„Egyetért-e ön azzal, hogy – népirtás leállítása érdekében – azt az országgyűlési képviselőt, aki a (...) 2013. évi MIC. számú, Devizarabszolga-felszabadító törvényt 2013. augusztus 20-ig nem szavazza meg, fosszák meg vagyonától, és 48 órán belül végezzék ki?” – efféle hajmeresztő népszavazási kezdeményezések is találhatók az Országos Választási Bizottságot (OVB) mostanában elárasztó iratfolyamban. A testület természetesen nemet mondott a kivégzős kérdésre – döntései ellen a Kúriához lehet fordulni kifogással –, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy „a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét a népszavazás kezdeményezésére vonatkozó eljárás folyamán is érvényesíteni kell”, s mert „a jogi kérdésekben tájékozatlan személyek számára is nyilvánvaló alkotmányos alapjogokkal (pl. élethez való jog) szembehelyezkedik, köztudomású tényekről nem vesz tudomást. Ilyen köztudomású ténynek tekinthető, hogy a halálbüntetés a magyar jogrendszerben 1990 óta nem létező jogintézmény.”
Stopjelzést adott az OVB több olyan kezdeményezésnek is, amelyekről nem ordít jogtipró szándék. „Akarja-e, hogy Magyarország kilépjen az Európai Unióból?” – szól az egyik ilyen kérdés. Ez ugyancsak piros lámpát kapott, noha a belépésről 2003-ban még minden további nélkül lehetett szavazni. Csakhogy azóta nagyot változott a Fidesz hozzáállása e jogintézményhez: a népszavazás nagy barátjából a 2010-es kormányra kerülés után ellensége lett (lásd Referendumcsökkentés című írásunkat).
A kilépési beadványt ennek megfelelően rutinindoklással utasította el az OVB: a beadványozó által országos népszavazáson feltenni kívánt kérdés az alaptörvény módosítására irányul. A magyarázat szerint a kizáró alkotmány-előírás az a mondat, amely szerint „Magyarország az Európai Unióban tagállamként való részvétele érdekében nemzetközi szerződés alapján – az alapító szerződésekből fakadó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mértékig – az Alaptörvényből eredő egyes hatásköreit a többi tagállammal közösen, az Európai Unió intézményei útján gyakorolhatja”. Az alkotmány márpedig kimondja, hogy „nem lehet országos népszavazást tartani az alaptörvény módosítására irányuló kérdésről”, vagyis az uniós kilépési kérdés „tiltott tárgyra” irányul. Ez a jogi helyzet abszurd szituációkat teremthet, hisz szó szerinti értelmezésével szinte semmi fontos közjogi ügyben sem szabad népszavazást tartani – ami nincs az alkotmányban, arról meg nem érdemes.
Az alaptörvény felpuffasztása mindenféle részletszabályokkal nemcsak arra szolgál tehát, hogy az Alkotmánybíróság kezét megkössék, hanem arra is, hogy kizárják, hogy a nép közvetlenül dönthessen. Orbán Viktor és csapata a parlamenti kétharmad konkurenciájának tekinti a referendumot, így aztán igyekszik azt a lehető legkisebb területre szorítani. Nem volt ez mindig így, a kormánypártok által 2011 júniusában alkotmánybíróvá tett fideszes képviselő, az egykori MDF-es igazságügy-miniszter Balsai István ellenzékben még így összegezte a helyzetet: „a népszavazás a legfontosabb, közvetlenül gyakorolható alkotmányos jog, amelyhez az állami szerveknek meg kell adniuk minden segítséget, együttműködési kötelezettségük van”. Bársonyszékekhez jutva a kétharmad rugalmasan elszakadt az efféle népbarát nézetektől, így az utóbbi három évben a referendum holt intézménnyé vált. Kétségtelen, nemcsak a kormányoldal pálfordulása miatt, hanem azért is, mert a szétforgácsolódott ellenzék – mint a 160 ezer aláírásig jutott LMP bukott tavalyi próbálkozása is jelezte – képtelen olyan akciót összhozni, ami a választók százezreit megmozgatná.
Ez a helyzet azzal járhat, hogy a referendum intézménye nemcsak jelentéktelennné válik, hanem nevetségessé is. Az alapvetően az oppozíció fegyvertárába tartozó népszavazás kezdeményezői újabban főleg magánszemélyek, márpedig nekik még egy választók számára vonzó kérdés esetében sincs esélyük a sikeres aláírásgyűjtésre. Az ugyanis profi szervezőgárdát igényel, így még a civil szervezetek se nagyon reménykedhetnek abban, hogy eljutnak a tényleges voksolásig. A kormánypártok számára persze politikailag hasznos lehet, ha futóbolondok kérdésözöne árasztja el az OVB-t, hisz ez csak erősíti az általuk propagált képet: érdemi munka csak az Országgyűlésben folyik. A referendumra pedig legfeljebb olyan kérdések eldöntése marad, mint hogy tanítsanak-e gépírást az általános iskolákban.
Legutóbb a súlyosabb – például személy elleni – bűncselekményeket elkövető gyerekek szüleit a segélyezésből kizárni szándékozó jobbikos beadvány érkezett párttájékról: Sneider Tamás, a Jobbik parlamenti képviselője nyújtotta be februárban az aláírásgyűjtő ív mintáját az OVB-nek. A testület elutasító indoklása szerint a kérdés „alkotmányosan nem igazolható hátrányos megkülönböztetést tartalmaz, mely az Alaptörvény XV. cikke alapján tilos. A kezdeményezés azonos szociális helyzetben lévő állampolgárok között tesz különbséget annak alapján, hogy a felügyeletük alá tartozó kiskorú személy elkövetett-e normasértést.”
Az OVB nagyüzemben tagadja meg a kérdések hitelesítését, mégis lehet esély egy népszavazásra. Noha a nepotizmust tiltó törvény vagy a svájci rendszerű referendumszabályozás átvételének ötlete megbukott, az OVB-n átment egy trafikkérdés, amire – ha az ellenzék felkarolja – akár össze is jöhet a szükséges 200 ezer aláírás. „Egyetért-e ön azzal, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvényt, hogy a dohányboltban csak dohányterméket lehessen forgalmazni?” – szól a hitelesített kérdés, ami akár egy táborba terelheti a trafiktörvény ilyen-olyan ellenzőit, beleértve az egymással is vetélkedő ellenzéki pártokat.
A kormányoldal egyelőre kivár, ám a korábbi gyakorlata alapján feltételezhető, hogy mindent megtesz majd a referendumkezdeményezés elgáncsolására. Noha alkotmányfelfogásától nem áll távol az ilyen jogi megoldás, az a világcsúfság azért talán mégsem esik meg Magyarországgal, hogy alaptörvényében rögzítsék, mi mindent lehet kapni egy trafikban.
JUHÁSZ GÁBOR