Nem lehet neheztelni az egyszerű médiafogyasztóra, ha zavartan kapkodja a fejét a magyar–orosz üzleti kapcsolatokba beékelődő állami intézmények körüli sorozatos botrányok láttán. Miközben a Fidesz-kormány éppen a bábáskodásával életre hívott, és a Quaestor-ügybe belekeveredett új moszkvai kereskedőház okozta kellemetlenségekkel bíbelődik, összeomlani látszik az a fő bizonyíték, amelynek segítségével a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) lecsukatni tervezte a második Gyurcsány-kormány több főhivatalnokát az egykori moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség (Kerki) állítólagos „elkótyavatyélése” miatt indított perben.

A hányatott sorsú, évtizedekig magyar tulajdonban állt, hatalmas moszkvai épület 2005–2008 között nyélbe ütött értékesítése körül nagy valószínűséggel akadtak adminisztratív kormányzati szabálytalanságok. A tavaly október óta zajló bírósági eljárásban – amelynek fő vádlottja Székely Árpád moszkvai exnagykövet, Horváthné Fekszi Márta volt külügyminisztériumi államtitkár és Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) egykori vezérigazgatója – még nem derült ki egyértelműen, hogy a nagykövet, a külügyi apparátus és az MNV közötti Bermuda-háromszögben mikor, miért és hol vesztek el az eladást érintő fontos információk. Így marad a gyanú, miszerint a Gyurcsány-kormány bürokratái utólag „papírozták le” a nagy értékű ügyletet, aminek során a vevő – nevezetesen Viktor Vekszelberg orosz milliárdos Luxembourgban bejegyzett cége, a Diamond Air – még az előtt kifizette a Kerki vételárának egy részét, hogy egyáltalán formális szerződés született volna.

A vád legsúlyosabb állítása alól azonban maguk a vádhatóság által felkért értékbecslő szakértők húzták ki a szőnyeget. A KNYF szerint a vádlottak jelentős vagyoni hátrányt okoztak a magyar államnak azzal, hogy mindössze 23 millió dollárért adták el az épületet, amelyet Vekszelberg nem sokkal később több mint 100 millió dollárért adott tovább az egyik orosz minisztériumnak. Az értékbecslők a múlt héten azonban lényegében visszavonták a vád alapjául szolgáló saját jelentésüket.

A Kerkit egy 1973-as magyar–szovjet államközi egyezmény keretében Moszkva centrumában, a megállapodás szerint orosz állami tulajdonban maradó telken építhette fel 1982-ben az akkori magyar kormány. A diplomáciai védettségű épület korábbi bérlői között voltak a magyar–orosz kereskedelemben főszereplő hazai nagyvállalatok is, velük kapcsolatban pedig olykor kellemetlen kérdésekkel háborgatták a külügyeseket orosz partnereik. Utóbbira rávilágítanak például a Kerki egyik utolsó lakója, a Richter Gedeon Rt. volt moszkvai irodavezetőjének a tanúkihallgatáson elmondott szavai: a bírói kérdésre, amely a gyógyszercég által a követség oroszországi bankszámlája keretében fenntartott Richter-alszámla célját firtatta, Szekeres Lajos az „alkotmányos költségeket” nevezte meg, ami a magyar üzleti zsargonban egyértelműen a vesztegetési kenőpénzeket jelenti.

Székely Árpád ma úgy emlékszik, ő a 2005. nyári nagyköveti kinevezésekor – vagyis Gyurcsány Ferenc és Vlagyimir Putyin 2005. februári moszkvai találkozója után – kapott utasítást arra, hogy sürgősen kezdjen intézkedni a Kerki értékesítése ügyében, azaz készüljön az orosz vevő jelentkezésére. Az eladási szándékot 2005 októberében kormányhatározat is szentesítette. Az ingatlan forgalomképességét szinte teljesen megakadályozta az 1973-as egyezmény: nemcsak a telek nem volt ugyanis magyar tulajdonban, hanem az épület minden más célú felhasználásához, illetve értékesítéséhez is Moszkva jóváhagyása kellett, amit idehaza az orosz kormány vevőkijelölési jogaként értelmeztek.

