Hosszú Facebook-posztban válaszolt Hosszú Katinka a Nemzeti Sport újságírójának, Kovács Erikának, aki a vizes vb után pár nappal egy publicisztikában szállt bele a háromszoros olimpiai bajnokba. Kovács a cikkében azt kifogásolta többek között, hogy Hosszú „miért tartja fontosnak a szingapúri vizes vb zárását követően a világba kiabálni »szakmai« mondandóját”, különösen úgy, hogy a szerző szerint érdemi megoldást nem kínál a problémákra.
Az Iron Lady az augusztus 8-i posztjában arról írt, hogy „a magyar úszósportban rendszerszintű problémák vannak”, felhívva a figyelmet az általa problémásnak tartott dolgokra, ábrákkal, és számszerű eredményekkel megerősítve az állításait, kérdéseket feltéve, majd arra jutott:
A magyar úszósportnak nincs szüksége díszletekre. Teljesítményre, szakmaiságra, alázatra és elszámoltathatóságra van szüksége. Mert a jövő bajnokai csak egy működő rendszerben születhetnek meg.
Kovács szerint azt is fura számon kérni a magyar úszósporton, hogy a legeredményesebb úszóink Amerikában készülnek, ugyanis Hosszú is így érte el legnagyobb sikereit. „Az meg a furánál is sokkal furább, hogy a kilencszeres (nagypályás) világbajnok rögzíti, az utánpótlásban nem történik valódi előrelépés, hiszen immár évek óta van egy klubja, ahonnan ennyi idő alatt talán már „kinőhetett” volna egy tehetség. Egy. Nem tíz, nem húsz. Egy” – tette hozzá a Nemzeti Sport szerzője.
Hosszú a legfrissebb posztját azzal kezdi, Kovács Erika írásának „több pontja egyértelműen rávilágít arra, hogy nemcsak a magyar úszósportnak jött el az ideje szembenézni a saját állapotával és felelősségével”, hanem a sportújságírásnak is.
Az úszás világában minden versenyzőnek, edzőnek és vezetőnek ma már soha nem látott tempóban változó szakmai, fizikai és mentális kihívásokhoz kell alkalmazkodnia. Ez a tempó vonatkozik a sportújságírókra is. Ha valaki valóban a sportág fejlődését szeretné segíteni vagy közvetíteni, annak nem a múlt történéseiből, nem személyeskedő szövegkörnyezetből kell építkeznie, hanem a jelen és a jövő objektív értékeléséből. Ez a publikáció ezzel szemben lemarad a versenyzők világának ritmusától, és inkább egy régi beidegződésre épít: támadni ahelyett, hogy valódi párbeszédet kezdeményezne
– fejti ki a véleményét Hosszú, aki szerint a Nemzeti Sport szerzőjének legméltatlanabb állítása, hogy „kétségbe meri vonni az úszás iránti szeretetemet”.
„Milyen jogon, milyen erkölcsi vagy szakmai alapon minősít bárki egy sportolót, aki gyermekkorától kezdve 3 évtizeden át minden napját a sportágának szentelte, aki 3 olimpiai bajnoki címet, 26 világbajnoki aranyat és 35 Európa-bajnoki címet szerzett hazájának?” – teszi fel a kérdést Hosszú Katinka. Szerinte a megjelent cikk nem kritika, hanem „személyes hitelességet sértő, alaptalan támadás, különösen az IRON Swim munkáját érintő megjegyzések”.
Az úszónő szerint a klub megalakulása óta több ezer gyermeket tanított meg úszni, számos korosztályos és felnőtt magyar bajnoki címet szerzett, sportolói folyamatosan ott vannak az országos élmezőnyben. „Ezek tények, amelyeket bárki ellenőrizhet – éppen ezért félrevezető és méltatlan az a narratíva, amely a klub szakmai értékét megkérdőjelezi” – jegyzi meg.
A magyar úszósport helyzetéről lehet és kell is vitázni, de nem így. Aki valóban a sportág érdekeit tartja szem előtt, az nem személyeskedik, hanem tényekre és megoldási javaslatokra épít. A megjelent publikáció ezzel szemben inkább díszlet a konfliktus keresésére, mint hozzájárulás a problémák megoldásához. Nem kívánok a továbbiakban reagálni az irányomba érkező provokációkra. Különösen nem szeretnék az ő stílusában megnyilvánulni, mivel ez számomra nem vállalható kommunikációs szint. Nem célom beleszólni az újságírás szakmai világába – szemben a cikk szerzőjével, aki a sport területén teszi ezt –, de határozottan kijelenthetem, hogy az ilyen írás nem képviseli a minőségi újságírás színvonalát. Az úszásban – és minden sportágban – az idő mindig előre halad. Akik ma a pályán vannak, azok a jelenben versenyeznek, nem a múltban. Aki róluk ír, annak is ehhez a tempóhoz kell igazodnia. Ez a valódi szakmai felelősség
– zárja gondolatait Hosszú Katinka.
A Nemzeti Sport publicisztikáját ide kattintva tudja elolvasni.