„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Itt az ünnepi program.
Október 23-án 15 órakor a Terror Házánál mond beszédet Orbán Viktor –közölte a kormányszóvivó az MTI-vel. Kovács Zoltán elmondta, hogy a kétnapos ünnepségsorozat október 22-én 14 órakor az 1956-os műegyetemi emlékműnél szervezett megemlékezéssel kezdődik, ahol köszöntőt mond Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
A résztvevők innen átvonulnak a hagyományos műegyetemi ünnepségre, ahol 15 órakor beszédet mond Boross Péter volt miniszterelnök, Józsa János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora és Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, volt műegyetemi diák. Az ünnepség után fél ötkor fáklyás felvonulás indul az egykori egyetemi hallgatók útvonalán a Műegyetemtől a Bem József térre, ahol Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mond beszédet. 18 órától fényfestéssel zárul az este, a Külgazdasági és Külügyminisztérium épületén jelennek meg a vizuális elemek.
Október 23-án 9 órakor katonai tiszteletadás mellett felvonják a lobogót a Kossuth téren, 10 órától ingyenesen látogatható az Országház. Orbán Viktor délutáni beszéde után este, 20 órától a Magyar Szimfonikus Zenekar és az Anna and the Barbies ad koncertet a Millenáris B csarnokában.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.