a nyulat a bokorból. Motivációm ugyanis a lehető legpontosabb diagnózis felállítása és a betegség gyógyítása. A könyvben adatok, állítások, olyan dokumentumok vannak egybefoglalva, amelyek elgondolkodtatják az embert arról, hogyan jutott idáig a rendőrség ” – vall a szerző saját motívumairól. S valóban, a kuszának tűnő mondatok, homályos, helyi érdekű állítások leginkább a könyv szereplőinek érdeklődésére számíthatnak, a tájékozatlan nagyközönségére nem. Meg az ügyészségére.
A szerző úgy véli, ha hamis vád vagy rágalmazás miatt bíróság elé citálják őt a könyvben szereplők, akkor sem történik semmi különös, mert nem fogják tudni bebizonyítani, hogy hazudik, és az ügyek végül be fognak fulladni. „Ha pedig mégis veszítenék, akkor vállalom a következményeket. Ám a könyv megjelenése után én is megteszem majd a megfelelő lépéseket az ügyészségen.” Ennek ellenére a gyanúba kevert szervezetek és vezetőik várhatóan beperelik a szerzőt. Posta megjegyezte: a mű elkészítése egy periódust zár le, de a folytatásba belekerül majd a Tettrekésznek a Jobbikkal való szakmai programja és megállapodása is.
Posta a Tettrekész szakszervezet működésében nem talált semmi kivetnivalót. Könyve ismertté vált részlete meg sem említi a Jobbik szövetségesét. Igaz, nincs ezen mit csodálkozni. Posta ugyanis a Tettrekész lapja, a Rend-őr szerkesztője.
Pedig a Szima-szervezet fórumán is található volt egy-két olyan bejegyzés – amíg el nem tüntették –, melyek felrótták például, hogy a szervezet saját főtitkárának a lakását bérli irodának. Akadtak más problémák is, ami miatt végül nemrég a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) kizárta a Tettrekészt tagszervezeteinek sorából. A rendőrszakszervezet ugyanis 2005-ös csatlakozása óta folyamatosan vitatta a konföderáció belső szabályzatát és költségvetését. Emellett a Tettrekész honlapján rendre jelentek meg a társadalmi normákat durván áthágó megnyilatkozások, mint például: Magyarországon nem lehetőség, hanem kötelesség antiszemitának lenni.
A hvg.hu úgy tudja, mindehhez jött még az is, hogy Szimáék csak 75 fő – és nem a TMRSZ honlapján feltüntetett mintegy 5500 tag – után fizették a tagdíjat. Az elmaradt összeget a Munkástanácsok akár öt évre visszamenően is követelhetik a Tettrekésztől.
A Tettrekésznek a Jobbikkal megkötött együttműködési megállapodása miatt a rendőrségi után most a hírek szerint az ügyészség is vizsgálódik. Az Országos Rendőr-főkapitányságon arra jutottak, hogy a szakszervezet vezetői olyan politikai kötelezettséget vállaltak, amelyek nem egyeztethetők össze az alkotmány, valamint a rendőrségi és a szolgálati törvény előírásaival, a szervezet működése egyenesen törvénytelen.
A hvg.hu-nak Bencze József országos rendőrfőkapitány megemlítette, hogy eleve kifogásolható az, hogy a szakszervezet a rendőrség által fizetett ingatlanban, vagyis rendőrségi épületben hozta tető alá az együttműködést. Az ügyészség első körben nem volt ilyen határozott. A főkapitány nyilatkozata után megkerestük a Legfőbb Ügyészség szóvivőjét, Borbély Zoltánt, hogy megtudjuk, hivatalból indítanak-e eljárást. Borbély ekkor még nem tudott választ adni.
Bonyolítja a helyzetet, hogy Szima Judit, a Jobbik EP-képviselőjelöltje már múlt csütörtöki sajtótájékoztatóján bemutatta a szakszervezete törvényességi felügyeletét ellátó ügyészség állásfoglalását, melyből kiderül: a szakszervezet és a Jobbik együttműködése, megállapodása törvényes, azt semmilyen jogszabály nem tiltja. Így – a főtitkár szerint – az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, valamint az általa irányított ORFK „vizsgálata” teljességgel érdektelen.
Emellett Szima Judit a Tettrekész honlapján leközölte azt az együttműködési nyilatkozatot, amelyet még 2002-ben írt alá több érdekvédelmi szervezet és szakszervezeti szövetség a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltjével, Gyurcsány Ferenccel. A dokumentumot szignálók között ott található például a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, a Bőripari Dolgozók Szakszervezete, vagy a postásoké és a honvédségi dolgozóké, illetve a Vagyonvédelmi Szakszervezetek Szövetsége is, de a rendvédelem területén működő ágazati szervezetek nincsenek köztük.
A honlapon tovább nézelődve hiába kerestük a Jobbikkal való együttműködést jóvá hagyó küldöttgyűlés jegyzőkönyvét, ami szokatlan, hiszen Szima Judit minden dokumentumot a nyilvánosság elé tár. Felhívtuk a főtitkárt, hogy segítsen, merre keressük az anyagot. Kértük, hogy szíveskedjen megküldeni szerkesztőségünknek a jegyzőkönyvet. Mire felháborodottan közölte, nem kötelezhetjük a nyilvánossá tételre, és ne is hívjuk többet.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.