A javaslatot a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete kezdeményezte, Rétvári Bence képviselő (KDNP) terjesztette elő. Eötvös Péter, az Egyesület elnöke emlékeztetett rá, hogy 1950 júniusában bírói ítélet nélkül, több ezer családot hurcoltak a Hortobágyra, ahol 12 kényszermunkatábort létesítettek.
Az embertelen körülmények között tartott családok – fegyveres őrizet mellett, jogaiktól, emberi méltóságuktól megfosztva – a környező állami gazdaságokban végeztek kényszermunkát. Az 1953. júniusi amnesztia sem hozott lényeges javulást. Senki nem mehetett vissza eredeti lakhelyére, semmit nem igényelhetett vissza az elkobzott javakból és évekig csak segédmunkát végezhettek.
Ez lesz az első országos emlékhely, amely a 12 hortobágyi kényszermunkatábor lakóinak és a több mint 15 ezer budapesti kitelepítettnek állít méltó emléket. A pályázatot 30 napon belűl kiírják.