A volt nagykövet állítása szerint őt 2006 őszén az orosz titkosszolgálat, az FSZB központjában tájékoztatták, hogy a Kerki vevője Vekszelberg fő vállalkozása, a Bahamákon bejegyzett Renova Holding, pontosabban az utóbbi által e célra Luxembourgban létrehozott leánycég lesz; ezt azután egy 2007. novemberi orosz kormányhatározat tette hivatalossá. A végül csak 2008 novemberében aláírt végleges szerződés alapján Vekszelberg 23,7 millió dollárt fizetett a Kerkiért, amit a magyarok által a brit központú Cushman&Wakefield ingatlan-tanácsadó cégtől kapott, 19,9 millió dollárról szóló értékbecslés támasztott alá.

Nem tudni, pontosan kiket, mindenesetre sokakat meglepett Vekszelberg, amikor nyilvánosságra került, hogy 2009 júniusában nem kevesebb, mint 109 millió dollárért adta tovább a Kerki-épületet az orosz Régiófejlesztési Minisztériumnak. Még azon az őszön nyomozást kezdeményezett itthon a KNYF, s állításaiban kulcsszerepet kaptak azok az értékbecslések, amelyeket az igazságügyi ingatlanszakértőként szereplő – ilyen címen egyébként az elhíresült Sukoró-perben is megjelent – Horváth György, a Treviso Kft. tulajdonosa és az általa kívülállóként a munkába bevont Inámi-Bolgár Kálmán készített.

A két szakértő 2010. október végén kapott megbízást a főügyészségtől arra, hogy adjon visszamenőleges becslést, mennyit érhetett a Kerki 2008-ban. Gyors egymásutánban két szakvélemény is született. 2010 novemberének elején, pár napos moszkvai látogatás eredményeként 52 millió dolláros értéket hoztak ki a szakértők, majd pár héttel később, miután – mint a múlt heti bírósági tárgyaláson kiderült – a KNYF-től megkapták az orosz Averz ingatlanos cég értékbecslését, ezt gyorsan 107 millió dollárra korrigálták. Ma már tudható, hogy az Averz-féle értékbecslést nem más rendelte meg, mint a Kerki újraeladása előtt maga Viktor Vekszelberg.

„Önök elé tárom a moszkvai ügyészhelyettes 2013. júliusi határozatát” – jelentette be múlt csütörtökön a Budapest Környéki Törvényszéken az ügyet tárgyaló bírónő, ismertetve, hogy az orosz hatóságok vizsgálata szerint a helyi Régiófejlesztési Minisztérium által megvásárolt Kerki megalapozatlan felértékelése miatt költségvetési csalás történt az orosz föderáció kárára, egyebek között azért, mert az Averz mintegy 20 millió dollár értékben beszámította a telek értékét is. Azaz Vekszelbergnek sikerült eladnia az orosz államnak azt, ami eleve az államé volt.

„Azért vettük át az Averz adatait, mert úgy gondoltuk, nálunk jobban ismeri az orosz ingatlanpiacot” – védekezett a tárgyaláson Horváth György. A szakértők felvetették, „más lett volna a helyzet”, ha minden szükséges dokumentumot megkaptak volna a főügyésztől – például a Kerki-épület forgalomképességét súlyosan korlátozó 1973-as államközi egyezményt. Nyilvánvaló lett, hogy a szakértőknek fogalmuk sem volt a telek orosz állami tulajdonjogáról, tehát már az első, 52 millió dolláros becslésük során is bekalkulálták azt az ingatlan értékébe. Mint ahogy nem tudtak az orosz kormánynak az ingatlannal kapcsolatos jogairól, továbbá a 2007-es orosz vevőkijelölő kormányhatározatról, de arról sem, hogy az orosz számvevőszék már 2010 tavaszán csalásnak minősítette az Averz-becslést. „Erősen kétes adatokat használtunk, önhibánkon kívül” – ismerték el a vádhatóság szakértői, hozzátéve: ők szabadon forgalomképesnek tűnő ingatlanról alkottak véleményt. „Akkor végül is mennyit ért 2008-ban az épület?” – tette föl a kérdést a bírónő, amire Horváth György részéről tömör „nem tudom” volt a válasz.

Az is gyanítható ugyanakkor, hogy nem teljesen véletlenül éppen Vekszelberg nyújtott segédkezet Putyin közreműködésével a magyar büdzsé megmentéséhez. Cserébe vagy sem, 2006 tavaszán, az orosz elnök az év februári budapesti látogatását követően – a rövidesen köddé vált aprócska magyar cég, az Arte Legis Kft. közvetítésével – a magyar pénzügyminisztérium a Renovának adta el 6 milliárd forintért a Kazahsztánnal szemben akkor már 20 éve fennálló, behajthatatlannak látszó, a kazahok által el nem ismert, 100 milliárd forintnyi magyar állami követelést.