Tetszett a cikk?

Az ország gazdasági mozgásterét nem tágítja, ha a hitelezők köre megváltozik, s a nemzetközi szervezetek helyére magánbankok lépnek. A megoldás a valódi gazdaságpolitikai fordulat lenne – véli Bod Péter Ákos.

Hümmögéstől fejcsóváig. Ide jutott rövid idő alatt Bod Péter Ákos közgazdász, aki a kéthavonta megjelenő Magyar Szemlében „recenzálja” a magyar politikai és gazdasági történéseket. Legutóbbinak témája a gazdasági szabadságharc és önrendelkezés volt.

Lerágott csont, pempősre csócsált téma – mondhatjuk. Ráadásul a vélemények politikai szimpátia szerint rendeződtek, a kormánypártiak a gazdasági önrendelkezés visszaszerzését ünnepelik, az ellenzék a kabinet felelőtlenségéről jajong. No, éppen ezért is érdekes a volt jegybankelnök írása, mert a kormány barátjaként nem triumfál, hanem „azzal a visszafogottsággal” vizsgálódik, „amely a nagy ügyeknek kijár”, és arra jut, egyelőre nincs minek tapsikolni: „Ha nem akar vagy nem tud a hivatalos hitelezőkkel megállapodni a kormány, az nem a gazdasági szabadságharc sikeres megvívásának esete. Csak annak implicit eldöntése, hogy a hitelek további finanszírozását inkább az üzleti szereplőktől várja, és következésképpen kívánalmai[k]nak megfelelő gazdaságpolitikát fog folytatni.”

Bár egyik fogalom sem Orbán Viktor fejéből pattant ki, mégis az ő szavajárása nyomán terjedtek tova a nép ajakán. A gazdasági szabadságharcot még ellenzékben, 2008 és 2009 fordulóján meghirdette, a gazdasági önrendelkezésre pedig hangsúlyosan először akkor hivatkozott, amikor a magyar kormány jóvoltából (?) júliusban megszakadtak (?) a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval.

©

A függetlenség eszméjének komoly hagyománya van nem csak a honi politikai gondolkodásban, de rendesen bevackolta magát a magyar néplélekbe is. Ahogy a XX. század közepén néprajzosok leírták például a hevesi Átány, egy „igazi” magyar falu értékrendjét: a gazda „becsületét és büszkeségét mindenek előtt függetlenségére alapozta”. A magyar kormányfő nagyon is tisztában van ezzel, már csak azért is, mert ő is hasonlóképpen gondolkodik, és maga is azzal a céltudatossággal, olykor önsorsrontó nyakassággal ragaszkodik „a maga igazához”, mint egy magaura paraszt valaha. Nem optimalizálni, hanem maximalizálni akar.

Igaz, ami igaz, bizonyos pontig harmóniában áll mindez a nyugati politikai értékrend mostani alakulásával, a válság és válságkezelés kapcsán nyilvánosan Sarkozy vagy Obama is hasonló húrokat penget. A bankok vagy a nemzetközi pénzvilág – és annak „szimbólumai”, a Világbank és az IMF – megrendszabályozására, állami beavatkozásra ma erős igény mutatkozik, és megnőtt a kereslet a tőke globális természetét ostorozó, „nemzeti megoldások” iránt is. Nem véletlen, hogy a például egyes nyugati kommentárok – a magyar helyzet ismeretének hiányában – lelkesen üdvözölték a kormány formabontó, úttörő manővereit, amelyet a nemzetközi szervezetek által szorgalmazott prociklikus pénzügyi politikával való szakításként azonosítanak. Távolról talán lehet így is nézni.

Közelről ez másképpen látszik. Legalábbis Bod Péter Ákos másként látja. Nézetei sokkal inkább hasonlítnak Oszkó Péternek, a Bajnai-kormány egykori pénzügyminiszterének az álláspontjára, mint a mostani kormányéra.

A volt jegybank elnök udvariasan nem azonosítja az ötletgazdát, Orbán Viktort, inkább az olvasóra hagyja, amikor arról ír, hogy aki a gazdasági önrendelkezés visszaszerzéséről beszél, annak nincsen „reális ismerete” az állam mai mibenlétéről. A szuverenitás persze rettentő fontos, de egy megszorult ország nem teszi rosszul, ha azokhoz a nemzetközi szervezetekhez fordul, melyekben maga is tagsággal rendelkezik, és éppen azért lett tagjuk, hogyha becsap a mennykő, legyen mibe kapaszkodni. „A szorult helyzet a kulcsa az ügy megértésének” – véli szerzőnk. Ezen túl azt is javasolja, hogy gazdasági értelemben a félrevezető szuverenitás helyett indokolt inkább a kormány gazdasági mozgásteréről beszélni.

– Ennek tágítása, persze, nemzeti érdek – teszi hozzá nyomban a hazafi. – Mindaddig, amíg a kormány törekvései az ország hasznára vannak – szól az errefelé nagyon is szükséges megszorító megjegyzés. Bod Péter Ákos éppen a határozott beavatkozást, a kiigazítás előírását, ha tetszik, a pénzügyi szuverenitás korlátozását hiányolta az uniónál, amidőn 2004 és 2006 között a magyar kormányt nem gátolták elég hathatósan a súlyosan felelőtlen fiskális politikája gyakorlásában. Nagyot téved tehát, aki szükségtelen kekeckedésnek vagy pláne szándékos károkozásnak látja most az unió vagy az IMF figyelmeztetését például a hiány kordában tartásáról.

