szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Innentől lehet trükközni az életkorral.

Ma került fel a kormány honlapjára a felsőoktatási törvényt több ponton módosító csomag, amit kizárólag ma lehet véleményezni, a közigazgatási egyeztetés során az érintettek múlt héten megkapták a tervezetet. Több érdekes módosítást is találtunk benne: az egyikkel a az Emberi Erőforrások Minisztériuma lazítana a rektori kinevezés szabályain. A jelenleg hatályos jogszabály alapján a "magasabb vezetői és a vezetői megbízás a hatvanötödik életév betöltéséig szólhat", amit most megtoldanak azzal, hogy

ha a rektori pályázat kiírása napján a pályázó még nem töltötte be a hatvanötödik életévét, de azt a pályázati időszak vagy a megbízás pályázatban kiírt időtartama alatt betölti, akkor legfeljebb három évre megbízható.

A javaslat indoklása szerint azért enyhítenek a szabályon, mert "a nagy tapasztalattal bíró rektoroknál" indokolt lehetőséget adni arra, hogy a hosszú távú programokat, az intézményfejlesztést végig vigye. Az oktatói munkakör betöltésének szabályain nem változtatnak, ott 70 év marad a felső korhatár.

A Testnevelési Egyetemet vezető Mocsai Lajos jövő márciusban lesz 65 éves, így, ha nem fogadják el a módosítást, távozni kényszerül. Pedig neki már sokszor kedveztek: azon túl, hogy létrehozták az önálló Testnevelési Egyetemet, egy törvénymódosítással kimondták, hogy az olimpiai érem doktori címmel egyenértékű, így Áder János kinevezhette rektorrádíszdoktorrá avatta a Debreceni Egyetem, Áder János pedig egyetemi tanárrá nevezte ki.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!