Gyurcsány máris befejezte a budapesti tüntetéssorozatot

De csak azért, hogy pénteken már Szegeden tüntethessenek.

  • hvg.hu hvg.hu
Gyurcsány máris befejezte a budapesti tüntetéssorozatot

Hamar kifulladt Gyurcsány Ferenc, illetve a Demokratikus Koalíció által szervezett "Ellenállás" nevű tüntetéssorozat.

Facebook

Gyurcsány Ferenc vasárnap jelentette be a demonstrációsorozatot, elsőre úgy lehetett érteni szavait, hogy folyamatosan az utcán lesznek, később kiderült, csak délután 5-10 között. A DK elnöke azt mondta, a kormányt csak az utcáról lehet leváltani, de már az első tüntetés sem mozgatott meg túl sok embert: kedd délután pár százan vonultak ki az Alkotmány utca elejére.

A DK bohócot csinált saját híveiből azzal, hogy kirakott több hordót Orbán Viktor arcképével, és a színpadról arra buzdítottak, doboljanak ezen az emberek, így hallatva Európa hangját. Ebből születtek aztán ezek a képek:

Reviczky Zsolt
Reviczky Zsolt

Gyurcsány eleve nem számított hosszú tüntetés-sorozatra, indulás előtt arról beszélt, a sorozat tart, ameddig tart, de ha most kifullad, hetekkel később újrakezdik.

Most a hivatalos indoklás szerint azért fújják le a tüntetéssorozatot, hogy pénteken (!) Szegeden tudjanak demonstrálni.

 

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.