Gulyásék nem aggódnak a Fidesz támogatottsága miatt, nem halasztják el a választást – élőben a kormányinfó
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
Alig egy négyzetkilométernyi területen található Európa tíz legmagasabb toronyháza közül hét: az első négy, valamint a 6., a 7. és a 10. helyezett. Az antenna nélkül 374 méteres Federation Tower és társai az orosz főváros Moszkva City nevű üzleti negyedében törnek az ég felé. A terület a Vörös tértől nyugatra, légvonalban úgy 5 kilométerre fekszik – nagyjából akkora távolságra, mint amilyen messze a dél-budai Kopaszi-gát van az Országháztól. Kérdés, hogy az első magyarországi felhőkarcoló, a Garancsi István cége által a Lágymányosi-öbölbe tervezett, 120 méteres toronyház létrehozza-e egyívású házak hasonló koncentrációját. És hogy egyáltalán ez az első elkészül-e.
Az egy évszázada dédelgetett hazai magasháztervek (lásd Magyar felhőzés című írásunkat) eddig mindig megbuktak a pénzhiányon, az ellenzők érvein vagy a szabályozáson. Bár a mostani fejlesztésnek decemberben zöld utat adott a Fővárosi Közgyűlés (személyre szabva a 2015-ös rendeletet, amely kizárólag a Csepel-sziget északi részén tenné lehetővé toronyházak építését), a Budapest Világörökségéért Alapítvány és az UNESCO műemlékvédelmi világszervezete, az Icomos tiltakozásán túl 13 ismert építész, várostervező és közéleti személyiség is közös nyílt levélben támadta a budai városképet „súlyosan megzavaró” beruházást.
A Moszkva City és az isztambuli Sofar és Shapphire Tower. Égig érnek
Gorproject, Soyaktower Center
| Magyar felhőzés |
Már a Horthy-korszakban fantáziáltak felhőkarcolókról Budapesten, pedig az 1914-es építési szabályzat 25 méterben korlátozta az elérhető párkánymagasságot. Az első toronyháztervezők közé tartozott az elismert bérházépítő, Gregersen Hugó, aki 1928-ban – városrendezési pályázatokra – egyebek mellett a Rókus Kórház, illetve a Károly körút és a Király utca sarkán álló Orczy-ház helyére tervezett gigantikus épületeket – derül ki Jamrik Levente A Horthy-korszak meg nem épült felhőkarcolói című, a Falanszter blogon közzétett összefoglalójából. A 34 és 27 emeletes tornyok zömökségükkel (is) riasztották a kritikusokat, az utóbbi különösen azért, mert a „normann vártorony” mellett még a „Pest legízléstelenebb és legmonstruózusabb épületének” tartott Anker-ház is eltörpült volna. Helyére 1937-ben a Wälder Gyula tervezte Madách-házak kerültek. Grandiózusabb tervvel állt elő az 1930-as nemzetközi építészeti kiállításon Kismarty-Lechner Jenő, Lechner Ödön unokaöccse, aki a pesti Duna-partra, az Erzsébet híd és a Ferenc József (ma: Szabadság) híd közötti szakaszra egy 530 méter hosszú, egybefüggő épületegyüttest rajzolt. Középpontjába helyezte el a 130 méter magas, komor „Magyar Történelem Tornyát”, benne az 1000 esztendő névtelen hőseinek szentelt kriptával és egy panteonszerű centrális kupolacsarnokkal. A főváros vezetése több ízben is kacérkodott azzal, hogy a városházát fölfelé bővítsék. Az 1939 nyarán, a második világháború kitörése előtti hetekben a „Központi Városháza kibővítése és üzemi székházak építése” ügyében kiírt pályázaton a 42 jelentkező közül többen is toronyszerű irodaépületek tervével rukkoltak elő. A nyertesek – Kertész K. Róbert és Weichinger Károly – például a Deák téri evangélikus templom helyére gondoltak egy 30 emeletes, keskenyedő négyszög alakú óratornyot, míg a második Wälder a Madách-házak modorában épülő, 100 méteres felhőkarcolót javasolt. A terveket a háború elsodorta. A Rákosi-érában a Budapest általános rendezési tervét tárgyaló építészvita során