Több mint száz család él Ózdon repedező, düledező, sokszor életveszélyes lakásban, pedig az 1980-1990-es években vagyonokat költöttek az akkor modernnek számító házaikra. Ezek a családok egy szakmaiatlan döntés áldozatai lettek, az alaphoz, vázhoz olcsóbban kaptak anyagot a helyi vasgyárból, ahol a betongyártásra alkalmatlan martinsalakot összekeverték az építkezésre alkalmas kohósalakkal.

Mostanáig 8,7 milliárd forintba került a kárrendezési folyamat, melyet az államnak – miután a nagy kohászati üzem letűnt – magára kellett vállalnia. Bár számos család problémája megoldódott a kártérítésnek köszönhetően, még mindig 350 tulajdonos vár kártérítésre és 200-nál is többen vannak, akiket az első Orbán-kormány által még 2002 januárjában hozott, majd a Medggyessy-kormány által megerősített kormányhatározat fosztott meg ettől a lehetőségtől.

Esélytelenül

„Hálóval, üvegtapétával és folyamatos javításokkal igyekszünk lakható formában tartani az épületet, de a rések egyre nagyobbak, a csempék és járólapok a salakbeton duzzadásától szétrepednek” – mondta a hvg.hu-nak Kovács Józsefné. A család Ózd legértékesebb negyedében, a Búzásvölgyben építkezett 1985és 1987 között. Házuk alapjába és a főfalakba is került a martinsalakból, aminek következménye az újra és újra feltűnő repedés.

Stiller Ákos

Vida Miklós a Huba vezér úton hasonló cipőben jár, a tünetek nála is ugyanazok, a házán viszont 2002 után mutatkozott az első károsodás. Így ő sem igényelhetett kárenyhítést. Három megye – Borsod, Heves és Nógrád – volt elsősorban érintett a salak-ügyben, és az 1990-es évek elején egyre több családi tragédiákról, válásokról és öngyilkosságokról lehetett hallani.

A biztosító nem fizetett

Az első problémák 1990-ben mutatkoztak Ózdon, amikor újnak mondható 4-5 éves házak falai durván megrepedeztek. Néhány éven belül azután sorra érkeztek a panaszok a városból és a környékről az önkormányzatok műszaki osztályára. Voltak olyan tulajdonosok, akik a kivitelezőt hibáztatták, mert nem értették, hogyan mehet tönkre pár év alatt életük legnagyobb beruházása.

Hosszas vegyi elemzés után derült csak ki, hogy az épületek alapjába és a falakba acélműi salak is került, ami valaki részéről egyértelműen a technológiai fegyelem megsértésére utalt. A biztosítótársaságok ezen adatok ismeretében elzárkóztak a kártérítés elől annak ellenére, hogy a legtöbb házra kötöttek biztosítást.

Horváth László fideszes országgyűlési képviselő ekkor vitte a kormány elé az egyre terebélyesedő problémát.  2001-re sikerült elérnie, hogy önként vállalt állami kötelezettségként ez a tétel bekerüljön a büdzsébe, és pénzügyi keretet különítsenek el a kárenyhítés megkezdéséhez. Ezért kellett ilyen egyedi státuszt létrehozni, mert a károkozó állami vállalat akkorra megszűnt, az új tulajdonos pedig nem tehetett az elődje által elkövetett cselekményekről. A Heves megyei Horváthot a kártérítés elindításakor kormánymegbízottá nevezték ki.

Felszívódott cégek

Az első évben 23 településről 1070 bejelentés érkezett Horváth László kinevezett kormánymegbízotthoz és 836 millió forint állt rendelkezésre. Először az életveszélyessé nyilvánított 93 családi ház újjáépítése kezdődött meg 2001-ben.

