„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Péntekre virradóra történt az eset.
Többször megszúrtak egy taxisofőrt péntekre virradóra Budapesten, a XX. kerületi Ady Endre téren – közölte a rendőrség az MTI-vel.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a nyomozók megkezdték az adatgyűjtést, a tettes felkutatását. A helyszíni szemle folyamatban van – írták.
A 24.hu úgy tudja, a taxis a Nagyvárad téren vett fel egy utast, akit Pesterzsébetre vitt, de az utas megtámadta a sofőrt és több mint hússzor megszúrta.
A késelő elmenekült a helyszínről.
Az M1 úgy tudja, a taxist életveszélyes állapotban vitték kórházba.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.