szerző:
Kálmán Attila
Tetszett a cikk?

Hogyan alakult ki a közöny kultúrája? Miért erősek az antidemokratikus trendek? Honnan van ez a sok frusztráció és bénultság? Sik Domonkos szociológus fiatalok állampolgári kultúráját kutatja. Egy nagy nemzetközi felmérés magyarországi témavezetőjeként arról kérdeztük, miért az antidemokratikus szemlélet a mainstream Magyarországon, és hogy ezzel hol állunk a régió és Nyugat-Európa országai között.

hvg.hu: Miért lesz valaki extrémizmus kutató?

Sik Domonkos: Nem mondanám, hogy extrémizmussal foglalkozom, ami engem régóta érdekel az az állampolgári kultúra. Hogy ebből extrémizmuskutatás lett, az a trendek a következménye. Amikor elkezdtem ezzel foglalkozni, akkor az volt a kérdés, hogy miért paternalista állampolgári kultúrát sajátítanak el a rendszerváltás óta felnőtt fiatalok, és miért nem férnek hozzá a demokratikus cselekvési térhez, aminek az intézményi keretei potenciálisan megvannak. Ma nem egyszerűen a demokratikus kultúra hiánya jellemző bizonyos fiataloknál, hanem aktív antidemokratikus kultúrát sajátítanak el.

hvg.hu: Mikorra tehető ez a trendforduló, amikor az antidemokratizmus ilyen központi lett?

S. D.: Csákó Mihály középiskolások körében, a 90-es évek óta végzett kutatásai azt mutatják, hogy a 2010-es évek után vált az antidemokratikus állampolgári kultúra mainstreammé. Mondhatjuk, hogy már korábban volt valamifajta morajlás a mélyben: a demokratikus kultúra elsajátításának intézményi feltételei már a rendszerváltás óta elég rossz állapotban voltak. Egy nagyon egyszerű példa: minden iskolában van diákönkormányzat, amit pro forma meg is valósítanak az iskolák. Kutatások azt mutatják, hogy nem sikerült ezeket a potenciálokat kiaknázni az iskolákban, és olyan nevelési közeget kialakítani, ahol átélhetőek lehettek volna a demokratikus tapasztalatok. Ez még nem magyarázata az átalakulásnak, de ez volt az a talaj, melyen egy antidemokratikus, adott esetben extrém politikai kultúra gyökeret tudott ereszteni.

Sík Domonkos
©

hvg.hu: Akkor az oktatás deficitjét okolhatjuk elsősorban?

S. D.: Nem lehet azt mondani, hogy ez csak az oktatás hiányosságai miatt alakult így. Fontos szerepe van az oktatási kultúrának, mert az iskola az, ahol először találkozik az ember egy intézményi közeggel. Ha az ember belép az iskolába, onnantól kezdve jogi környezet veszi körül. Persze kezdetben még nem sok lehetőség van alakítani a környezetet, de az fontos lenne, hogy a szabályok közös alakításáról tapasztalatokat lehessen szerezni. Nem arról van szó, hogy mindent a diákok találjanak ki, hanem hogy lehessen kérdéseket feltenni az intézmény működésével kapcsolatban. Miért így működik? Miért fontos ez? Ebből lehetne megtanulni a demokráciát.

hvg.hu: Mekkora súlya van az iskola mellett az otthoni szocializációnak?

S. D.: A családon belül nem csak azok a tényezők hatnak, amire nyilvánvalóan gondolnánk, az, hogy mennyire bizonytalan a család megélhetése, vagy milyen a szülők iskolai végzettsége. Ezzel szemben nagyon komoly szerepe van annak, hogy miként működik a család, hogyan zajlik a kommunikáció a családban. Ha demokratikus kultúráról beszélünk, akkor azt le lehet vinni addig a szintig, hogy miképp kommunikálok a másikkal. Mit látok, amikor ránézek valakire? Egy tekintély-figurát, vagy olyan valakit, akinek el kell ismernem az emberi méltóságát? A demokratikus kultúra alapja, hogy van egyfajta morális viszonyulás a másikhoz. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki mást szeretni kell, hanem hogy el tudom-e ismerni partnerként a másik embert. Az ugyanis korántsem egyértelmű, hogy ha a másik megszólal, akkor én meg tudom őt hallani.

