szerző:
Tetszett a cikk?

Az előzetes kormányzati közlésekhez és várakozáshoz képest talán még mindig túl kevesen kértek állami kárrendezést.

A február 28-i határidő lejárta előtt néhány órával új kormányrendelet jelent meg: további négy hónapig, június 30-ig jelentkezhetnek azok, akiket megkárosított Czeglédy Csaba, az MSZP, a DK és az Együtt szombathelyi önkormányzati képviselője, ügyvédként néhány szocialista és DK-politikus jogi képviselője. A kormány eredetileg december végén intézkedett egy november 14-i országgyűlési határozat nyomán, és akkor két hónapot adott a jelentkezésre, ezt hosszabbította most meg.

Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik eljárás. A gyanú szerint 2011 és 2016 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott, és célja az volt, hogy strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek segítségével a közterhek megfizetését elkerüljék. A nyomozóhatóság először azt mondta, hogy a bűnszervezet csaknem 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek, de februárban kiderült: már mintegy 6,3 milliárd forintról szól a gyanúsítás.

Kezdettől vitatott volt, hogy hány dolgozó lehet érintett, tekintettel arra is, hogy mindössze két hónapos időszakról van szó: azokról, akik 2017. május 1. és június 30. között dolgoztak a Human Operator Zrt. közvetlen vagy közvetett szervezésében. Dömötör Csaba miniszterelnökségi államtitkár a decemberi rendelet megjelenésekor azt mondta, hogy Czeglédy Csaba szocialista politikus rengeteg diákot és idős embert károsított meg. A sajtóban több mint ezer károsultról és majdnem százmilliós kárösszegről is szó esett, ugyanakkor október 26-án az Origo helyreigazítást közölt, amely szerint a károsultak száma „11 fő, a követelésük mértéke pedig nem közelíti meg a százmillió forintot, hanem mindösszesen 802 822 Ft”.

Október óta természetesen sok további érintett is jelentkezhetett, de a határidő-hosszabbítás arra utal: az előzetes kormányzati közlésekhez és várakozáshoz képest talán még mindig túl kevesen kértek állami kárrendezést. Azt pedig bizonyára kínos lenne bevallani, hogy az ügyet ebből a szempontból felfújták, függetlenül attól, hogy egyébként a bíróság – a még el se készült vádirat alapján – bűnösnek találja-e majd a gyanúsítottakat a költségvetési csalásban.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!