Hogy zajlott a felmérés?

Tóth Zsuzsa: Közel 70 gyereket vizsgált egy ötfős stáb. Úgy raktuk össze a csapatot, hogy mindenféle területről legyen szakember. Volt olyan, aki részképességet vizsgált, valaki beszédet, valaki idegrendszert. Az első lépés az anamnézis volt, amit az SOS-anyákkal vettem fel. Vizsgáltuk, hogy mik voltak a bekerülés körülményei, és mit tudunk az azt megelőző időszakról. Az idegrendszeri fejlettségi vizsgálatot majdnem mindenkinél elvégeztük, ez mindennek az alapja. Volt, akinél többféle vizsgálatot kellett végezni, és volt olyan is, hogy csak feladathelyzeten belül derült ki, hogy még ezt meg ezt meg kéne nézni a háttérben. Bekerüléskor már nézték ugyan a gyerekeket, de kérdés persze, hogy egy krízishelyzetben mennyire lehet reális képet kapni.

Milyen állapotban vannak a gyermekvédelemben élő gyerekek?

T. Zs.: Ezek a gyerekek néhány év távlatából is traumatizáltak a családból való kiemelés miatt. Egy ilyen tapasztalat nyilván nagyon nehezen dolgozható fel, nem véletlen, hogy a gyerekeknek sokszor van figyelemproblémájuk. Mi is látjuk a Bárányfelhőbe kerülő családokon, hogy egy sokéves, háborús válás után egy gyerek simán mutat olyan tüneteket, mintha figyelemproblémás lenne, miközben ez (csak) a trauma következménye. Az SOS-es gyerekek között ez nagyon gyakran fordul elő, amit okozhat egy gondozatlan terhesség, vagy (egyszerűen csak) az idegrendszer éretlen, de az is lehet, hogy egy elhúzódó traumafeldolgozásról van szó.

Tóth Zsuzsa

hvg.hu

Mik a főbb problémák a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekeknél?

T. Zs.: Az idegrendszer éretlensége és a figyelmi probléma nagyon jellemző. A figyelemvizsgálatnál azt méred az egy perc alatt, hogy hány elemet nézett meg, és abban hány hibája van. Alig néhány percig képesek összpontosítani a nagyok is. Azok a gyerekek, akik kisgyermekkorukban nagyon rossz körülmények között éltek, nehezen hozzák be az lemaradásokat, problémás terület náluk a beszédfejlődés és a szókincs is. Nagyon kevés szóval próbálnak létezni. Olyan szavakról, mint pázsit, pózna, daru, halvány fogalmuk sem volt. Olyannyira, hogy a második nap után átírtuk a szókincsfelvevő tesztet olyan szavakra, amikről úgy gondoltuk, ismerik.

A gyerekek kiemelésénél a családból leggyakoribb indok a családon belüli erőszak, az elhanyagolás, a szülők alkoholbetegsége. Feldolgozhatók ezek a traumák?

T. Zs.: Hinnünk kell abban, hogy valamennyire igen, és mindent meg kell tennünk, hogy segítsük ezt a folyamatot. Vannak helyzetek, amiket nem lehet feldolgozni sohasem, de valahogy el lehet tenni. Az érzelmi traumákkal való megküzdés egyik alapja is az idegrendszerben van. Ha az idegrendszer érik, attól még nem tettük semmissé, amin ő keresztülment, de az azzal való megküzdést segíteni tudjuk. A gyerekeknek alapvetően egocentrikus világképe van, hogy minden miattam, értem van, rólam szól. Ha a gyermekvédelmi rendszerbe bekerülő gyereknek senki nem mondja azt, hogy nagyon sajnálom, hogy ez történt veled, ennek nem szabadott volna megtörténni, de itt vagyunk és bízhatsz bennünk, akkor őt benne hagytuk abban érzésében, hogy minden ő miatta van, ő az, aki nem jó. Így elindulni az életbe eleve nehéz. Önmagát beteljesítő jóslatként később valóban nem lesz jó az iskolában.
Nekem szívfacsaró volt látni, hogy vannak gyerekek, akiknek nincsenek álmaik, nincs kitörési motivációjuk, nincsen jövővágyuk. Ha azt kérdezem tőlük, hogy mit választanál, ha bármi lehetne belőled, akkor is azt a hármat mondja, ami Battonyán elérhető, hogy csecsemőgondozó, boltos, meg fodrász. Ez valahogy ugyanazt igazolja vissza. Hogy hogyan mernék én nagyot álmodni, hogyan hinném én el azt, hogy jó vagyok. A trauma feldolgozásnál az egyik legfontosabb cél az lenne, hogy valahogy visszatapasszuk az önbecsülésnek és a bizalomnak az alapját.

Ez a 70 gyerek Battonyán egy zártabb környezetben élt eddig, ahol csak SOS-es családok vették körül egy külön területen. Orosházán integrált lakókörnyezetbe kerülnek, egymástól távolabbi házakba. Ez teljesen új felállás lesz.

