Megműtötték a Nagykovácsiban megsérült csecsemőt

Stabil, de még mindig életveszélyes az állapota annak a hat hónapos kislánynak, aki súlyos koponyasérülést szenvedett szombat délelőtt egy Nagykovácsiban történt balesetben - közölte a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója.

  • MTI MTI
Megműtötték a Nagykovácsiban megsérült csecsemőt

Az eszméletlen kislány idegsebészeti műtéten esett át, ezzel stabilizálták az állapotát, de még mindig nincs túl az életveszélyen, ennek az ellenkezőjét csak a kritikus időszak, 72 óra múlva lehet kijelenteni - mondta Nagy Anikó. Vasárnap kontrollt, idegsebészeti, valamint CT-vizsgálatot végeznek - tette hozzá a főigazgató.

Nagykovácsiban szombat délelőtt egy személyautó és egy autóbusz ütközött össze, a balesetben két nő és a hat hónapos kislány sérült meg, a csecsemő a legsúlyosabban. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője korábban azt közölte, hogy a két nő súlyos, egyebek mellett fej- és hasi sérülésekkel került a budapesti Honvédkórházba. 

A csecsemőt mentőhelikopter vitte a Heim Pál Gyermekkórházba. A szóvivő azt mondta, hogy a kislányt már a helyszínen mesterségesen kellett lélegeztetni, és más életmentő beavatkozásokra is szükség volt. Annak érdekében, hogy a csecsemőt mielőbb elláthassák a kórházban, a helikopter az Üllői úton szállt le.