Bod Péter Ákos nem ért egyet a kormány politikusaival abban sem, hogy mivel 2008 ősze óta az uniós tagállamok többsége jelentősen túllépte az államháztartási hiány uniós korlátját, úgy Magyarországgal szemben is indokolt az elnézőbb bánásmód. Csakhogy hazánk az uniós csatlakozás óta folyamatosan megsértette az uniós szabályokat, ráadásul a kedvezményes uniós és IMF-hitelek feltétele éppen a viszonylag feszes államháztartás volt. A szigor tehát indokolt, ezért kicsi ma a kormány mozgástere.

Szerzőnk sorra veszi, hogyan módosult az államok pénzügyi szuverenitása az uniós integráció és a globalizáció következtében. Az eurózóna államai például lemondtak a pénzkibocsátás jogáról, cserébe viszont nagyobb pénzügyi stabilitást nyertek. Viszont egyelőre ragaszkodnak a nemzeti bankfelügyeletekhez, ám „könnyű belátni, hogy szoros integrációban lévő országok esetében ez a körülmény inkább problémák forrása, mint megőrzendő vívmány. Különösen nagyot változott mára az államok költségvetési szuverenitásának ügye az európai integráción belül” – így Bod Péter Ákos.

Szocialista kritikusai szerint a szabadságharcot, önrendelkezést emlegető Orbán a magyar széljobb uszályába került, az ugyanis egyfolytában rikoltozza, hogy a globális világot fel lehet tartóztatni a magyar gyepűnél, nincs szükségünk senkire, mert még az is, aki színleg segíteni ajánlkozik, valójában gyarmatosítani akar. Szerintem elsősorban nem erről lehet szó, a miniszterelnöknek nem kell erőszakot tennie magán, nem kell jobbra pillognia. Döntéséhez saját meggyőződése adja inkább a kulcsot. Amelyben van valami a kelet-európai népek előtt Wilson elnök által megcsillantott, sajnálatosan kivitelezhetetlen önrendelkezési jog ideájából, a szuverenitás hagyományos (akkor jó, ha korlátlan) felfogásából, valami a lánglelkű Mazziniék XIX. századi romantikus hagyományából, amely a nemzetet valamiféle misztikus entitásként, személyiségként akarja látni, melynek függetlensége (szabadsága) abszolút, vagyis gyakorlatilag kizárja a nemzetközi együttműködést.

Kétharmados parlamenti többség birtokában itthon ezt a szerepet sikeresen lehet alakítani ideig-óráig, nemzetközi játéktérben azonban nem. Az ugyanis a XXI. században egy potens országnál közveszélyes és megvalósíthatatlan, egy hozzánk hasonló kisállamnál önveszélyes és megvalósíthatatlan elképzelés – sőt még tragikomikus is. Időszerűtlen esztétikája ugyan megfelel a romantikus nacionalizmus kívánalmainak, ám irracionalizmusa sokat árt az országnak.

De vissza Bod Péter Ákos írásához. A kormány nyári gazdasági mozgásait áttekintve úgy látja, önmagában azzal, hogy kampánya során a Fidesz kevés konkrétumot árult el gazdasági programjából, még nem növelte meg az Orbán-kormány mozgásterét. Sőt. A megszorítások, a reformok vagy a privatizáció démonizálása – amire kampánya épült – jelentősen korlátozzák az új hatalom lehetőségeit. Az adósságcsapdából és a szűk mozgástérből aligha lehet ugyanis mással kitörni, mint „a nagyra duzzadt állam visszaszorításával”. A valódi fordulat, a függőség csökkentés pedig „megszorításokat és reformokat igényel, […] és ha az állam által nyújtott szolgáltatást magánkezdeményezés, egyéni hozzájáruláson nyugvó piaci megoldás váltja fel, az bizony reform, sőt […] privatizáció.”

Szerzőnk aggódik, mikor következik be a kívánatos fordulat a kormány gazdaságpolitikájában. Többen az önkormányzati választások utánra remélték, s abban bíztak, hogy új (reform) szemlélet hatja majd a költségvetést. Egyelőre azonban csak különadókról, a magánszféra kiszárításáról, államosításról szól a nóta. Mondják, a remény hal meg utoljára. Az újabban sejdített határidő most az orbáni alkotmány tavaszi elfogadása.

(Magyar Szemle, 2010/9–10)

Zádori Zsolt

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
Meggondolta magát a kormány, mégsem kötik meg a polgármesterek kezét

Meggondolta magát a kormány, mégsem kötik meg a polgármesterek kezét

Videóra vették, mi történik a szaglással és az ízleléssel, ha valaki elkapja a koronavírus-betegséget

Videóra vették, mi történik a szaglással és az ízleléssel, ha valaki elkapja a koronavírus-betegséget

Járvány ide vagy oda, tovább forgatnak Hosszú Katinkáról

Járvány ide vagy oda, tovább forgatnak Hosszú Katinkáról