T. Zs.: Kérdeztem őket a bekerülésükről. Többen még most is teljes bizonytalanságban vannak, hogy itt maradnak az SOS-ben, vagy hazamennek valaha a vér szerinti szüleikhez. Nagyon komolyan ott van bennük ez a bizonytalanság, és erre jön rá most a költözés. Volt egyszer egy otthonuk, ahonnan bekerültek, de ez most viszonylag régóta állandó. Itt van, itt volt, és ez most hirtelen nem lesz, mert át fognak költözni valahova. A költözés újra előhívhat egy csomó rossz dolgot, amit átéltek. Ezeknek a gyerekeknek a változás általában nem pozitív dogot jelentett az eddig életükben. Teljesen rendben van, hogy erre úgy reagálnak, hogy te jó ég, mi lesz itt. Volt egy lány, aki azt kérdezte, hogy ha egyszer lesz gyereke, mit fog neki megmutatni, hol nőtt fel. A gyermekvédelembe bekerülő gyerekek általában sok bizonytalanságot tapasztalnak meg életükben, a változáshoz való alkalmazkodás különösen nehéz nekik. Épp ezért fontos, hogy előre készülnek, a felnőttek sokat foglalkoznak velük, játékos formában kifejezik érzelmeiket, többször meglátogatják az új környezetet, az épülő házakat. A költözés után is sok támogatásra lesz szükségük.

hvg.hu

Az integrációról sokan különbözőképpen gondolkodnak. Mitől lesz jobb nekik?

T. Zs.: A mintakövetés nagyon fontos mindenkinél. Ezeknek a gyerekeknek van egy otthonról hozott nem túl szerencsés mintájuk. Ráadásul, ha a szomszéd is SOS-es, és Battonyán minden körülötte élő gyerek ilyen családból jött, akkor jogosan alakul ki benne, hogy ez az élet, ő sem járhat be más utat. Ha integrálódnak egy lakóközösségbe, a szomszédban egy olyan család lakik majd, akik nem ilyenek, annak lesz egy nagy nyitóereje. Ha csak annyi, hogy a szomszédban lakó kislány apukája tűzoltó, és ő nap mint nap látja, már nemcsak egy mesébe illő hős lesz a tűzoltó, hanem hús-vér ember, és így kicsit közelebb kerül a valósághoz. Nemcsak bolti eladó lehet belőle.

A pedagógusoknak sem lehet egyszerű egy hátrányos helyzetű, vagy valamilyen tanulási problémás gyerekkel dolgozni.

T. Zs.: Szeretnénk, ha pozitívan állnának hozzájuk, nem úgy, hogy ja persze ezek SOS-es gyerekek, hagyjuk, úgysem tudunk velük mit kezdeni. Ha mondjuk, az egyik gyerek folyamatosan felugrál az órán, de mi tudjuk, hogy ennek nem az az oka, hogy rendetlen, hanem hogy az idegrendszere fejletlen, akkor beszélgetünk a pedagógusokkal ezekről a helyzetekről, hogy megértsék. Az a tapasztalatom, hogy egy negyvenperces beszélgetés elején még nagyon haragszanak a gyerekre, de a végére megértik, miről van szó. Ezek nem SOS-specifikus problémák, hanem gyerekspecifikus problémák. A pedagógus a hozzá járó gyerekek között is ráismerhet hasonló problémákra, így mindenképp profitálhat belőle.

A költözés és az integráció a gyerekeknek milyen nehézségeket fog okozni?

T. Zs.: Új viselkedésmintákat, új szerepeket kell tanulniuk és használniuk. Már nem lesz az, hogy csak kiszalad az udvarra, és ott nem kell semmit mondania, nem kell ismerkednie, mert ismerik egymást, ugyanonnan jöttek. Meg kell tanulniuk az új szituációkat. Meg kell figyelniük, hogy más gyerekek, más családok hogy működnek. Ez nem egy könnyű helyzet.
Ugyanakkor nagyon jó, hogy olyan közegbe kerülnek be, ahol már a szomszédban élő gyerek is máshogy nőtt fel, mint ők. Hétköznapi szinten most nem látnak családmintákat, csak gyerekeket iskolai helyzetekben. Orosházán ezzel szemben kimegy majd a játszótérre, és ott játszik nem SOS-es gyerekekkel, látja, hogy az anyukája odahívja, apukája löki a hintát. A hétköznapokban fognak egészen más élethelyzetekkel találkozni, ami sokkal inkább életközeli lesz. Azt is érzem, hogy nagyon nehéz lesz pont azoknak, akik most az átköltözésben benne vannak. Nagyon kell segíteni a nagyobbaknak, akik már sok éve Battonyán szocializálódtak, meg kell tanítani őket az új mintákra és szabályokra.

hvg.hu

Hogy kezeli a rendszer ezeket a gyerekeket általában? Mennyire kapnak segítséget a pedagógusoktól, szakemberektől?

T. Zs.: Találkoztam az országban olyan óvodával, ahol ki van írva, hogy 5 perc fejlesztésre van csak idő. Addig gyakorolnak, ami nem fér bele ebbe az 5 percbe, azt már nem. Egy gyereket sem engedhetnénk ki a kezünkből, anélkül hogy ne segítettünk volna neki amennyit csak tudtunk. Pedig előfordul, hogyha nem mutat nagyon látványos tüneteket, akkor kiesik a rendszerből.

Ha csak azt nézem, hogy egy gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerek ki lett emelve a családjából, és nem nézem azt, hogy miben élt előtte otthon, már az elég indok arra, hogy minden segítséget megkapjon. Olyan mintha azt mondanád valakinek, hogy fussa le a maratont, miközben soha nem futott, soha nem gyakorolt rá, és amikor nem tudja teljesíteni, és 5 km múlva összeomlik az út szélén, azt mondod neki, hogy ügyetlen vagy, haragszom rád. Úgy, hogy előtte még el is töröm a lábát. Ezek a gyerekek keresztülmentek sok mindenen, bántalmazás, elhanyagolás, elhagyás, apa börtönben, anya bántotta a tesómat, apa bántott engem. Aztán kivesszük a családból, majd néhány év múlva azt várjuk, hogy kiegyensúlyozott személyiség legyen segítség nélkül is. Törött lábbal nem lehet maratont futni. A nevelőszülői támogatás mellett sokféle más szakértelemre, a trauma mélyebb feldolgozására van szükség.