szerző:
MTI

A Helyi Rádiók Országos Egyesülete (HEROE) szerint igaz ugyan, hogy mintegy hatvan helyi rádió jogosultsága jár le a napokban, de túlzottak azok a sajtóértesülések, amelyek több tucat helyi rádió elnémulását vizionálták.

A szervezet, Pintér Dániel Róbert sajtóreferens által jegyzett közleményében azt írta: a kialakult bizonytalan helyzetet az előző médiahatóság, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) mulasztásos törvénysértése okozta, mivel nem írták ki az akkor hatályos médiatörvény alapján megszabott határidőn belül a jogosultságok hosszabbításához szükséges pályázati felhívásokat. 

"A jogbizonytalanság minden vállalkozás számára probléma, ugyanakkor a helyi rádióknak nem szokatlan ez a helyzet" - fogalmaztak, hozzátéve: korábban is többször előfordult, hogy csak ideiglenes engedélyek birtokában tudtak sugározni. Az egyesület kiemelte: "mindez nem befolyásolta és a jövőben sem befolyásolja azt a tényt, hogy a helyi adók népszerűsége töretlen".

Utaltak arra: Radetzky András, az egyesület elnöke korábban elmondta, hogy a médiahatóság tartja a kapcsolatot a műsorszolgáltatókkal, és dolgoznak azon, hogy egyetlen rádiónak se kelljen elnémulnia a jogosultság lejártát követően. "A végleges pályázati kiírások megjelenéséig a jogalkotó hatvan napos ideiglenes médiaszolgáltatási jogosultságokkal orvosolja a helyzetet" - áll a közleményben.

"A Helyi Rádiók Országos Egyesülete ezzel együtt szorgalmazza, hogy minél előbb jelenjenek meg azok a végleges, korrekt pályázatok, amelyek lehetővé teszik, hogy a rádiók mihamarabb újra biztos talajon állva folytathassák a munkát" - írták. A szervezet hozzátette: ezért a HEROE mint Magyarország legnagyobb taglétszámú rádiós szakmai szervezete az utóbbi hónapokban több javaslatot tett a médiahatóság asztalára, annak érdekében, hogy a már megszokott, minőségi médiaszolgáltatások folyamatossága biztosított legyen.

A Népszabadság hétfőn azt közölte, hogy a lejárt frekvenciaengedélyek és az új pályázatok akadozása miatt több mint ötven rádióadó sorsa vált bizonytalanná. A cikkben utaltak arra: a hétvégén elhallgatott a Magyar Katolikus Rádió, a középhullámú frekvenciájára vonatkozó szerződés ugyanis január 15-én éjfélkor lejárt. A hosszabbításra lett volna ugyan lehetőség, de azt a rádiót fenntartó Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a műsorsugárzás magas díja miatt nem tudta vállalni. 

A lap úgy tudja, hogy további bő félszáz adó sorsa is bizonytalan, részben tartozások, részben lejáró frekvenciaengedélyek miatt. A Sztár FM engedélye például január 30-án jár le a 102,1 MHz-re, így - hacsak addig nem kapnak ideiglenes engedélyt - a rádió azon a napon elhallgathat. Hasonló sorsra juthat többek között a miskolci Rádió Eper és a pécsi Mediterrán Rádió - mindkettő anyagi problémák miatt kényszerülhet leállásra.

Szerdán öt frekvenciáról döntött a médiatanács, a pályázati nyertesek között volt egyebek mellett a Magyar Katolikus Rádió, amely a székesfehérvári vételkörzetben a 96,1 MHz-es frekvencián sugározhat ezután. A Lánchíd Rádió médiaszolgáltatási jogosultságot kap Székesfehérváron (106,6 MHz) és a győri vételkörzetben (88,1 MHz), míg Fehérgyarmaton a Friends-Lan Kft., Debrecenben pedig az Európa Rádió Nonprofit Kft. jutott jogosultsághoz.

Kiricsi Karola szóvivő elmondta: a médiatanács szerdán nyolc, lejáró szerződéssel rendelkező rádióállomás jogosultságát hosszabbította meg 60 nappal.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Vigyázzon, ha eladott valamit, baj ne legyen az adóbevallásnál

Vigyázzon, ha eladott valamit, baj ne legyen az adóbevallásnál

Megszólalt a Samsung, hogy miért törhetett el egy-két nap után az összehajtható telefonjuk kijelzője

Megszólalt a Samsung, hogy miért törhetett el egy-két nap után az összehajtható telefonjuk kijelzője

5,9 milliárd forintért épít fociakadémiát Szombathelyen Mészáros Lőrinc cége

5,9 milliárd forintért épít fociakadémiát Szombathelyen Mészáros Lőrinc cége

Szentségtörés vagy instant siker: Hogy tetszik a kombi Porsche 911?

Szentségtörés vagy instant siker: Hogy tetszik a kombi Porsche 911?

„Tudtam, milyen színházat lehet pénz nélkül csinálni: egyszemélyeset”

„Tudtam, milyen színházat lehet pénz nélkül csinálni: egyszemélyeset”

Kiderült, most épp min ügyködik a Facebook, félhet az Apple és az Amazon is

Kiderült, most épp min ügyködik a Facebook, félhet az Apple és az Amazon is