szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A pártszerűen működő Soros-hálózat benevezett a magyar választási kampányba – mondta Orbán Viktor a szokásos pénteki rádióinterjújában.

A magyarok nemcsak részt vesznek, hanem komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy elmondhassák a véleményüket – mondta a kormányfő a Kossuth Rádióban a lezáruló nemzeti konzultációról, amely szerinte eddig a legsikeresebb volt.

A bevándorlás kérdésén Magyarország jövője dől el, és Orbán Viktor szerint a magyaroknak van erről véleménye.

"Ha beengedjük a migránsokat, nemcsak a fideszeseknek kell velük együtt élni" – mondta, hozzátéve, hogy ez a kérdés szerinte felülírja a pártszimpátiákat.

Szóba került az interjúban a másik sikertéma, Soros György is. A miniszterelnök szerint akkor lett a Soros-kérdésből nemzetbiztonsági ügy, amikor "ennek a spekulánsnak az iszonyatos pénze" elkezdett a bevándorlás kérdésével foglalkozni, "majd Soros György úr közzétette a tervét".

Százmilliók fognak kopogtatni Európa kapuján a jobb élet reményében a következő évtizedekben, de Sorosék le akarják bontani a kerítést, és azt akarják, hogy adjunk a migránsoknak pénzt – mondta Orbán Viktor.

"Mi másik jövőt akarunk", ezért állítottak csatasorba minden eszközt, ezért rendelték el, hogy titkosszolgálati jelentést kell készíteni a Soros-szervezetek hátteréről, működéséről.

Ez el is készült, szerdán a kormány meg is tárgyalta a jelentést, de a kormányfő szerint óvatosan kell bánni azzal, hogy ebből mit tesznek közzé.

Azt mondta, Soros György az Európai Parlamentben már végigvitte a tervét, most az Európai Bizottságon van nyomás.

"Fontos, hogy észnél legyünk", mert "egy tehetséges emberrel van dolgunk", aki képes "18 milliárd dollárt betenni" a kívánt területre – közölte. Szerinte Sorosnak "sosem a száját kell nézni, hanem a kezét", mint minden spekulánsnak.

Sorosék el akarják mozdítani, meg akarják gyengíteni azokat a kormányokat, amelyek fellépnek a muszlimok betelepítése ellen, a működésük pártszerű, a vidéki civil központok pedig pártközpontokként működnek majd – tette hozzá.

A Soros-hálózat benevezett a magyar választási kampányba – mondta Orbán Viktor.

A múlt héten lezajlott kínai csúcsról is kérdezték. A miniszterelnök szerint a találkozónak nem ideológiai, hanem gazdasági jelentősége volt.

Arra a kérdésre, hogy megtérül-e valaha a Belgrád–Budapest vasúti beruházás, azt válaszolta, hogy másodlagosnak tartja, forintban megtérül-e valaha a projekt.

Neki az a fontos, hogy a pireuszi kikötőből tervezett útvonal "rajtunk megy keresztül", ezzel pedig megnő a magyar befolyás. Az útvonalért verseny folyt, ezt nyerte el szerinte Magyarország.

A beruházás nagy részét ráadásul kínai pénzből fogják megvalósítani, amit lépésenként kell visszafizetni, mint a Paks II-re kapott orosz kölcsön esetében – tette hozzá.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!