Próbáltak népszavazást kezdeményezni a vasárnapi boltzárról, az olimpiai pályázatról, a római-parti mobilgátról, a korrupciós bűncselekmények elévülési idejének meghosszabbításáról, a városligeti múzeumi negyedről. Így vagy úgy, egyikből sem lett népszavazás. A kormány az esetek többségében engedett, és így tette értelmetlenné a népszavazási kezdeményezést. Megtehette, mert a kezdeményezés tárgya nem érintette az Orbán-rendszer lényegét. Ezek a kezdeményezések az Orbán-rendszer egy-egy olyan döntését támadták meg, amelyek károsak, kényelmetlenek, értelmetlenek, de amilyeneket akár demokratikus kormány is hozhatna. Demokratikus kormány is akarhatna a városra, az országra túlzott terheket hárító olimpiát (erre számos példát tudunk mondani Athéntől Rióig), demokráciákban is van rá példa, hogy vasárnap zárva tartanak a boltok, demokráciákban is vannak a környezetre káros beruházások.
Most a Momentum elkezdte gyűjteni az aláírásokat egy népszavazási kezdeményezéshez annak a törvénynek a hatályon kívül helyezésére, amely arra kötelezi a külföldről támogatást kapó civil szervezeteket, hogy vétessék fel magukat egy erről szóló listára, és kiadványaikon, közleményeiken is tüntessék fel, hogy őket külföldről támogatják. Ez nem olyan népszavazási kezdeményezés, mint az eddig felsoroltak. Ez a kezdeményezés az Orbán-rendszer lényegéről szól.
Amikor Orbán különféle rendű és rangú propagandistái a jogvédő szervezeteket támadják, rendszeresen azzal érvelnek, hogy miért akarják befolyásolni a politikát, ha egyszer nem indulnak el a választásokon. Ez az érv mutatja meg a dolog lényegét. Ők úgy gondolják, hogy a közéletben csak annak lehet szava, aki elindul a választásokon, és nyer. Övé a hatalom, ő dönt mindenről: arról, hogy mire költik a költségvetési pénzeket, kiket hogyan adóztatnak meg ehhez, de ezen túl arról is, hogy mit mondhat és mit nem a közszolgálati rádió és televízió, melyik egyházat ismerik el és melyiket nem, kik lehetnek színházigazgatók, kik csinálhatnak filmeket, mit tanítanak az iskolákban, mit az egyetemeken, kinek lehet trafikja és kinek lehet földtulajdona és így tovább. Plurális politikai rendszerben a parlamenti választás arról szól, hogy ki kormányoz, de nem szól arról, hogy mit tanítanak az egyetemeken és az iskolákban, hogy mit mond a közszolgálati rádió és televízió, hogy melyik egyház működhet és melyik nem, hogy ki lehet színházigazgató, és ki csinálhat filmeket, hogy kinek lehet trafikja és földje. Ezek az ügyek ugyanis plurális rendszerben nem tartoznak a kormány, a parlamenti többség hatáskörébe, ezekről a kormánytól független intézmények döntenek. És a politikai nézetek alakításában, a politikai döntések nyilvánosság előtti befolyásolásában is részt vehetnek a kormánytól, a parlamenti többségről független szerveződések, amelyek nincs intézményesített hatalma, de fellépésükkel nyomást gyakorolhatnak azokra, akiknek van.
Ahol a politikai hatalomra nem gyakorolnak nyomást ilyen független szerveződések, ahol csak a kormány illetve a parlamenti többség dönthet médiatartalmakről, egyházakról, iskolai és egyetemi tananyagról és a többi felsorolt ügyről, az nem demokrácia, az nem plurális, hanem monolitikus államberendezkedés. Ott a parlamenti választás nyertese nem kormányhatalmat, hanem teljes körű uralmat gyakorol az élet minden területén. Úgy, mint – nem választások nyerteseként – a pártállam hatalmasai.
Amikor Orbán egy péntek reggeli rádióműsorban ügynökszervezeteknek nevezi a független jogvédőket, amikor törvényben mint külföldről támogatottakat különbözteti meg őket másoktól, akkor az olyan szerveződéseket akarja – Németh Szilárd beismerése szerint – kiszorítani az országból, amelyek még függetlenek a kormánytól is a parlamenti többségtől, amelyek sértik a monolitikus államberendezkedés logikáját. A belföldi szereplőket, a belföldi pénzforrásokat teljes ellenőrzés alá vonják, a külföldieket nem tudják, ebből fakad a külföldinek mint kockázatosnak megkülönböztetése egy monolit államberendezkedés szempontjából. Ugyanezért sérti a monolit államberendezkedést a CEU is, a másik megtámadott intézmény. És sérti a kormánytól független sajtó és média is – ezért tartotta fontosnak Orbán a külföldi tulajdonosok kiszorítását a bankrendszer és az energetika mellett éppen a médiából –, amelynek legtöbb orgánumát már felvásárolták vagy megsemmisítették.
