A lapnak senki nem cáfolta azt, hogy Orbán Viktor elvárása volt állítólag a választójogi rendszer módosításakor, hogy az a 2014-es győztes számára ne biztosítson kétharmadot. Stabil kormányzást azonban igen. Forrásaik szerint az a korlát, amit a feles többség jelent – a parlamenti aritmetika – Fidesz-győzelem esetén, meghatározza a kormányzás milyenségét is, ha Orbán Viktor a szabadságharcos attitűd helyett konszolidációs miniszterelnöki pályaívet képzel magának, és államférfihoz méltó gesztuspolitizálásra készül. Forrásunk azt is hozzátette, „az új műsorhoz csak részben kellenek új férfiak”, hiszen a kormányzást úgyis a miniszterelnök személye határozza meg.
Egy harmadik Orbán-kormány hivatalba lépése esetén két poszton lenne bizonyosan változás, a külügyi és a honvédelmi tárcánál. Martonyi János helyére, a magyar diplomácia irányítására Navracsics Tibor aspirálhatna sikerrel, jóllehet közte és a miniszterelnök között olykor volt alkotmányjogi szakkérdések terén mosolyszünet. Orbán Viktor azonban mindvégig tudatában volt annak, hogy igazságügy-minisztere „európai intellektualizmussal” rendelkezik, és komoly felkészültséggel.
Így Navracsics Tibor akkor nem lesz egy következő Orbán-kormány minisztere, ha nem akar – mondták a lap munkatársának. A miniszterelnök környezetében reális esélyt látnak arra is, hogy az igazságügy-miniszter lehet Magyarország uniós biztosa Fidesz-győzelem esetén, Andor László távozása után. Navracsics Tibor a Rádió Q-ban azt mondta: a választások után vereségnek csak azt tekintené, ha nem sikerülne ismét bizalmat kapnia egyéni választókörzetében, Veszprémben. A kormányzati munka folytatásáról pedig még nem beszélt Orbán Viktorral.
A miniszterelnök viszont állítólag már tett utalásokat a miniszteri bársonyszékekre vonatkozóan; kormányzati spekulációk szerint Varga Mihály nemzetgazdasági, Lázár János kancelláriaminiszteri, Rogán Antal fejlesztési miniszteri poszt várományosa lehet, Balog Zoltán pedig –aki a miniszterelnök teljes bizalmát élvezi – humáncsúcsminiszter, „szűkebb” tárcával. Az igazságügyi poszt még nyitott. Pintér Sándor belügyminiszterrel is elégedett a miniszterelnök, a honvédelmi tárcával összefüggésben viszont a borsodi fideszes Mengyi Roland nevét hallani Hende Csaba helyett.
Népszabadság: Navracsics lehet majd a külügyminiszter?
Nem – így válaszolt a RádióQ-nak Navracsics Tibor arra, lesz-e a Fidesznek kétharmada a választások után. A miniszterelnök-helyettes viszont azt mondta, bár „óvatos duhaj”, a jelen állás alapján a Fidesz meg fogja nyerni a parlamenti választást - írta a Népszabadság.

Rottyon van a magyar társadalom, hova meneküljünk a politikai gyűlöletkeltés elől?
Az utcán járva is észrevehető: az emberek arcára kiül a boldogtalanság. A magyar társadalom mutatói eddig sem voltak jók, de a választás előtti fékevesztett politikai kommunikáció végképp beteszi a kaput. Milyen „menekülőutat” keressen, aki nyomasztva érzi magát?
Orbán Viktor Hatvanpusztáról: Édesapámnak van egy gazdasága, de még nem működik
Szijjártó szerint az USA–EU-vámmegállapodás is azt bizonyítja, hogy Brüsszel alkalmatlan
Ami jó, az se jó.
Financial Times-elemzés: Súlyos hiba, ha az EU tényleg alkut köt Trumppal a vámokról, mert elég erős, hogy ne adjon neki semmit
Milliárdos terheket kap a nyakába a német autógyártás az USA–EU-vámmegállapodással az iparági szövetség szerint
Egyetemi felvételi: volt, ahová maximális pontszám kellett, volt, ahová nevetséges teljesítmény is elég volt
Pázmányos pszichológusok: Korlátozhatja-e a vallás vagy a politikai korrektség a tudományt?
„Putyin jó mumus” – valóban Európa ellen szövetkezik Hszi Csin-ping és az orosz elnök?
Paul Auster álomregényében megtörténhet bármi, amiből ébredéskor egyszerre valóság lesz
„A Fidesz egy pattanás egy mocsári tündér fenekén” – Túlélheti ‘26-ot a NER?
Magyar Péter is reagált Majka Facebook-posztjára
Nyílt levelet írt a szolnoki polgármester Pintér Sándornak a hétvégi tömegverekedés után: Rendőröket akarunk látni!
Hiába hagyták jóvá, Mészárosékon még mindig elhasalhat a MÁV gigahitele
Aggályos lehet, hogy a V-Híd folyamatosan letarolta a közbeszerzéseket, és megszüntette az érdemi versenyt.