Ha azt kérdezzük, mit gondol valaki az alapvető demokratikus értékekről, például kisebbségi jogok védelme vagy az emberi méltóság elismerése, akkor az erre adott válaszok nagyon szoros összefüggést mutatnak azokkal a kommunikációs mintázatokkal, amiket a családjukban megtapasztalnak a fiatalok. Nem az iskola és a család egymáshoz viszonyított súlya a fontos, hanem hogy van-e olyan terep, ahol demokratikus tapasztalatokat tud szerezni a gyerek. Azok a szocializációs pályák vezetnek antidemokratikus politikai kultúrához, ahol vákuumba kerül a fiatal, azaz nem találkozik azzal a tapasztalattal, hogy lehetséges demokratikus módon szervezni a viszonyokat. Ilyen tapasztalatok nélkül üres fogalommá válik az egyenlőség vagy a szolidaritás.

hvg.hu: Milyen nagyobb csoportok válnak el politikai kultúra alapján a fiataloknál?

S. D.: Magyarországon viszonylag nagy azoknak a fiataloknak az aránya, akikben egyrészt erős az ellenérzés az antidemokratikus értékekkel szemben, másrészt akikben van egyfajta naiv bizalom a fennálló politikai renddel szemben. Ők azok a fiatalok, akik magától értetődőnek tekintik a demokratikus intézményeket, ebből fakadóan azt gondolják, hogy nekik ezzel nincs dolguk. Bátran nevezhetjük őket passzív antiradikálisnak.

Másik nagy csoportot alkotnak azok, akiknél egymásnak ellentmondó értékek is jól megférnek egymás mellett. Ők egyszerre azonosulnak demokratikus és antidemokratikus értékekkel: például elfogadják, hogy legyen egy vezérfigura, aki utat mutat, de azt is gondolják, hogy mindenkinek beleszólást kell biztosítani. Közöttük vannak, akik távol tartják magukat a pártpolitikától és passzívak, és vannak olyanok is, akik belevetik magukat a közéletbe, akár kimondottan pártpolitikai, akár civil – például nemzeti hagyományőrző – egyesületekben.

Harmadik nagy csoport pedig az elidegenedetteké, akik nem tudnak azonosulni sem a demokratikus, sem az antidemokratikus értékekkel. Ebben az értelemben nincsenek politikai azonosulási pontjaik, miközben nagyon bizalmatlanok a politikával szemben, aminek eredményeként egyfajta közéleti bénultság vesz rajtuk erőt. Érzik, hogy valami nem oké, de nem tudnak reagálni. Azért nagyon veszélyeztetett ez a csoport, mert ez egy frusztráló állapot: ha erre a frusztrációrá rájátszik egy politikai ideológia, akkor könnyen táptalajra találhat.

hvg.hu: Van olyan csoport, amelyikben a demokratikus kultúra a domináns?

S. D.: Van, de nagyon zárványszerűen létezik. Ebben a körben nagyon fontos a kulturális tőke vagy a családi minta. Ahol ezek nincsenek meg, ott kellenének olyan erős hatások, melyek megakadályozzák, hogy a fiatalok a passzivitás, elidegenedés vagy radikalizálódás irányába menjenek el. Ezért van az, hogy ez a réteg szigetszerű, és nem tud általánossá válni.

hvg.hu: A magyar trend mennyire illeszkedik regionális, illetve európai fősodorba?

S. D.: Idén zárult le egy MYPLACE nevű kutatás, ami 14 európai országra terjedt ki. A kutatás célkitűzése az volt, hogy 14, nagyon különböző modernizációs pályát bejáró országban felmérje, hogy az a generáció, amelyiknek már nincs első kézbeli tapasztalata a totalitárius rezsimekről, hogyan viszonyul ezekhez, és erre a kollektív emlékekre milyen politikai kultúra épül rá.

