„Miért küld Amerika ilyen sok képzetlen hülyét bunkót a tengeren túlra?” – ezzel a kissé sem távolságtartó címmel jelentette meg cikkét a Politico című amerikai közéleti magazinban James Bruno. Az amerikai külügyminisztérium visszavonult diplomatája éles kirohanást intézett az Obama-kormányzat gyakorlata ellen, melynek értelmében a Demokrata pártot a választási kampányban busásan támogató, de politikai, diplomáciai tapasztalattal nem rendelkező „csókosokat” neveznek ki nagyköveti posztokra. A gyakorlat ellen a múlt héten a Washington Post is felemelte a szavát, és a HVG-ben is lehetett egy összeállítást olvasni.

Bruno a cikket egy „volt külügyi tisztviselő történetével” kezdi egy „korábbi svédországi nagykövetről”, aki egy vidéki partin úgy berúgott, hogy a téli hidegben elesett a hóban, és magához sem tért, megfagyott volna, ha kollégái időben nem találnak rá. A szerző ezután a nagykövetek kongresszusi meghallgatását idézi fel, ahol George Tunis (hotelmágnás) például nem tudta, hogy célállomása, Norvégia alkotmányos monarchia, és itt említi meg a budapesti állomáshelyét nemsokára elfoglaló Colleen Bellt is, aki nem tudott érdemi választ adni azokra a kérdésekre, hogy az Egyesült Államoknak mégis milyen stratégiai érdekei lehetnek Magyarországon”. Bruno felidézi, hogy ezek után John McCain szenátor csak annyit jegyzett meg ironikusan, hogy „ezek után nekem nincs több kérdésem ezekhez a roppant képzett és felkészült jelöltekhez”.

Bruno kontrasztként említi meg, hogy a washingtoni norvég nagykövet 31 éve diplomata, és kitér Szapáry Györgyre is, megemlítve, hogy 27 évig az IMF-nél dolgozott. (Azt persze nem kell tudnia, hogy Szapáry kinevezése érdekében egyenesen törvényt módosított a Fidesz.) Bruno szerint Obama jelöltjeinek több mint fele diplomáciához nem értő, de a kampányát busásan támogató ismerősei közül kerül ki, és ez nem helyes, mert a gyakorlat visszaüthet: az illetők olyan diplomáciai bonyodalmakat okozhatnak, melyek árthatnak az Egyesült Államok megítélésének.