Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár március 4-én találkozik a pedagógus-sztrájkbizottsággal, hogy tisztázzák a minősítési eljárás körüli kérdéseket – írta keddi számában a Magyar Hírlap Galló Istvánnéra, a Pedagógusok Szakszervezetének elnökére hivatkozva.
"A pedagógustársadalom bizonyos minősítési rendszer ellen soha nem tiltakozott, de ezt az eljárásrendet ebben a formában nem tudjuk elfogadni" – közölte Galló Istvánné. Noha "szívesen beszélgetünk" Sipos Imrével, mivel a helyettes államtitkárnak nincs döntési jogköre, Galló Istvánné szerint Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének kellene tárgyalnia a sztrájkbizottsággal – ahogy az korábban is történt.
A Magyar Hírlap szerint a köznevelési államtitkárság úgy látja, hogy a pedagógushivatást támogató előmeneteli rendszerről szóló kormányrendelet elkészítését "megfelelő színvonalú, kellően átgondolt szakértői munka előzte meg". Úgy vélték, az a tény, hogy az egyszerűsített eljárás elindulása után és a határidő előtt két hónappal az első körben magasabb kategóriába lépésre jogosultak egyharmada már megkezdte e-portfóliója feltöltését, "nem igazolja a negatív fogadtatást, hanem annak ellenkezőjét jelzi".
Korábban ismert tanárok hirdettek bojkottot a minősítő rendszer ellen. Álláspontjuk szerint a pedagógusok minősítése jelenlegi formájában átgondolatlan, előkészítetlen és megalázó.