A 22 éves forráskúti nő eltűnését péntek este jelentették a Szegedi Rendőrkapitányságon. A rendőrök az adatgyűjtés során szombat reggel a háza melléképületében elrejtve felfedezték az eltűnt nő holttestét. A helyszíni szemle megállapította, hogy a nőt megölték.
A gyanú az ingatlanban lakó B. Lászlóra terelődött, aki ellentmondásokba keveredett. A 21 éves férfit emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók, akiknek beismerte a bűncselekmény elkövetését.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását. A Délmagyar tudomása szerint a 22 éves Vivien, aki 2 éves kisfiával élt, gyerekkori jó barátja volt a gyanúsítottnak, B. Lászlónak. A helyiek nem értik, mi vezetett a gyilkossághoz, ugyanakkor úgy tudják, hogy B. László gyakran élt kábítószerekkel.
A Délmagyar szerint a rendőrség már tudja, hogy hogy végeztek a lánnyal, de a nyomozás érdekeire hivatkozva ezt még nem árulták el. A nap folyamán csak anyit közöltek, hogy a rendőrorvos szerint nagy kiterjedésű sérülések voltak Vivien testén, és vannak arra utaló nyomok, hogy a gyilkosság előtt a férfi megerőszakolta áldozatát. .