Jelentősek a különbségek, de az egyértelmű, hogy a posztszocialista blokkban van egy nagymértékű hasonlóság. A magyar és a szlovák adatok tulajdonképpen megfeleltethetőek voltak egymásnak. Szlovákiában, Magyarországon és Oroszországban is nagyon balszerencsés mintázat van kialakulóban abból a szempontból, hogy a politikailag elidegenedettek és az antidemokratikus értékeket vallók vannak jelen a legnagyobb arányban.

©

Dánia a legjobb példa egy másik trendre, itt a fiatalok túlnyomó többségét elégedett kívülállónak lehetne leírni. Van egy kiszámítható életpályájuk, és nem vonódnak be a politikai játszmákba. Ezt az állampolgári privatizmus klasszikus este, ami azt jelenti, hogy az anyagi jólétért cserébe az állam azt várja el az állampolgároktól, hogy mondjanak le az aktív politikacsinálásról. Vegyenek részt négyévente a választásokon, de ennél tovább ne menjenek, fókuszáljanak inkább a magánéletükre. Hasonló trendek jelentek meg Finnországban, a Baltikumban és általában a gazdaságilag jobban prosperáló országokban.

Németországban rendkívül erős az aktív és demokratikus kultúrájú fiatalok jelenléte. Ami arra utal, hogy ott nagy erőfeszítés zajlik, főleg a közoktatási rendszerben, hogy ez így legyen. Nem csak a sokat emlegetett “múlttal való szembenézésre” kell gondolni, hanem egy aktív, demokráciára nevelés van beépítve a tantervbe.

hvg.hu: Mondhatjuk, hogy a posztszocialista blokkban van a legnagyobb potenciális bázisa az antidemokratikus extémizmusnak?

S. D.: Az adatok ezt mutatják. Más országokban, ha meg is jelennek extrém tendenciák, vannak ellensúlyai. A posztszocialista régióban, így Magyarországon ezek az ellensúlyok nem tudtak igazán megjelenni. Mindenhol Európában vannak erősödő populista hangok, ám az extremizmus csak ott tud tarolni, ahol nem jelennek meg az ellensúlyok.

hvg.hu: Tehát van történelmi meghatározottsága ennek a jelenségnek. Mennyire érdemes visszamenni az időben, ha magyarázatokat keresünk?

S. D.: A meghatározottság kicsit erős szó, nem szabad kötöttpályás fejlődéssé egyszerűsíteni a dolgot, mert sokféleképpen lehet reagálni az államszocializmus tapasztalatára. Az államszocializmus biztosan nem segített abban, hogy egy olyan állampolgári kultúra alakuljon ki, ami ellenpontja lehetne az extrémizmusoknak. Ma már nem az államszocializmus az, ami ezeket a fiatalokat mozgatja, még akkor sem, ha sok családban elevenen él egy nosztalgikus kép a Kádár-korszakról, amit sokan továbbvisznek magukkal. De a fiatalok életét főleg az a globális rendszer határozza meg, amiben megélik a hétköznapjaikat. Az örökség kérdése sokkal inkább úgy játszik be, mint egy “kulturális eszköztár”. Ebből az eszköztárból tudnak meríteni, amikor a jelen kihívásaival találkoznak, ebből a szempontból döntő az, hogy mik azok a hagyományok, amelyek rendelkezésre állnak.

hvg.hu: Mennyiben mások a jelen sajátos kihívásai Magyarországon, mint Európa más országaiban?