került elő a toronyházak kérdése – tudható meg Prakfalvi Endre Az 1953-as városépítészeti vita című, a Budapesti Negyed folyóiratban megjelent tanulmányából. A Budapesti Városépítési Tervező Vállalat (Buváti) és a 12 meghívott építész közös koncepciója szerint „a Főtéren álló kultúrpalota alkotja a kiemelkedő épületek, a magasházak rendszerének centrumát, amelyeket a Marx téren, azután a Sztálin híd pesti hídfőjénél, a Petőfi híd pesti és budai hídfőjénél lehet elhelyezni”. A szóban forgó – a sugárutak és a körutak metszéspontjaiba javasolt – épületek a moszkvai piramisszerű, behemót sztálinista felhőkarcolókat idézték volna, mivel ezek az épületformák tükrözik vissza úgymond a kommunizmus optimizmusát, fokozatos, céltudatos előrehaladását. A grandiózus tervek 1956 elején, gazdasági okokból, lekerültek a napirendről. |
Míg Budapesten folyik a küzdelem a világviszonylatban semmiképpen sem kiemelkedő első toronyház felhúzása körül, más európai városokban sorra épülnek felhőkarcolók. Háromban mindenképp. Az ezredforduló óta Londonban, Moszkvában és a legnépesebben, Isztambulban összesen 280-nál is több olyan épület készült el, amelyik 100 méternél magasabbra nyúlik. Közülük a török fővárosban adták át a legtöbbet. A 2002 utáni, példa nélküli – időközben kifulladt – gazdasági fellendülés táplálta ingatlanpiaci robbanás látványosan átszabta Isztambul történelmi városképét. Az építkezések legelképesztőbb vadhajtásaként az OnaltiDokuz Residence 27, 32, illetve 37 emeletes, jellegtelen felhőkarcolói a belvárost hagyományosan meghatározó Hagia Szophia-bazilika négy tornyával és más, klasszikus épületekkel is vetélkedtek. A török kormány évekig tartó jogi csatározás után, 2014 nyarán elrendelte e három toronyház le-, illetve visszabontását.
A kínos döntést nem kis részben az UNESCO ultimátuma idézte elő, amely megfenyegette Isztambult: ha maradnak a felhőkarcolók, visszavonja a világörökségi védelmet a várostól. A szervezet máshol is célt ért. A XVIII. században Nagy Péter cár parancsára egységes stílusban kialakított Szentpéterváron 2005-ben felmerült, hogy az RMJM nemzetközi építésziroda 403 méter magas, csavarodó-hegyesedő székházat tervezne a város központjába a Gazprom számára. Márpedig Észak Velencéjében hagyományosan nem lehetett 40 méternél magasabb épületet felhúzni. A civilek tiltakozása és az orosz építészek szövetségének bojkottja mellett az UNESCO ott is a világörökségi minősítés visszavonásával riogatta a várost. A terv meghiúsulásához az is hozzájárult, hogy a pályázat zsűrijéből az utolsó pillanatban kiszállt mindhárom sztárépítész: Norman Foster, Rafael Vinoly és az azóta elhunyt Kiso Kurokava. A felhőkarcolót – Lakhta Center néven – végül Szentpétervár központjától 12 kilométerre, a Finn-öböl partján kezdték építeni; az immár 462 méteresre tervezett tornyot feltehetően jövőre fejezik be.
Kevésbé finnyásak a felhőkarcoló-építésben élenjáró másik két metropoliszban. Moszkvában már Sztálin idejében készültek az amerikai toronyházakkal konkurálni próbáló, eklektikus stílusú, a népnyelven „magaskának” hívott épületek, az úgynevezett Hét nővér, köztük a 240 méterével 1988-ig Európa első felhőkarcolójának számító Moszkvai Állami Egyetem. (Ezek „édestestvére” a toronyházépítés terén újabban szintén aktivizálódó Varsó máig legmagasabb épülete, a Kultúra és Tudomány Palotája.) Moszkva vezetői 1992-ben kiszemelték a belvárostól nem messze lévő rozsdaövezetet, a mai Moszkva City területét az üzleti élet, így a felhőkarcolók egyik lehetséges központjának, ám az építkezések bő egy évtizeddel később pörögtek fel.
