szerző:
MTI

Új kijevi nagykövetünk a szaktárca szerint maga kezdeményezte a tárgyalást a kijevi külügyminisztériumban.

Magyar kezdeményezésre folytatott a magyar nagykövet megbeszélést pénteken az ukrán külügyminisztériumban, nincs szó berendelésről - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenéséért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.

Menczer Tamás azt írta: "a magyar nagykövet tegnapi megbeszélése az ukrán Külügyminisztérium területileg illetékes főosztályvezetőjével Íjgyártó István nagykövet kezdeményezésére történt, és a kétoldalú kapcsolatok megvitatását célozta".

"Vagyis a korábbi hírekkel ellentétben nincs szó berendelésről, a beszélgetés magyar kezdeményezésre zajlott le. Az ukrán fél ugyan felvetette a Magyar Diaszpóra Tanács ülésén elhangzott kijelentéseket, amelyekre válaszolva a magyar nagykövet elmondta, hogy a közelmúltban is számos olyan lépés történt ukrán részről, amely a kárpátaljai magyarság helyzetének súlyosbodásához és jogai további korlátozásához vezet" - tette hozzá.

Mint arról beszámoltunk, a megbeszélésen Kijev határozottan tiltakozott Íjgyártó Istvánnál Orbán Viktor miniszterelnök és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes legutóbbi, Ukrajnával kapcsolatos kijelentései miatt.

Az ukrán külügyminisztérium jelezte a magyar nagykövetnek, hogy fel kell hagyni az olyan tevékenységekkel, amelyek negatívan hatnak a kétoldalú kapcsolatok fejlődésére, különösképpen azon egyezségek megvalósítása során, amelyeket októberben ért el a két külügyminisztérium vezetője a Magyarország és Ukrajna közötti vitás kérdések ügyében.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Több száz pilótát küldene el a Ryanair

Több száz pilótát küldene el a Ryanair

Vasárnap ön is ingyen beutazhatja az országot

Vasárnap ön is ingyen beutazhatja az országot

Vízágyúkkal és páncékosokkal várják a sárgamellényesek tüntetését Párizsban

Vízágyúkkal és páncékosokkal várják a sárgamellényesek tüntetését Párizsban

Akasztófára függesztett Dávid-csillagot rajzoltak egy ellenzéki képviselő plakátjára

Akasztófára függesztett Dávid-csillagot rajzoltak egy ellenzéki képviselő plakátjára

Sokkal színesebb lenne az utcakép, ha nálunk is lenne az új kis Cadillac

Sokkal színesebb lenne az utcakép, ha nálunk is lenne az új kis Cadillac

Lelőtték a Kecskemét volt focistáját

Lelőtték a Kecskemét volt focistáját