Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Matolcsy György stabil pozíciójáról, az Európai Bizottságnak a kohéziós források megvonását felvető javaslatáról, illetve Simor András fizetéséről beszélt Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője az m1 Ma reggel című műsorában.
"Orbán Viktor miniszterelnök majd elolvassa az erről szóló levelet, és válaszol a jegybankelnök úrnak" - mondta az m1 Ma reggel című műsorában Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője arra a felvetésre, hogy Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke 2010 szeptemberéig visszamenőleg felajánlotta fizetését a hátrányos helyzetű közgazdászhallgatóknak, amennyiben az Országgyűlés helyreállítja a jegybanki döntéshozók fizetésére vonatkozó jogszerű állapotot. Célja, hogy a jegybanki döntéshozók javadalmazását érintő, a kormány és az Európai Unió közötti jogvita - amely akadálya lehet a nemzetközi szervezetekkel történő megállapodásnak - minél hamarabb lezáruljon.
Az MNB elnöke az Origónak adott interjújában vasárnap azt mondta: azt reméli, hogy végre a lényegről, a jegybanki függetlenségről kezdődhet meg a vita, miután a múlt pénteken bejelentette, egy forintért végzi a munkáját.
Arra a felvetésre pedig, nem gondolja-e úgy, hogy az utóbbi időben meggyengült a nemzetgazdasági miniszter pozíciója, Szijjártó azt válaszolta: Matolcsy György pozíciójáról mindenféle fantáziák születtek, miközben az egészen erős. "Van pénzügyminiszterünk Matolcsy György személyében, semmiféle változtatás nem szerepel napirenden" - magyarázta.
A szóvivő arról is beszélt, hogy jogilag mindenképp instabil lábakon állónak látják az Európai Bizottság a kohéziós források egy részének megvonására tett javaslatát, hiszen azt egy jövőbeli, bizonytalan eseményre alapozzák, arra, hogy a költségvetési hiány nagyobb lesz 3 százaléknál.
Szijjártó Péter komoly önbizalommal rendelkező becslésnek nevezte a bizottság előrejelzését, miszerint idén 3,25 százalék lesz az államháztartási hiány. Ezt véleménye szerint lehet korrigálni, a kormány már tett erre vonatkozó javaslatokat, melyek százalékkal csökkentik a deficitet, vagyis az 2,85 százalékos lesz, alatta marad a 3 százalékos határnak. Ezért nem gondolja, hogy bármilyen további intézkedést kellene tennie a kormánynak.
A tények és a számok a mi oldalunkon állnak - magyarázta a miniszterelnök szóvivője, aki szerint a pénzügyminiszterek tanácsában nem kell mást tenniük, mint felhívni a figyelmet arra: idén nekünk van a nyolcadik legalacsonyabb költségvetési hiányunk, továbbá amit az Európai Bizottság egyszeri intézkedésnek nevez, az hosszú távú, strukturális kiigazítás.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.