Megint beváltatlan maradt egy valaha volt választási ígéret, igaz, a mulasztást már észre sem veszik az emberek. Június 7-én ugyanis nemcsak az európai parlamenti, hanem a hazai regionális képviselőkről is szavazni kellett volna, ha a szocialisták valóra tudták volna váltani 2002-es céljukat, és a megyék helyett a régiók veszik át a közigazgatás – állam és települések közötti – középső szintjét. A kétharmados többséget igénylő elképzelésnek esélye sem volt az ellenzék egyetértése nélkül. A változás ideológiája az lett volna, hogy a választott képviselők a nagyobb területi egységek élén gazdaságilag hatásosabb ellensúlyt tudnak képezni az állammal szemben, amit a régiók önálló adókivetési jogával is megalapoztak volna. A ciklus végére azonban nemhogy a korábbiaknál több pénzből gazdálkodhatnának az önkormányzatok, vagy függetlenebbek lennének, éppen ellenkezőleg, még a választási év sem menti meg a településeket, hogy tovább csökkenjen a költségvetésük.

Politikai hovatartozástól függetlenül egyhangú felzúdulást váltott ki az önkormányzati lobbiban az újabb megszorítás híre. A kormány a Nemzetközi Valutaalapnak azt ígérte ugyanis, hogy 2010-ben 120 milliárd forinttal, vagyis átlagosan mintegy 10 százalékkal visszafogja a települések állami támogatását. Az állami köldökzsinóron táplált önkormányzatok reflexszerűen a kormányt okolják a pénzhiányért, pénzügyi önállóság híján viszont semmi sem kényszeríti őket arra, hogy például saját bürokráciájuk karcsúsításán gondolkodjanak. „Már a méz is elfogyott a madzagról” – kommentálta a HVG-nek az utóbbi évek takarékossági intézkedéseit a Borsod megyei önkormányzat fideszes elnöke, Ódor Ferenc. Szerinte a szocialisták egyetlen reformjellegű újítása, a kistérségi társulások felállítása sem eredményezett olcsóbb üzemeltetést. Az MSZP azt várta a kistérségi összefogástól, hogy a települések kevesebb pénzből jobb minőségű szolgáltatásokat nyújthatnak. Az önkormányzatok 75 százaléka ugyanis kétezer fő alatti kistelepülés – amely a helyhatóságok összköltségvetéséből mindössze 13 százalékkal részesedik –, és nem képes önállóan fenntartani iskolákat, óvodákat és egyéb intézményeket.

A kistérségi összefogás talán még annyi megtakarítást sem hozott, mint amennyi pénzt elvitt (2004 óta összességében már csaknem 90 milliárd forintot), miközben az is kétséges, javult-e a szolgáltatások minősége. A Balaton-felvidéken a tapolcai kistérségben több iskolát is megszüntettek, illetve összevontak, az építésügyi és gyámügyi igazgatást pedig a kistérség vonzásközpontjába, Tapolcára helyezték. Ez lehetővé tette, hogy a kistelepüléseken együttesen 15-20 munkahelyet felszámoljanak, a térségközpontnak viszont évente a megszaporodott feladatokra 40 millió forinttal többet kell költenie, mint amennyit a térségi összefogás állami ösztönzése fial. A mérleget rontja az is, hogy a tapolcai építésügyi hatóság munkáját a kistérség többi 32 települése évi 5 millió forinttal és egy összkerék-meghajtású Suzukival támogatja, hogy az ügyintézésre kéthetenként egy órában a falvakban is mód nyíljék. A tapolcaiak azért morognak, mert mások helyett kell fizetniük, a kapolcsiak vagy zalahalápiak pedig azért elégedetlenek, mert például egy családi vitában 25-30 kilométerre lévő íróasztalnál, jegyzőkönyv alapján dönt a szakember a gyermek elhelyezéséről.

A kényszerű társulások a minőségi oktatásban is csak felemás sikert eredményeztek. Tény, hogy a kistérségi összefogás hatására a kistelepüléseken is megjelentek olyan szakszolgáltatások, mint a logopédia vagy a gyógytestnevelés. Az Állami Számvevőszék megállapítása szerint ugyanakkor az átalakulások többnyire csak formálisan történtek meg. Az egyik iskola igazgatója maradt, a másiké pedig igazgatóhelyettes lett, így 2004 és 2008 között a kistérségek támogatott iskoláiban még csökkent is az átlagos osztálylétszám, 19,1-ről 18,8 főre. A kistérségi társulások munkaszervezete ráadásul bürokratikus burjánzásnak indult. 2007-ben a 32 milliárd forintos kiadásukból már 40 százalék a személyi juttatásokra ment el.

Az önkormányzatok igazgatási büdzséje amúgy is feneketlen hordó. 13 ezer költségvetési intézmény működik a helyhatóságok irányítása alatt, és a leépítések ellenére a települések még 2008-ban is több mint 426 ezer embert foglalkoztattak teljes munkaidőben, akik körében a hivatalnokok száma még nőtt is 2001 óta. Ráadásul a bürokraták 12-13 százalékos számarányuknál nagyobb mértékben, 17-18 százalékkal részesülnek a személyi juttatásokból, vagyis jobban megfizetik őket, mint például a pedagógusokat. A rejtett tartalékokat jelzi, hogy bár a regionális önkormányzatok nem alakultak meg, az uniós fejlesztési pénzekről döntő hét regionális fejlesztési ügynökség egyenként 100-150 fős szervezetet tart fenn. Az észak-magyarországi például éppen anynyit, 150 főset, mint a Borsod és Nógrád megyei önkormányzat együttesen. Önkritikusabb polgármesterek ugyanakkor azt is elismerik, nemcsak hivatalnokokból, hanem választott tisztségviselőkből is túltermelés van. Tiszavasvári független polgármestere, Rozgonyi Attila úgy látja, ha a kistérségében 35 ezer emberre 105 képviselő és 10 polgármester jut, akkor van még min spórolni. Más kérdés, hogy ehhez a választási rendszeren is változtatni kellene, amire idén februárban a Gyurcsány-kormány is tett halvány kísérletet, mondván, ha felére csökkentik az önkormányzati képviselők most 26 ezres létszámát, akár 5-10 milliárd forint is megspórolható. Az indítványnak esélye sem volt a kétharmados többségre.

