És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Egy sérült ellátása közben elgázoltak egy mentődolgozót Budapesten - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szombaton az MTI-vel.
A szóvivő tájékoztatása szerint a mentőket péntek délután egy balesethez riasztották a budai alsó rakpartra. A sérültet hordágyra fektették, majd a mentősofőr a kocsi mellett állva éppen az infúzió összeszerelésében segített, amikor egy személyautó a feltorlódott kocsisort kikerülve előbb lefékezett mellette, majd gázt adva úgy hajtott el, hogy közben elsodorta a mentőst. A mentődolgozó az ütéstől elejtette az infúziót, miután megvizsgálták, kiderült, hogy medencetáji zúzódást szenvedett.
Az ügyben rendőrségi eljárás indult - tette hozzá a mentőszolgálat szóvivője. Az egészségügyért felelős államtitkárság kezdeményezésére, 2010 végén módosították az egészségügyről szóló törvényt, amelynek értelmében 2011. január óta valamennyi egészségügyi dolgozó a munkavégzése során - így a mentődolgozó is - közfeladatot ellátó személynek minősül. A büntetőtörvénykönyv alapján egyes bűncselekmények súlyosabbnak minősülnek, ha azokat közfeladatot ellátó személy ellen követik el.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.