„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője szerint a választók egy év múlva "elzavarják" a kormányt, amelyet "csak a dohány érdekel". Bajnai Gordon erről pénteki miskolci nagygyűlésén beszélt.
"Normális országban szeretnénk élni", ahol ha valaki dolgozik, akkor gyarapodás a jutalma, egy normális országban, amelyben minden szülőnek az a vágya, hogy a gyereke többre vigye, mint ő - jelentette ki Bajnai Gordon.
A volt kormányfőt a miskolci sportcsarnok előtt tucatnyi tüntető is fogadta, transzparensekkel, amelyeken az állt, hogy "A maffiabaloldal Európa szégyene", "Nem akarunk nyugdíjadót", "Mennyit nyertél Cipruson Gordon?".
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.