A bal- és jobboldali önkormányzati politikusok összefogása még olyan kérdésben sem valósul meg, amikor saját önállóságuk a tét. A kormányok már a kilencvenes évek elején rájöttek, hogy csak akkor tudják saját politikájuk szolgálatába állítani a településeket, ha minél nagyobb az állami támogatások aránya az önkormányzatok költségvetésében. Ezért a helyi lakosság keresete után befizetett személyi jövedelemadónak egyre kisebb része maradt a településeken (lásd ábránkat). Az önkormányzatok 1990-es megalakulása óta az Orbán-kormány idején volt a legkisebb a települések mozgástere. 2007-ben publikált Erős Magyarország elnevezésű programjában a Fidesz az adórendszer átalakítását ígérte, hogy „az adófizetők által befizetett forintokból a korábbiaknál lényegesen többet használhasson fel közvetlenül a település”. Ezzel szemben 2000 és 2002 között a helyben megtermelt jövedelemadó felhasználásának mindössze 5 százaléka maradhatott független a kormányzati befolyástól.

Az önkormányzatok olykor-olykor maguk is megleckéztetik a pazarló államot. A fideszes irányítású Debrecen például már fel is mondta a szerződést az állami Hajdú Volánnal, és saját cégére bízta a helyi közlekedés lebonyolítását. Szekszárdon pedig az önkormányzat tavaly úgy módosította a helyi buszmenetrendet, hogy a Gemenc Volánnak az eddiginél 10 százalékkal több kilométert kell teljesítenie, miközben a neki nyújtott támogatást nem növelte. A veszteségek elkerülésére a Volán most azt tervezi, hogy alvállalkozásba adja a szekszárdi járatokat. Ez valójában az önkormányzati kritika, vagyis annak beismerése, hogy egy magáncég olcsóbban tudja ellátni a szolgáltatást, mint egy jókora, 640 fős szervezettel megáldott állami társaság.

Az önkormányzatok burkolt kézi vezérlése tette lehetővé ugyanakkor azt a több száz feladatkört, amit a különböző kormányok az utóbbi években a településekre hárítottak. Ahogy a Gyurcsány–Bajnai-páros idén a helyhatóságok nyakába varrta az Út a munkához program megvalósítását, úgy tette az Orbán-kormány 2000-ben az önkormányzatok tisztévé, hogy közcélú foglalkoztatás keretében adjanak feladatokat a rendszeres szociális segélyben részesülő állástalanoknak. A törvények szakmai szempontból akár indokoltnak is tekinthető előírásai sokszor gúzsba kötik az önkormányzatokat. A Somogy megyei Marcali szocialista polgármestere, Sütő László arra panaszkodott a HVG-nek, hogy a városnak azért kell bezárnia két peremterületi óvodát, mert csak 8-8 gyerek jár oda, viszont számukra is kötelező 2 óvónő, 1 dadus, valamint egy négyórás konyhás és takarító foglalkoztatása. Ha csökkenteni lehetne a szakszemélyzet számát és vele együtt a 10 millió forintos bérköltséget, akkor fennmaradhatnának az intézmények.

A kormány egyelőre azonban csak a parlamenti szavazáskor kulcsszerepet betöltő szocialista politikusok véleményére kíváncsi. Márpedig az MSZP elnökségében és frakciójában többen még azt is megkérdőjelezik, kell-e egyáltalán teljesíteni az ígéretet a Valutaalapnak. Az önkormányzati szövetségek az utóbbi hetekben hiába kezdeményeztek egyeztetést a szakminiszterrel és a kormányfővel, mindkét helyen kosarat kaptak. A HVG úgy tudja, a kormány-önkormányzatok egyeztető fórumot csak augusztus 27-ére hívják össze, márpedig 12 nappal a költségvetési törvényjavaslat benyújtása előtt érdemi változtatásokra már nem lesz lehetőség. Holott a helyhatóságok partnerek lennének az önkormányzati feladatok átfésülésében – állítja a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gémesi György, Gödöllő polgármestere. Szerinte több 10 milliárdot lehetne megspórolni például a gyermekétkeztetésen és a művészeti oktatáson.

Valójában persze a kormánynak sem lesz más választása, mint innen-onnan lecsipkedni néhány milliárd forintot. Egyrészt leporolta azt a jogszabálygyűjteményt, amelyet az önkormányzati tárcánál még tavaly novemberben állítottak össze a települési feladatok csökkentésére.

Ebben olyan előírásokat enyhítenének, illetve határidőket tolnának ki, mint például a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek kötelező óvodai elhelyezése. Konkrét milliárdokat azonban elsősorban két támogatási formából tud majd elvenni a kormány, az oktatási és szociális ellátások fejenkénti normatívájából – ami a szolgáltatások minőségét ronthatja –, valamint az egyre apadó, de még idén is 80 milliárd forintra rúgó, egyebek között belterületi útfelújítást finanszírozó hazai fejlesztési forrásokból.

SZABÓ YVETTE