A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Nemhogy hollandok, de afgánok sem akarnak ideköltözni.
Orbán Viktor február tizedikén megtartotta szokásos bazári beszédét. Budai háziasszonyok, egykori MSZMP-tagok, katolikussá lett munkásőrök és a Kádár-rendszerben karriert befutó professzorok előtt megint megsimogatta a magyar nemzeti frusztrációt: az egész világnak mi mutatunk utat, az egész világ minket követ majd. Aha. Orbán természetesen az övéit jobban lenézi, mint bármely ellenzéki ellenfele: pontosan tudja ő, hogy nemcsak hollandok vagy németek, de még szírek és afgánok sem vágynának a szétrohadt kórházi kosztunkra és közéletünkre. De a magyar jobboldali közvélemény ezt akarja hallani. Orbán csupán kiszolgálja az igényeket. Kiáll, s elmondja, hogy vissza kell térni a nemzetállamisághoz. Be kell zárkózni, s gyűlölni kell mindent, ami más és színes. Orbánék persze nem Londonba járnának bulizni és Svájcba tanulni, ha elhinnék ezt az őrültséget. De a híveik komolyan gondolják: „extra Hungariam non est vita, si est vita, non est ita“. Ma ugyanis megint itt tartunk. Igazán megérte kétszázötven év felvilágosodása.
A nyelvileg is elzárt magyarsággal sokkal könnyebben lehet még más kelet-európai népekhez képest is elhitetni, hogy csak az a valóság, amit megért. Márpedig ma Magyarországon az emberek többsége csak magyarul ért, és csak kormánypropagandát érthet. Más kelet-európai országokban is jutottak már hatalomra autoriter politikusok, de ilyen nyugalommal, beletörődéssel, mint Orbán a magyarok között immáron hét éve (és még öt évig bizonyosan), sem Ion Illiescu, sem Slobodan Milošević, sem Franjo Tuđman, sem Vladimir Mečiar, sem Viktor Janukovics nem találkozott. Még a 2015-ös horvát választások előtt, amikor aztán végül a nacionalista Tomislav Karamarko futott be elsőnek, nyilatkozta Nenad Popović isztriai író a Frankfurter Rundschau napilapnak, hogy országa sohasem lesz olyan, mint Magyarország: „Horvátország egy nyitott ország, ebben ellentéte Magyarországnak, és ez reményt ad“. Nem is tévedett sokat. Karamarko orbáni őrjöngésének kevesebb mint egy év után saját pártja, a HDZ vetett véget, s ma egy higgadt, jobbközép kormányfő vezeti délnyugati szomszédunkat. Magyarországon ezzel szemben hét évnyi Európa-ellenes retorikai agresszivitás után az egyetlen életképes alternatíva a szélsőjobboldalról az ismeretlenbe tartó Jobbik, amely persze – amint alelnökének ásotthalmi modellje mutatja – szintén a bezárkózást szereti. A szkopjei vagy bukaresti ellenzéket hallgatni szellemi felüdülés ahhoz képest, amit a magyar ellenzék előad alternatívaként.
Orbán szerint azonban mindez Európa számára utat mutat, elvégre, „a magyarok kezdték a lázadást“. Magyarország pedig már mutatott a történelemben párszor tényleg utat. Hitler például még egy müncheni senki volt, Németország pedig egy liberális demokrácia, amikor a magyar kormány gyakorlatilag faji alapon zárta ki a zsidókat (és minden más nemzetiségieket is) a felsőoktatásból. Aztán később más országokban is megjelent ez a szemlélet.
Orbán útmutatásait ezért nem szabad teljesen lebecsülni. Noha a helyi orbánviktorok még Európa egyetlen országában se szereztek olyan többséget, mint a magyar eredeti – a korszellem kedvezhet még nekik. És sikerüket nem lehet csupán az orosz álhírekre fogni. Az orosz álhírek eltorzítják a valóságot, de az elégedetlenség tényleges. A liberális demokrácia bizonyul túlságosan erőtlennek és a baloldal hiteltelennek a jobboldali populistákkal szemben. Éppen ezért etetheti nemcsak Orbán Viktor, de a francia Marine Le Pen vagy az osztrák Heinz-Christian Strache is azzal a híveit, hogy mindenért „Brüsszel“ a felelős. Olyan politikusok mutogatnak az Európai Unióra, akik hatalmon a saját népük ellen politizáltak. A nemzetállamokon belüli szociális vagy kulturális elbizonytalanodást ugyanis nem az Európai Unió okozta. Hiába szavaznak a britek az EU ellen, nem „Brüsszel“, hanem éppen a saját konzervatív nemzetállami kormányuk miatt nőtt a társadalmi egyenlőtlenség. Az FPÖ hatalmon pedig éppen olyan neoliberális gazdaságpolitikát folytatott, amit ma ellenzékből „Brüsszelnek“ ró fel. De Orbán Viktornak sem Jean-Claude Juncker írta elő, hogy a magyar melóst olcsó, jogfosztott munkaerőként kínálja fel a nemzetállamok adó- és bérversenyében. A jobboldali populisták ugyan teli torokból szidják a globalizmust vagy a „neoliberalizmust”, de nem valamely nemzetállam, hanem éppen a brüsszeli Európai Bizottság vetett véget annak, hogy az Apple multinacionális cég az ír nemzetállam segítségével az összes többi európai nemzetállamban gyakorlatilag adózatlanul tevékenykedhessék.
A nacionalizmus ügyes trükk arra, hogy a valódi ellentéteket látszatkonfliktusokká, a racionális vitákat érzelmi dühkitörésekké lehessen átalakítani. Orbán a magyar nemzetállamot védi a színpadon, holott a magyaroknak többet használna egy európai politikai és szociális unió, mint a nemzetállami bezárkózás. A jobboldali populizmus addig sikeres, amíg a közbeszéd nem adókról, bérekről, oktatásról, közlekedésről meg egészségügyről, hanem a nemzet illúziójáról fog szólni.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.