Stiller Ákos

Az újjáépítés első fázisában szerepet vállaló cégek esetenként jókora haszonkulccsal dolgoztak, volt, hogy 40-45 millió forintot is kiszámláztak a régi salakos ház bontásától az új épület kulcsátadásáig egy-egy ingatlanra. A kivitelező vállalkozások közül aztán többen gyorsan felszívódtak, így a szerződésben vállalt garanciális javításokat sem végezték el. Pedig lett volna munkájuk bőven, mert az átadást követően elég sok épületnél megjelentek a minőségi problémák. A 2002-es kormányváltás után Keller László MSZP-s államtitkár is vizsgálódott a kirívó esetekről, de sem ő, sem a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) keresetei nem értek célba, az ügyészség megszüntette a nyomozást. (A KEHI 2003-ban az akkori és jelenlegi katasztrófavédelmi főigazgatót, Bakondi Györgyöt is felelőssé tette az ügyben.)

Ugyan a Fidesz politikusa indította el a kárrendezési folyamatot, a választások előtt az első Orbán-kormány úgy döntött, hogy a 2002. januárja után beadott kárigények nem érvényesíthetők. Így akiknél ez után jelentkeztek a károk, azok kimaradtak a kárrendezésből, ugyanis a kormány abból indult ki, hogy az 1980-as években, illetve 1990-es évek elején épült martinsalakos házakon addig kijöttek a hibák. A határidőig bejelentkezettek ügye is – a felmérések, az adminisztráció miatt – évekig elhúzódott, még az idei évben is voltak kifizetések.

Bár a kormányváltás után Keller nagy lendülettel látott neki a visszaélések felderítésének, a Medgyessy-kabinet 2003 februárjában megerősítette elődje kormányrendeletét, miszerint a 2002. január 15.-i jogvesztő határidő után beadott kárigények továbbra sem érvényesíthetők. Ezután az MSZP és az SZDSZ támogatta kormány szociálpolitikát kevert a kárrendezésbe: a gyerekszám miatt volt, aki kis alapterületű ház helyett sokkal nagyobbat kapott, miközben mások a tényleges kárértéknek csupán a 60-80 százalékához jutottak hozzá. Komoly vita zajlott a kategóriába történő besorolásoknál is, mert máig nem lehet egyértelmű határvonalat húzni az „E” életveszélyes és a „D” súlyosan károsodott, de még lakhatónak nyilvánított épületek állapota között.

A salak bomlása ugyanis egy hosszadalmas kémiai folyamat és rövid idő alatt drasztikus változás következhet be az épületek állapotában. A szakmai szempontokat azonban ebben az esetben is felülírta a spórolás. Ez meglátszott a darabszámon is, hiszen amíg 2002-ben 52, 2003-ban pedig 106 salakos ház sorsa rendeződött, 2011-ben már csupán 5 károsult kapott kárenyhítési lehetőséget. A pénzmozgás is hasonlóan alakult, 2001-2002-ben 2 milliárd 813 millió forint jutott erre a célra, 2003-ban 1 milliárd 385 ezer, 2011-ben és 2012-ben pedig csak 300-300 millió forint.

A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság idén márciusban közölt adatai szerint a 11 éve zajló kárrendezés során 591 ingatlan sorsa rendeződött, ami összességében 8,7 milliárd forintjába került az államnak.

Az Alkotmánybíróságig elmentek

A borsodi városban 2008-ban a pórul jártak megalakították az Ózdi Martinsalak Károsultjai Egyesületet. Az ügyüket felvállaló ügyvéd az Alkotmánybírósághoz fordult és írt levelet a köztársasági elnöknek is. Álláspontja szerint a 2003-tól elfogadott költségvetési törvények alkotmányellenesek, mivel visszamenőleg határozzák meg a kártérítéssel kapcsolatos jogvesztő határidőt. Ugyanakkor szerinte fennáll a hátrányos megkülönböztetés is, mert mindenkit megilleti a kártérítés, akik ugyanattól az állami cégtől vásároltak egykor salakot.
Kőhalmi Márta, a 103 tagú egyesület elnöke kitámasztott falú salakházban él a Vadász úton, amelynek repedésein ténylegesen átfúj a szél. Azt mondta, Ózd térségében jelentős a salakgázok miatti egészségkárosodás és az anyagi kár tízmilliárdokra rúghat. A régióban sok károsult halt meg a salakos házépítés következményeként, többen öngyilkosok lettek.

