A konferenciával egy időben Az Árpád-sáv tegnap és ma címmel ideiglenes tárlatot nyitott a múzeum. A február 28-ig nyitva tartó kiállítás a harmincas-negyvenes évek, valamint a mostani kor extrém nacionalista, illetve szélsőjobboldali jelképeit mutatja be a nyilaskereszttől a tarsolylemezes övtáskán, a kocsik hátsó szélvédőjén látható, Nagy-Magyarországot ábrázoló, H betűs matricán és a Turulon át az Árpád-sávos zokniig. Kiderült: kevés az új ötlet, a Jobbik, a Magyar Gárda és a többi hasonszőrű szervezet megmozdulásain látható jelképrendszert szellemi elődjeik hetven éve már nagyrészt használták – igaz, Árpád-sávos zokni nem volt.

Sipos Péter professzornak, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete tudományos tanácsadójának Vezérkari tiszt vagy politikus – Szálasi dilemmája, 1935 című előadásának részletezésétől eltekintünk, de annyit érdemes megjegyezni, hogy, akárcsak a nemzeti radikalizmus szimbólumai a „magyar-japán határt”, illetve a „Borneó és Celebesz magyar volt és magyar lesz” rigmus sem új – ezeket ugyanis a harmincas évek végének magyar ballib sajtója találta ki, az irredentizmust kigúnyolandó.

A többpárti hazai parlamenti választások jellemzője, hogy a szélsőjobb normál körülmények között öt százalékra számíthat. De a harmincas évek közepére-végére a náci Németország már megerősödött, a nyugati demokráciák pedig válságba kerültek – állította Hubai László , a Zsigmond Király Főiskola főiskolai tanára. A szélsőjobboldal az 1939-es választásokon című előadás szerint az Anschluss-szal a náci Németország szomszédjává váló Magyarországon huszonöt százalékra nőtt a szélsőjobb támogatottsága az 1939-es választásokon, de ez csak tizennyolc mandátumszázalékot jelentett a Parlamentben . A kormánypárt, a Magyar Élet Pártja Imrédy Béla volt miniszterelnök vezette szárnyának revizionista retorika, az antiszemitizmus, a földosztás követelése és a nagytőke-ellenesség v olt a jellemzője. Így együtt, ez csak a szélsőjobbnak volt a sajátossága.

A magyar nácik előadásra invitáló plakátja 1938-ból © Szegő Péter

A választásokat úgy rendezték meg, hogy a szélsőjobb minél kevesebb képviselőt tudjon a Képviselőházba küldeni. A választójogi törvény 1938-as módosítása alapján a választói korhatárt és műveltségi határt fölemelték, ezzel kifejezetten a nyilas szavazók számát csökkentették: hétszázötvenezer fővel, kétmillió-hétszázezer főre ment le a szavazatra jogosultak száma. Emellett trükkök százait alkalmazta a kormányzat annak érdekében, hogy csökkentse a szélsőjobbra leadott szavazatok számát. Például 1939 május elején, a választások előtt négy héttel (!!!) módosították a választókerületi határokat – a kormánypárt természetesen nemcsak azért volt fórban, mert a választókerületi módosítások az ő szája íze szerint történtek, hanem azért is, mert jóval korábban megismerte a módosítások részleteit, mint a szélesebb nyilvánosság – beleértve az ellenzéket is.

Az előadásból kiderült: Svájcon keresztül a náci Németország szponzorálta a szélsőjobbot, Erre találta ki az akkori ballib sajtó a „guruló márkák” terminus technicust. Ha már a korabeli kampány kifejezéseinél tartunk: „néma hétnek” nevezték a választás előtti egyhetes (!) kampánycsöndet.

A részvételi arány a maihoz képes rendkívül magas volt: Budapesten nyolcvannégy százalék, vidéken még magasabb. A szélsőjobb több mint félmillió szavazatot (25 százalék) kapott listán, 347 ezret (23,3 százalék) egyéniben. Leszámítva azt, az 1939-es választáson nem induló Vázsonyi János -féle Nemzeti Demokrata Polgári Pártot, melynek szavazói bázisát jelentős részben a budapesti zsidó polgárság adta, a nyilasok minden párttól – beleértve a kisgazdákat és szocdemeket is – szívtak el szavazatokat. Jelentős eltérések voltak az egyes megyék eredményei között. A Nyilaskeresztes Párt Békés megyében 14,5 százalékot kapott, míg Észak-Pest-Pilis-Solt Kiskunban 44 százalékot, többet, mint a 38 százalékig jutó Magyar Élet Pártja.

Egy kép a kiállításról © Szegő Péter

Kovács László Imre , a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara P olitológiai Tanszékének docense A radikális jobboldal az 1990 utáni választásokon című előadásában a MIÉP 1998-as és 2002-es magyar, illetve a Jobbik 2009-es európai választási adatait vizsgálta a területi eloszlás és az iskolai végzettség fényében. Bevezetésében közölte: a 2009-es európai parlamenti választáson a Jobbikra leadott szavazatok száma akkora, hogy jövőre százszázalékos választási részvétel estén is bejuttatná a pártot a Parlamentbe. Azt mondta: az idei európai parlamenti választásokon a tipikus jobbikos választó vidéki kisvárosi, harmincöt évesnél fiatalabb férfi, gimnáziumi érettségivel, de felsőfokú végzettség nélkül. A települési lélekszám nem eredményezett döntő különbséget a pártra leadott szavazatokat tekintve. Teljesen más képet mutat a tizenegy évvel ezelőtti MIÉP-szavazó: a MIÉP kifejezetten fővárosi párt volt. (1998-ban a MIÉP Budapesten 8,8 százalékot ért el, vidéken 4,6-ot és Budapesten kívül csak két területi listán érte el az öt százalékot: Pestben és Hajdú-Biharban.) Az iskolai végzettséget tekintve a Jobbikéhoz hasonló szociológiai kutatás nem készült, így nincsenek pontos adatok, de Kovács egy, az 1998-as választások után nem sokkal megjelent Magyar Fórumot idézett, amelyből kiderült, a Csurka István pártjára elsősorban értelmiségiek szavaztak.

Szegő Péter