Amikor a Momentum ezt a népszavazást kezdeményezte, a plurális rendszer védelmében próbálja mozgósítani a magyar választókat a monolitikus Orbán-rendszerrel szemben. Aki magánszemélyként vagy politikai pártként a demokratikus berendezkedés elkötelezettje, annak alá kell írnia ezt a népszavazási kezdeményezést, illetve, ha pártról van szó, saját szervezeti erejével is be kell kapcsolódnia az aláírásgyűjtésbe.
*
Nem tudok róla, hogy bármely további párt úgy odaállt volna eme népszavazási kezdeményezés mellé, mint ez korábban más esetekben történt. Annyit tudok, hogy mindenféle ellenvetéseket lehet hallani. Vajon miért hitelesítette éppen ezt a kezdeményezést a Kúria? Nem azért-e, hogy a Sorossal szembeni kampányt e népszavazási kezdeményezés révén lehessen napirenden tartani? Van-e értelme elindítani az aláírásgyűjtést, ha az esetleges népszavazásra csak az áprilisra várt választás után kerülhet sor? Érdeklik-e az embereket a jogvédő szervezetek, van-e esély a kétszázezer érvényes aláírás összegyűjtésére?
Ha visszatekintünk az elmúlt évekre, olyan benyomásunk lehet, hogy a Nemzeti Választási Bizottság és a Kúria sokszor fölöttébb erőltetett indokokkal tagadja meg egy-egy népszavazási kezdeményezés hitelesítését, de kerüli, hogy minden kezdeményezést elutasítson. Sem a római-parti mobilgátra, sem a földeladásra vagy az olimpiai pályázatra vonatkozó kezdeményezés hitelesítése nem a Fidesz érdeke volt. Miért kellene azt feltételeznünk, hogy a külföldről támogatott szervezetekre vonatkozó kérdés hitelesítésével a Fidesz érdekében járt volna el a Kúria? Hogy ez nem az embereket erősen foglalkoztató ügy? Nem a CEU és a civil szervezetek ügyében tüntetett a legtöbb ember az elmúlt években Budapesten? Vajon nem dolga az ellenzékben levő demokratáknak, hogy a demokrácia létét vagy nem létét a politikai harc egyik fő kérdésévé tegyék? Vajon nem kifejezetten előnyös-e, ha a választás előtt a népszavazási aláírásgyűjtés révén is mozgósítja a kormánnyal szemben az embereket az ellenzék?
*
Végül egy más természetű ellenvetésről. A magyar Amnesty International többek között arra hivatkozva helyteleníti ezt a népszavazási kezdeményezést, hogy alapjog gyakorlásáról nem helyes népszavazást tartani. Ezen az ellenvetésen el kell gondolkodnunk. Mi történik, ha a többség annak szabadsága ellen szavaz? Svájcban, mint emlékezetes, népszavazást kezdeményeztek arról, hogy ne lehessen az országban több mecsetet építeni, s a többség támogatta a kezdeményezést, korlátozva így a vallásgyakorlás szabadságát. A mi esetünkben: ha nem sikerül összegyűjteni a szükséges aláírásokat, vagy ha sikerül, de nem lesz érvényes a népszavazás, vagy ha érvényes lesz, de a többség a Fidesz törvényének fennmaradására szavaz, akkor ezzel törvényesítik a törvénytelenséget?
A 2014-es választás megnyerése óta a Fidesz Paks II.-vel kapcsolatban azt szokta mondani: ők a választások előtt álltak elő a tervvel és tárgyaltak róla először Moszkvában. Azzal, hogy újra kétharmados többséget kaptak a választásokon, a magyar választók jóváhagyták Paks II. építését. Ha netán 2018-ban is megnyerik a választást, majd azt mondhatják: a választók jóváhagyták a külföldről támogatott civil szervezetek megbélyegzését. Ha a Momentum nem kezdeményez népszavazást az olimpiai pályázatról, egy megnyert választás után azt is mondhatnák: a magyar választók támogatják az olimpiai pályázatot. És így tovább. Ha összegyűlik a kétszázezer aláírás, és utána érvényes lesz a népszavazás, és a többség a külföldről támogatott szervezetek megbélyegzése ellen szavaz, akkor ilyesmit abban az esetben sem lehet majd mondani, ha netán az országgyűlési választást megint megnyerik. Ha nincs népszavazási kezdeményezés, akkor a Fidesz választási győzelme egyúttal az alapjogsértés jóváhagyását jelenti.
Ezért mindenképpen érdemes aláírni, aláíratni.