Stiller Ákos

Ez év elején az elnök levelet kapott az Alkotmánybíróságtól, amelyben tájékoztatták, hogy csak azokban az ügyekben lehet az AB-hez fordulni, amelyekben már minden jogorvoslati lehetőséget kimerítettek. Mivel a károsultak idáig az Alkotmánybíróság határozatára vártak, sőt már volt kijelölt alkotmánybíró is az ügyük gondozására, ezért nem indítottak pereket az állam ellen, így eddig négy évet veszítettek. (Az AB hatáskörét a tavaly elfogadott új alkotmánybírósági törvény változtatta meg.)

Egyetlen kivétel akad a károsultak között, akinek az ügyét az AB elé lehet terjeszteni – mondta Kőhalmi Márta. Számára a másodfokú bíróság megítélte a kártérítést, de a közigazgatási hivatal fellebbezése után a Legfelsőbb Bíróság az ő keresetét azzal az indokkal utasította el, hogy az önerőből újjáépített ingatlanra az eljárás indításakor még nem volt meg a földhivatali használatbavételi engedély lakóház minősítés bejegyzéssel. Kőhalmi szerint ebből az esetből is látható, hogy az igazságszolgáltatás ez idáig mereven ragaszkodott a jogvesztő határidőt elrendelő kormányrendelet szövegéhez.

Fel nem használt keret

A hvg.hu megkérdezte Riz Gábort, Ózd országgyűlési képviselőjét, várható-e változás a salakkárosultak ügyében. A kormánypárti képviselő azt mondta, hogy a BM államtitkárával, Tállai Andrással tavasszal konzultált a salakügyről és a tárca tervei szerint várhatóan  újratárgyalják egykori döntésüket.

Riz azt mondta, azóta újra megkereste a Belügyminisztériumot azt kérve, készítsenek újabb felmérést a megrongálódott és nyilvántartott lakóházak állapotáról, és ha szükséges, változtassák meg a besorolási kategóriát. A jelenlegi szabályozás szerint, ha valakinél olyan mértékű az állapotromlás, hogy az ingatlan lakhatatlanná vált, de ezt egy építésügyi szakember nem igazolja, akkor a felmérés teljes költsége a kérelmezőt terheli. Ezért néhány sikertelen próbálkozás után a salakházak tulajdonosai közül sokan lemondtak az átminősítési kérelem beadásáról.

A tárca szerint a jogvesztő határidőn belül bejelentett épületek felmérése és esetleges átminősítése mintegy 200 milliós újabb költséget jelentett volna az államnak. Riz azt mondta, a BM válasza meglepte, mert abból az derült ki, hogy az elmúlt években a jelentős sorban állás ellenére rendre nem használták fel Ózdon a kárenyhítésre elkülönített keretet. Ez az adat éppen elég volt ahhoz, hogy elutasítsák Riz Gábor kérelmét.

Stiller Ákos

A hivataltól kapott tájékoztatás alapján egyértelmű, hogy a Belügyminisztérium Riz kérelmének elutasításakor félinformációt közölt a képviselővel. Ózdon ugyanis nem hanyagságból vagy egyéb okok miatt nem használták fel a kárenyhítésre kiutalt összeget: a károsultak a térség alacsony ingatlanárai és a javítást végzők alacsony fizetése miatt egyszerűen nem hívják le teljes keretet. A számlák összegzése után a megmaradt pénzt minden évben visszautalják a központi költségvetésbe.

A 2012. július 24.-i adatok szerint Ózdon 104 családnak nincs lehetősége kárenyhítésre a 2002. január 15-i jogvesztő határidő miatt.