Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
A péceli halálos motoros tragédiát okozó, a telkénél drótkötelet kifeszítő fiatalembert gondatlanságból elkövetett emberölésért két év, öt esztendőre felfüggesztett börtönre ítélte hétfőn első fokon a Pest Megyei Bíróság. Szabó Judit bírónő most indokolja az ítéletet.
A vádlott Pécel melletti telkének szélén egy földút húzódik, amit az arra rendszeresen közlekedő járművek kerekei tapostak ki. A vád szerint a telektulajdonos a behajtást megtiltandó és megakadályozandó az út két oldalán álló oszlophoz 70 centiméter és 1 méter közötti magasságban acélsodronyt feszített ki.
A drótkötélre, hogy az könnyen észlelhető legyen, sárga műanyag szalagot tekert. Ennek ellenére egy motorkerékpáron közeledő férfi nem látta meg a drótkötelet és körülbelül 60-70 kilométeres sebességgel motorjával nekihajtott, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett a nyakán, hogy a helyszínen meghalt. Mindez még 2008. február 23-án történt. Az ügy először közlekedés veszélyeztetése miatti eljárással kezdődött, majd gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták meg a férfit, végül az ügyészség halált okozó testi sértésre módosította a vádat, de a bíróság úgy ítélte meg, hogy a történtek gondatlanságból elkövetett emberölésnek minősülnek.
Szabó Judit bírónő az ítélet szóbeli indoklásakor hétfőn kiemelte, a kiszabható 1 és 5 év középmértéke körüli 2 éves büntetést azért szabták ki, mert a vádlott büntetlen előéletű ugyan, de a hasonló bűncselekmények megszaporodtak az utóbbi időben.
Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész három napi gondolkodási időt kért.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.