Londonban az 1960-as évekig tiltották a magasházakat, utána viszont lazult, egyesek szerint mára teljesen rendezetlenné vált a szabályozás. A jég az ezredforduló után tört meg Norman Foster 2004 áprilisában átadott, Uborka néven elhíresült tornyával. Az elismert városképi elemmé vált, „mindössze” 180 méteres épületet hamarosan több tucat felhőkarcoló követte, közülük a 2013-ban átadott, máig a legmagasabb The Shard. De Londonban is vannak akadékoskodók. A városvezetés tavaly újraterveztette az East Endre szánt, 12 épületből álló magasházcsoportot, a Bishopsgate Goodsyard ingatlanfejlesztési projektet. Az érintett kerületek lakossága és neves építészek amiatt háborogtak, hogy a felhőkarcolók nem teremtenek a kerület lakosainak elegendő megfizethető lakást, viszont jelentősen befolyásolják a környék fényviszonyait: sok háztömbnyi területre árnyékot vetnek.
A londoni The Shard. Csúcshatás
AFP / Daniel Sorabji
Tudatosabb az engedélyezés Németország üzleti központjában, a második világháború során rommá bombázott Frankfurt am Mainban az 1970-es évek óta nem kevés vita eredményeképpen kialakult szabályozás nyomán. Az elhelyezéskor figyelembe veszik a tömegközlekedési csomópontokat az embertömeg egyenletes eloszlása végett, és ügyelnek rá, hogy a magasházak erősítsék a város sugaras szerkezetét. Mainhattanben az is szempont, hogy egy-egy toronyhoz mekkora közösségi tér, park, kereskedelmi tevékenység társul. A történelmi városmagból pedig – ragaszkodva legfeljebb a 20 méteres párkánymagassághoz – kizárták a felhőkarcolókat.
Párizsban már az első felhőkarcoló után észbe kaptak. Miközben a báró Haussmann-féle XIX. századi városrendezés során a kör- és sugárutak házainak magasságát az utcaszélességhez igazították, utóbb felhúztak néhány, 100 méter körüli lakóépületet a város délkeleti részén. A városvezetést az 1973-ban átadott, 210 méteres Montparnasse-torony sarkallta ellenlépésre. 1977-ben 37 méterben maximálták a lakóházak párkányát, így a felhőkarcolókat a nyugati elővárosokba terelték, elsősorban a La Défense üzleti negyedbe. A szabályozás 2010-ben enyhült 50, a külvárosi irodaházaknál 180 méterre.
Politikai felhangoktól sem mentes vitákat szít hosszú ideje, hogy a Triangle-toronnyal ezt a magasságot próbálják becsempészni a közigazgatási határokon belülre. A Herzog & de Meuron világhírű svájci építésziroda tervezte, trapéz alapú üvegpiramist a város délnyugati határának belső oldalán szeretnék felhúzni. Az ellenzők szerint azonban az extravagáns épület ott is tönkreteszi a hagyományos városképet, nem teremt elegendő munkahelyet, csak tovább növeli az irodák arányát a lakások kárára, ráadásul korántsem lesz annyira energiatakarékos, mint ahogy azt ígérik. A városatyák 2008-ban el is vetették az ötletet, ám az idén – némi áttervezést követően – mégis elkezdődhet az építkezés. Akárcsak annak a Tours Hermitage néven futó projektnek a munkálatai, amely a La Défense negyedben állna, ám szintén évek óta húzódik a helyszínről kitelepítendő lakosok ellenállása miatt. Ez a 320 méteres felhőkarcolópár ugyancsak a brit Foster munkája, és egyből 90 méterrel emeli a lécet az eddigi csúcstartóhoz, a Tour Firsthöz képest. Azért „csak” ennyivel, mert Foster tiszteletben tartja a 324 méteres párizsi szimbólum, az Eiffel-torony elsőségét.
