Az egyes utcákba azonban még azzal sem nyerhetünk bebocsátást, a rend őrei ott állnak a legkisebb elágazóban is. A városközpontban lehet tapasztalatot gyűjteni arról, hogy halad a munka, vajon más-e a hét vége, mint a hétköznap két héttel a katasztrófa után. Röviden: nem más. Hosszabban szólva sem. A polgármesteri hivatal környékén és a városközpontban is egyre kevesebb már az iszap, de még vörös minden. Folyamatosan járnak a locsolóautók, hogy minél kevesebb port szívjanak be a munkások, lakosok. Nyitva van már az élelmiszerbolt, ahol pár napja térdig állt az iszap. Asszonyok lépnek ki, a bevásárlókosaruk tele van.

Dr. Szabó Istvánné azt mondja, főzni ugyanúgy kell, mint a korábbi hétvégeken, a család éhes. Csakhogy most egy új kerítés felállítása is a hét végi munkák között szerepel, a régit elvitte az áradat. No és takarítani is van még mit, meg gyógyszert is kell osztani. A házuk egyik fele orvosi rendelő - mondja az asszony, és invitál, hogy nézzem meg. Csakhogy a háztól húsz méterre levő sarkon már nem engednek be a rendőrök, mivel nem itt lakom. Tehetetlenül tárom szét kezem, az asszony is sajnálja, hogy nem mehetek tovább.

A teljes riportot itt tudja elolvasni!