S. D.: Ha a modernizáció folyamatát vesszük, akkor ebben különböző szakaszok vannak, különböző kihívásokkal. Ha a klasszikus modernitást nézzük, ami az ipari társadalmak kora, akkor ott a fő kihívás alapvetően az újralosztás, az egyenlőtlenség, és a materiális termelés kérdései. Ahogy halad előre a modernizáció, úgy hajlamosak vagyunk elfeledkezni ezekről a kihívásokról, és azokra koncentrálunk inkább, melyek a késő modernitásban fontosak: ilyenek az identitás konstrukciójának kérdései, az individualizáció kapcsán keletkező problémák vagy a környezeti kockázatok kérdései. Közép-Európában ennek a két kihívás halmaznak egy nagyon sajátos keveréke figyelhető meg, amit azért fontos hangsúlyozni, mert ha egyikre, vagy másikra egyszerűsítjük a problémát, akkor egy féloldalas diagnózishoz jutunk. A nagy kérdés az, hogy ezek a különböző modernizációs sajátosságok hogyan viszonyulnak egymáshoz, miként helyezkednek el a társadalmi térben, vannak-e olyan csoportok, ahol ezek egymásra halmozódnak. Magyarország rosszul áll abból a szempontból, hogy nagyon elkülönülnek egymástól a különböző kihívásokkal szembenéző társadalmi csoportok, és nem tudnak egymással kommunikálni. Ha nem tudnak kommunikálni, miközben mégiscsak egyazon társadalomban élnek, az nagyon nehéz helyzetet teremt, amit a kölcsönösen frusztrációk, gyanakvások, kibeszéletlen dolgok és a közös cselekvés lehetetlenségének tapasztalata jellemez. Egy ideologikus adok-kapok zajlik, ahol amit a másik mond az eleve hamis vagy gyanús.

hvg.hu: A MYPLACE-kutatásban Magyarországon miért éppen Sopron, Ózd és a két várost környező településeken végezték a kutatást?

S. D.: Ez a két helyszín nagyon jól szimbolizál két történetet, hogy mi történt a rendszerváltás óta. Kevésbé karakteresen, de hasonló történetek zajlottak le országszerte. Ózdon az államszocialista virágkort követően a rendszerváltás után egy gazdaságilag kilátástalan időszak következett. Sopronban ezzel szemben a nyitás lehetősége, fellendülés következett be. Míg Sopronban kinyílt a cselekvési tér, addig Ózdon bezárult, és teljes bénultság jellemez sok élethelyzetet. Ezt a kontrasztot akartuk megragadni kollégáimmal.

hvg.hu: Mik a legfontosabb tanulságok?

S. D.: Míg Sopronban kidolgozott életút-forgatókönyvekkel álltak elő a fiatalok, voltak megvalósítandó céljaik, Ózdon, ha voltak is ilyen célok, jóval szerényebbek voltak. Másrészt Ózdon nagyon sok fiatal volt, aki nem tudott ilyet elképzelni. Erre reagálni kell, ami megjelenik abban, hogy milyen módon viszonyulnak a közélethez, és abban is, hogy miként tekintenek önmagukra és másokra.

Sopronban az a fajta állampolgári kultúra a domináns, ami az állampolgári privatizmust fejezi ki. Az a fajta reménytelenség kevéssé ismert a soproni fiatalok között, ami Ózdon általános. Persze megjelennek a munkakeresési nehézségek Sopronban is, de úgy, mint amin túl lehet jutni. Ha nem tetszik itthon, akkor legroszabb esetben el lehet menni, ami egy sajátos válasz az elégedetlenségre. Albert Hirschmann (német származású amerikai kutató – a szerk.) híres megkülönböztetése, hogy a társadalmi problémákra háromféleképpen reagálhatnak az emberek: hangot adnak az elégedetlenségnek, lojálisak maradnak, vagy kivonulnak. Magyarországon a kritika tere nagyon be van szűkülve, és helyette a kivonulás az általános reakció, ami ráadásul egyre erősödő tendencia. Ez különösen azért aggasztó, mert a kivonulás erőteljesebbé válása tovább csökkenti annak lehetőségét, hogy demokratikus ellenpontja alakuljon ki az antidemokratikus kultúrának.

hvg.hu: Mondhatjuk, hogy a nacionalizmus egyfajta kollektív válasz erre a személyes bénultságra?

S. D.: A bénultságra a tipikus válasz az elidegenedés. Ez nagyon különbözik a soproni fiatalok közönyétől, bár mind a kettő erősen apolitikus. Sok fiatal viszont, ha a személyes horizontján nem talál választ, akkor egy magasabb szinten, a nemzet szintjén keres. A beszélgetéseink során óhatatlanul előkerült, hogy mit gondolnak a nemzetről a fiatalok. És természetesen Sopronban is sokan kifejeztek “hazafias” gondolatokat, de nem volt olyan tétje a dolognak, mint Ózdon. Ózdon sokan mondták, hogy semmi pénzért nem mennének el Magyarországról, mert mégiscsak magyarok, ez a hazájuk. Ehhez ugyanakkor fontos hozzátenni azt is, hogy többségüknek nincs is lehetősége elmenni. Sopronban ezzel szemben azt mondták, hogy persze, nagyon szeretem Magyarországot, tokaji bor, szép tájak, de ha máshol van munka, akkor odamegyek, és kész. Sopronban a pragmatikus szempontoknak megvan a tere, Ózdon kevésbé, ezért ott egy magas érzelmi töltetű azonosulás alakul ki például a nemzettel, ami adott esetben csillapítja a kilátástalanságból fakadó frusztrációt.

