Az Eötvös Károly Intézet, a Társaság a Szabadságjogokért és a Magyar Helsinki Bizottság keddi sajtótájékoztatón ismertette közös elemzését az Alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlatáról, Egypárti alkotmánybírák a kétharmad szolgálatában címmel. Leghangsúlyosabban a bírák önálló munkáját, véleményét, személyes szerepvállalásukat vizsgálta egységes szempontrendszer alapján. A 23 határozat között szerepelt a trafiktörvény, a választási törvény módosítása, a bírák kényszernyugdíjazása, valamint az egyháztörvény és az alaptörvény negyedik módosítása is.

A második Orbán-kormány alatti jelölési szabályok megváltoztatása, a létszám 15 főre emelése a szervezetek szerint olyan gyakorlatot eredményezett, ami alkalmas volt a kormánypárti befolyás erősítésére. A beválasztott új bírák mandátumának hosszát megnövelték 12 évre, és ezzel gyakorlatilag több cikluson át bebetonozták az általuk delegált jelölteket. A korábbi bírákra más szabály érvényes, őket még egyszer 9 évre megválaszthatják, azonban a vizsgált időszakban így is 11 új tag van szemben a régebbi 4 bírával, ami várhatóan 12:3 arányra változik hamarosan.

Az elemzés 23 Ab-határozatot vett górcső alá, melyek 2011 szeptembere és 2014 szeptembere között születtek, és ezzel kapcsolatban azt vizsgálták, hogy az új bírák miképp viszonyultak a munkájukhoz. A tényleges ítélkezési gyakorlattal próbálták igazolni azt a felvetést, hogy az új bírák a kormánynak kedvező határozatot hoztak 2013. április óta, amikor 8:7-re változott a kormánypárt által szorgalmazott kinevezettek javára az arány, ami 2014 végére 11:4-re módosult. A szempontok között szerepelt, hogy az alkotmánymódosításokhoz, a szabadságjogok védelméhez, a vállalkozás szabadságához hogyan viszonyultak, valamint mennyire kritikusak a hatalommegosztás megvalósulása kapcsán. A régebbi jelöltek többsége idején 10 esetből tízben a kormány vélt álláspontjával ellentétes volt a határozat, 2013 óta 77 százalékban a kormánynak kedvező határozatok születtek.

Felfedezhető, hogy az új bírák együtt mozogtak, együtt fogalmaztak meg különvéleményeket, amikor ellentétes határozat született a kormány szempontjából. Stumpf István jelent erős kivételt az újak között, a határozatok kisebb részében képviselte a kormányzati álláspontot, mindössze 32 százalékban, de nem feltétlen szakmai szempontok alapján, vélik a jogvédők. A többi bíró 80 százalék felett álltak a kormány vélelmezett álláspontja mellé a döntéshozatalban, de Balsai István és Juhász Imre személyében 100 százalékban a kormányzati álláspont fedezhető fel. Somody Bernadette alkotmányjogász szerint a 2023-ig mandátummal rendelkezők nem biztos, hogy kitöltik majd a mandátumukat, és egy politikai döntést követően helyreállhatnak az alkotmányosság ideális feltételei.

Majtényi László

Müller Judit

Profilokat alkotva a bírákról a civil szervezetek Balsai Istvánt politikus alkotmánybíróként mutatták be. A jogvédők szerint Balsai nem tudta félretenni politikusi előéletét, Dienes-Oehm Egon ugyanakkor olyan bírónak tűnik, aki az alkotmányozói hatalom változásához alkalmazkodott. (Sőt, olyan állásponttal is adott esetben azonosult, ami még nem szerepelt az akkori az alaptörvényben, csak tervezet volt.) Juhász Imre az érveléseiben az alkotmányos elveket többször félretéve a különleges történelmi körülményekre is szívesen hivatkozott. Pokol Béláról korábbi szakmai munkássága alapján sejthető volt, hogy a korlátozó alkotmánybíráskodás elvét vitatja, és a többségi akarat korlátlanabb érvényesülését helyezi előnybe. Stumpf István igazán ellentmondásos személye a testületnek, az alkotmányos meggyőződéses a politikusi vélemény ütközik többször különvéleményében, melyből inkább előbbi érvényesült. Szalay Péter alkotmánybíró csak 57 százalékban állt a kormánypárti érdek mellé, de több döntés egyszerűen kívül esett a személyes érdeklődési körén. Szívós Mária egyetlen női tagja a testületnek, akinél markáns vélemény nem figyelhető meg, a jogvédők szerint megfelelni szeretett volna a kormányzati akaratnak.

Majtényi László az Eötvös Károly Intézet részéről hangsúlyozta, hogy lojalitás és lojalitás között is különbséget kell tenni, miszerint létezik politikai lojalitás és jogállamhoz fűződő lojalitás. Szerinte nem az számít, hogy valaki fele-fele arányban támogat egy határozatot, hanem az, hogy mennyire hű a jogállamiság elvéhez. Tud olyan személyről a bírók körében is, aki vállaltan alkalmazkodna egy másik politikai hatalomhoz is. Kérdésre válaszolva Szabó Máté a TASZ-tól megjegyezte, hogy a jelentés nem állítja, hogy a politikai kompromisszumkeresés korábbi rendszere biztosan jó volt, de rámutatott, hogy a mostani bizonyíthatón rossz.