Jászberénytől néhány kilométerre északra található Jászágó, egy csendes, 700 lelkes kistelepülés. A szarmatákig visszavezetett történelmi gyökerekre és a többszöri újjászületésre is büszke falu a Pusztamonostorra vezető út felől sűrűbben beépült, a hevesi megyehatárig kihúzott másik szél felé egyre ritkábban lakott, arrafelé a fóliasátrak és parcellák előtt hozzáépítésekkel eltorzított Kádár-kockák alakítják az utcaképet. Az egy évtizede, szokatlan üzleti modellel működtetett napelempark mégsem errefelé, hanem a sűrűbben lakott részre települt.
A két és fél hektáros területet – a hőség elől a konzolokra szerelt napelemtáblák árnyékába húzódó birkákkal együtt – magas kerítéssel és kamerákkal védik. „Jámbor állatok, és jobban kaszálnak, mint bármi” – magyarázza az állatok jelenlétét Mozsár Lászlóné. Több mint 20 éve Jászágó polgármestere, már 2013-ban is ő volt hivatalban, amikor Babó Gábor bekopogott hozzá, hogy a napelemes rendszereket építő cégének telephelyet keres egy minierőmű számára. A vállalkozónak egy ismerőse javasolta, hogy az 50 kilowattos kiserőmű – amelyen az érdeklődőknek bemutathatják, miért érdemes a téteket a napelemes rendszerre tenni – építésének ötletével Jászágóra menjen. Az eredetileg repülőgép-szerelőnek készült Babó Gábor addig nem is hallott a faluról.
A napelemek iránti érdeklődése is messzebbről indult: a műegyetemi diplomájához témát és konzulenst keresve ismerkedett meg Zavaczki Andreával, a magyar zöldáramipar egyik úttörőjével, aki egyik napról a másikra a munkaadója lett: nyolc hónapig Hamburg közelében telepítettek napelemes rendszereket.
Az így szerzett, akkor unikális tapasztalat aztán bátorságot adott ahhoz is, hogy a 2006-ban Ráckevére települő Korax napelemgyárba jelentkezzen, ahol egy spanyol napelemes technológia telepítése és az összeszerelő üzem beindítása volt a feladat. Két évig irányította is az üzemet, majd az ekkor alapított Newergies Kft. lett Babó Gábor fő elfoglaltsága.