©

hvg.hu: Lehetséges olyan nacionalizmus, ami nem ilyen regresszív jellegű?

S. D.: Amikor a nemzet olyan hivatkozási alappá válik, amivel le lehet zárni egy vitát, akkor az szerintem regresszív. De ez egyáltalán nem szükségszerű, hogy így legyen, még ha olyan nemzet-felfogásnak Magyarországon jelenleg kevéssé vannak képviselői, amely kimondottan kritikára és önreflexióra ösztönöz. Pedig a nemzetről romantikus mítoszok nélkül kellene beszélni.

hvg.hu: Az elidegenedett és bénult tömegeket hogyan lehetne átbillenteni? Mik a kivezető utak ebből a helyzetből?

S. D.: Több szinten, együttes változásra van szükség. Fontos az intézményi háttér, elsősorban a közoktatási rendszer lenne arra hivatott, hogy újragondoljuk az állampolgári nevelést. Persze a rendszerváltás óta mindig voltak állampolgári ismeretek órák, csak az állampolgári nevelésnek pont nem az a lényege, hogy állampolgári ismereteket adjunk át, hanem hogy egy olyan közeget hozzunk létre, ami úgy működik, ahogy szeretnénk, hogy működjön a politikai intézményrendszer. Annak ellenére, hogy a magyar pedagógiában nagyon is fontos volt már a ‘80-as évek óta az a reform irányzat, ami ezt felismerte, ez a gyakorlat szórványos maradt. Olyan kiváltságos jószággá vált, amihez az elit hozzáfér ugyan, de nem vált soha a közoktatási rendszer alapjává.

Másik fontos dolog az emlékezet kérdése: azt lehet látni jelenleg, hogy szélsőségesen a pártpolitka által meghatározott emlékezeti terek vannak, melyek között nincs kommunikáció. Az Alaptörvénybe is olyan történelemszemlélet lett bevésve, ami korántsem közmegegyezésen nyugszik. Inkább egy olyan történetet mesél el, amiben a magyar nép csak áldozat lehet. Gyakori félreértés, hogy e megközelítés kritizálói csak vádolni akarnak, miközben inkább arról van szó, hogy a reflexivitást kellene erősíteni. Hogy ne dogmatikus nemzetkép és közös identitás termelődjön újra, hanem megfogalmazhatóak legyenek kérdések arról, hogy mi is történt a múltban, és hogy kérdezhessük, hogy mi történik ma, és hova tarthat ez az egész.

Harmadik fontos komponens, hogy mi történik a családban. Direkt módon természetesen addig jó, amíg kevéssé lehet beleszólni egy család életébe a politikán keresztül. Viszont itt is vannak olyan strukturális kérdések, amelyek befolyásolhatóak közpolitikákkal. Például az egzisztenciális biztonság vagy a jogi kiszámíthatóság megteremtése. Ha ezek nincsenek, akkor a család is sokkal nagyobb eséllyel terhelődik meg olyan feszültségekkel, melyek a kommunikációt is torzítják.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Emelkedett a szennyvízben a koronavírus mennyisége, megugorhat a fertőzöttek száma

Emelkedett a szennyvízben a koronavírus mennyisége, megugorhat a fertőzöttek száma

Az utóbbi száz év legsúlyosabb adósságválsága fenyeget a fejlődő világban

Az utóbbi száz év legsúlyosabb adósságválsága fenyeget a fejlődő világban

Márki-Zay kétharmados ellenzéki többséget vizionál 2022-re

Márki-Zay kétharmados ellenzéki többséget vizionál 2022-re