Azt írja T. R. szerző, hogy az LMP-n belüli káosz nem is káosz, hanem rendszer, az LMP jobbra tolódásának a tünete. Az LMP alapító – majd sokáig inaktív – tagjaként, aki 2013-tól egészen ez év májusig megszakításokkal és különböző beosztásokban az LMP kommunikációs stábjának tagja volt, erre csak azt tudom mondani, hogy „Jaj, Istenem. Már megint?”

Van egy sajátos univerzum, amelyben Ungár Péter LMP-ben betöltött szerepe ugyanúgy az LMP jobbratolódását jelenti, mint az, amikor párttisztségektől és a kongresszusi küldöttségtől való 3 évre eltiltják. Belátom, picit kocka vagyok, de az olyan fejtegetésekben, amelyben minden és mindennek az ellenkezője is ugyanazt bizonyítja én is látok egy fajta rendszert: a nagy megfejtő becsípődését. Amikor az LMP létrejött, akkor is voltak, akik rögtön a csel mögé láttak: ez csakis a Fidesz érdeke lehet, hiszen megszólíthatják azokat a szavazókat, akik korábban ugyan az akkori kormánypártokra szavaztak, de látva a 2006 és 2010 közötti időszakot ezt újra nem tennék. Hogy maguk az alapítók is ilyenek lennének az éppúgy nem merült fel, mint ahogy azt sem, hogy a kormánykritikájuk nem a Fidesz kottája, hanem az a meggyőződés, amely a pártalapításhoz vezetett. Amikor az LMP többsége – egymás után többször is – úgy döntött, hogy nem szeretnének feloldódni a nagy összefogásban, nehogy arra a szomorú sorsra jussanak, hogy végül Gyurcsány Ferenccel tapsoltatják magukat egy színpadon, akkor is megszületett a nagy megfejtés: az LMP jobbra tolódik. Az LMP valahogy mindig akkor „tolódott jobbra”, amikor nem a volt kormánypártok érdekei szerint politizált.

Persze senkit nem akadályozhatok abban, hogy megpróbálja értelmezni a történteket a saját beidegződései alapján, azonban arra kérem, hogy azt a valóban történtek és ne félreértések vagy legendák alapján tegye. Azok a történtek, amelyeket pontokba szedve rögzít is a szerző tudniillik – egy kivételével – nem felelnek meg a valóságnak. Kassai Dánielt nem azért zárta ki az Etikai bizottság, mert visszalépett, hanem mert tudatosan akadályozta a párt választási kampányát. Szél és Ungár nem azért kapott eltiltást, mert tárgyalni merészeltek – erre felhatalmazásuk is volt, szemben Hadházyval –, hanem mert nem tartották be a kongresszus és az Országos Politikai Tanács döntéseit, amelyet az Országos Elnökség tagjai nem bírálhatnak felül. Barta János büntetését nem enyhítették, hanem súlyosbították. Sallai Róbert Benedek büntetését valóban enyhítették. A kizárástól alig különböző öt év párttisztségektől való eltiltásra, amely eltiltást a szerző a párton belüli erősödésként értékeli.

Akárhogyan próbálja úgy csoportosítani a döntéseket a szerző, hogy abból politikai irányváltást olvashasson ki, az Etikai Bizottság valójában színvak módon lecsapott mindenkire, akiről azt állapította meg, hogy megsértette az Alapszabályt vagy korábbi, az Alapszabálynak megfelelő módon hozott döntéseket. Az Etikai Bizottság az LMP-nek nem politikai döntéshozó szerve, hogy a döntéseit mégis akként értelmezik, az az LMP Alapszabályában való kellő elmélyülés hiánya mellett annak is köszönhető, hogy a politikai döntések elmaradtak, így a nyilvánosságban azt tekintik annak, ami a helyett van: a párt vezetését és politikusait a magyar politikai kultúrában teljesen szokatlan mértékben sújtó etikai eljárásokat. Ahhoz vagyunk szoktatva, hogy a politikusok nem előre lefektetett szabályok szerint vannak elszámoltatva, hanem erőcsoportok rivalizálása mentén emelkednek fel vagy buknak el.

Az Etikai Bizottság döntései azonban nem csak látszanak politikai döntésnek, hanem – azok hiányában – akként is kezdtek el működni. Az LMP erőviszonyait jelenleg nem a politikai viták alakítják, hanem a politikai álláspontjától függetlenül mindenkit utolérő etikai eljárások. Egyszerre igaz, hogy ebben a pártban aztán vannak következmények és az is, hogy nincsenek. A szükséges döntéseket, a politikai felelősség megállapítását még nem hozták meg, a szigorú ítéletet viszont már kihirdették. Ami ebből következik az törvényszerűen a káosz. Hogy a teremtő fajtából-e, az egyelőre nem látszik.

(Bár a cikknél nem volt feltüntetve, hogy publicisztika volna, én azt teljes egészében – a címétől kezdve a benne foglalt fejtegetésen át az azt lezáró jóslatig – véleménycikknek tartom, így ekként is válaszolok rá.)