Iratokat foglalt le, szakértőt is bevon az Ökotárshoz kiszálló NNI

Iratokat, számítástechnikai adatokat foglalt le mai házkutatásai során a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) "egy alapítvány pénzügyi tevékenységével összefüggésben" - közölte a rendőrség. Bár a szervezetet nem nevezték meg, a norvég pályázati pénzeket kezelő Ökotárs Alapítvány ügyéről lehet szó.

  • hvg.hu
Iratokat foglalt le, szakértőt is bevon az Ökotárshoz kiszálló NNI

Az NNI hűtlen kezelés és jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen egy alapítvány pénzügyi tevékenységével összefüggésben - olvasható a rendőrség hétfő este kiadott közleményében.

Azt írták, hétfőn a nyomozóhatóság az eljárás keretében több helyszínen is házkutatást hajtott végre, amelyek során az NNI munkatársai iratokat, számítástechnikai adatokat foglaltak le. A nyomozásba igazságügyi szakértőt is bevonnak.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a készenlétisek az Ökotárs Alapítványánál és a szervezet könyvelőjénél, a DemNetnél tartottak házkutatást napközben, sőt, délután Foltányi Zsuzsához, az Ökotárs alapítójához is becsengettek. A készenlétisek reggel egy házkutatásról, lefoglalásról és motozás elrendeléséről szóló határozatot lobogtatva jelentek meg az alapítványok irodáiban.

A civil szervezetekre erős nyomás nehezedik tavasz óta, a civilek elmondása szerint a Kehi többször vegzálta őket. Most a hivatal azért tett feljelentést, mert szerintük törvénysértő, ahogyan az Ökotárs hazai civil szervezeteknek folyósított kölcsönt az elmúlt években.

Az Ökotárs Alapítvány Szerb utcai irodájánál délután 18 órától tüntetés indult a hatóságok fellépése ellen - az erről szóló percről percre tudósításunk itt olvasható.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.