Megírtuk korábban, hogy az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség követte példáját. Tisóczki Flóra, az IKSZ külügyekért felelős alelnöke "Bevándorlást támogató szervezet" feliratú matricát ragasztott a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület irodájának helyet adó épület bejáratához a VIII. kerületi Népszínház utcában. Előtte Hollik csinált ilyet, nemcsak a matrica, a példa is ragadós a jobboldalon.

A Mérce azonban azt írja, a Népszínház utca 16. szám alatti ház egy csillagos ház. Ami azt jelenti, hogy ezek az épületek voltak azok a fővárosban a vészkorszak alatt, 1944 után, amelyekben a sárga csillag viselésére kötelezett zsidóknak lakniuk kellett, és amely házakat magukat is megjelölték sárga csillaggal. Sokszor embertelen körülmények között éltek itt az emberek, hogy aztán innen vigyék el őket a haláltáborokba, munkatárborba, vagy egyszerűen csak a Duna-partra lelőni őket. Az akkori hatalom pedig ezeket a házakat jó nagy sárga csillaggal jelölte meg.

Hasonlat és hasonlóság a két eset között nincs, a Mérce csak az érzékenységet hiányolja. A csillagos házak weboldalán ott a ház története:

1943 májusában születtem, kisbaba voltam a vészkorszakban, amit tudok nagyon hézagos, mert Édesanyám (Galambos Józsefné) nem szívesen beszélt ezekről a szörnyű időkről. A Népszínház utca 16-ban laktunk. A ház egy kétszer hatemeletes, illetve ötemeletes kétudvaros ház, falunyi emberrel. Sok, nem túl jómódú zsidó család lakta.

A németek bejövetele után, már március 21-én elhurcolták apukámat, és mint utóbb megtudtuk Mauthausenben ölték meg.

Június vége felé a házat csillagos házzá nyilvánították. A nem csillagos házakból költöztek ide a zsidók, rokonokhoz, barátokhoz, vagy ha nem volt, akkor idegenekhez. Főleg nők, nagyon idős férfiak és gyerekek jöttek, mert a férfiak már rég munkaszolgálaton voltak. A csillagos házakban maradhattak nem zsidó lakók is.

A zsidó lakókat rendszeresen összeterelték az udvaron és a munkaképes nőket elvitték munkára. Ilyenkor a házmegbízott – Pólya nevezetű, aki ha tehette segítette az üldözött zsidókat – rendőrök, és nyilas pártszolgálatosok ellenőrizték, hogy kik maradtak fent a lakásokban.

A dátumokra sajnos nem emlékszem, de azt hiszem november legvégén, amikor a gettót már felállították, ismét összegyűjtötték az udvaron a házban maradt zsidókat azért, hogy elvigyék őket. Akkor senki nem tudta, hogy hová, csak a háború után tudtuk meg, hogy a gettóba vitték őket. Pólya házmegbízott jót akart, és kiemelt engem és anyukámat az összegyűltek közül, és visszavitt bennünket a lakásunkba, úgy gondolta, hogy ezzel segít rajtunk. Sajnos, nem így történt.