Miért nem megy el dolgozni? – a leggyakrabban hallott felvetés, ha az utca embere megnyilatkozik az utcán élő emberekről. A birtokunkba került, még titkos kormányzati előterjesztés ezt a kérdést az Orbán-kormány kedvenc munkaügyi formációjával válaszolná meg: 2019-ben állami intézkedésekkel és támogatással minél több hajléktalant vonnának be a közfoglalkoztatási programokba. A javaslat alaptézise leegyszerűsítve ugyanis az: a hajléktalanok csak fokozatosan vezethetők vissza a munkába, illetve így reintegrálhatóak egyben a társadalomba is: először az otthontalanokból megpróbálnak közmunkást csinálni, mert onnan utána nagyobb eséllyel tudnának továbblépni a nyílt munkaerőpiacra.

Hétfőn írtuk meg, hogy az Orbán-kormány már dolgozik azon, milyen lépések következzenek most, hogy már több mint egy hónapja tilos a hajléktalanok életvitelszerű közterületi tartózkodása. Lapunk birtokába két előterjesztés került, amelyek még csak most kerülnek majd a kormány elé, így döntés egyelőre egyikről sincs, ugyanakkor világosan kiderül belőlük, hogy milyen tervek körvonalazódnak a hajléktalan-kérdésben. A fővárosi aluljárók lezárásáról szóló egyik javaslatot hétfői cikkünkben mutattuk be részletesen, Tarlós István főpolgármester még aznap megerősítette, hogy valóban létezik ez a koncepció.

Célzott közmunkaprogramok – teljes egyetértéssel kerül a kormány elé

A másik dokumentumot Pintér Sándor belügyminiszter és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere közösen jegyzi, és ahogy már a címéből is kiderül, a hajléktalanok társadalomba történő visszavezetéséről szól. A koncepcióról államtitkári szinten már múlt héten egyeztettek, előzetesen mindhárom véleményezésre jogosult, a Miniszterelnöki Kormányiroda, valamint az Emmi és a Pénzügyminisztérium is „egyetért” a javaslattal – derül ki már a dokumentum első oldaláról, ami mutatja, hogy komoly, előkészített tervezetről van szó.

Ahogy írják, „a hajléktalanok elsődleges munkaerőpiaci elhelyezkedése különböző mentális, szociális, egészségügyi problémáik vagy alacsony iskolai végzettségük, képzettségük miatt nehézségekbe ütközik”. Ezért csakis „fokozatos visszavezetésük” lehetséges, míg újra meg tudják teremteni saját lakhatásuk feltételeit.

Az előterjesztés szerint mindezt a hajléktalanok számára indított „célzott közfoglalkoztatási programok” indításával oldanák meg – Pintér Sándor feladata lesz, hogy a Belügyminisztérium erre nézve pontos javaslatot dolgozzon ki. Emellett a már folyamatban lévő ilyen jellegű programokat is kibővítenék, hogy minél több otthontalan kerülhessenek be ezekbe.

Ez viszont csak akkor megy, ha személyes segítséget is kapnak, illetve amennyiben a lakhatásukat is támogatják, ezért a belügyminiszternek Varga Mihály pénzügyminiszterrel és Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterrel együtt kell kitalálnia, hogy ezekben a közmunkaprogramokban még milyen szociális és egészségügyi szolgáltatásokat is kapjanak, és ehhez milyen pénzügyi forrásokra lenne szükség.

Internet a munkakereséshez minden melegedőben

A birtokunkba került anyagnak része már az a megszövegezett kormányhatározat is, ami ennek gyakorlatba átültetése érdekében leosztja a feladatokat a tárcák közt, a határidő – a karácsonyi ünnepi időszakot is figyelembe véve – elég szoros, 2019. január 31-e:

• a pénzügyminiszter fogja megvizsgálni, hogyan lehetne hatékonyabbá tenni a jelenlegi munkaerőpiaci programokat, vagy dolgozzon ki egy, a hajléktalan emberek foglalkoztatását ösztönző munkaerőpiaci programot,
• az emberi erőforrások minisztere mérje fel, hogyan lehetne a karitatív szervezetek hajléktalanoknak szóló munkaprogramjait kiterjeszteni,
• szintén Kásleréknek kell kitalálniuk – a pénzügyi tárcával együttműködve –, hogyan lehetne a képzésük és munkavállalásuk érdekében minden nappali melegedőn elérhető a hajléktalanok számára a számítógép- és internethasználat, valamint szociális munkás által nyújtott segítség,
• a belügyminiszter felkéri a 30 ezernél nagyobb lakosú települések önkormányzatait, hogy a „hajléktalan emberek lakhatásának biztosítását a helyi lehetőségek és feltételek figyelembevételével segítsék elő”,
• a hajléktalanokkal foglalkozó karitatív szervezetek bevonásával felmérik a fővárosban, a közmunka keretében nyújtható képzési programokra vonatkozó igényt, és hogy ez mennyibe kerülne.

Azt a dokumentum egyértelműen rögzíti, hogy 2019-es speciális közmunkaprogramok indításához szükséges források rendelkezésre állnak, vagyis ha nem lesz semmi a nagyszabású tervekből, arra nem hivatkozhatnak, hogy nem volt rá elég pénz.

Aki nem tud (köz)munkát végezni, az is megkeresheti a lakhatása árát

A javaslat két jól elkülönülő csoportba sorolja az otthon nélkülieket, a speciális közmunkaprogramok azoknak szólnának, akik „mind egészségügyi, mind mentális-szociális állapotukat tekintve rehabilitálhatóak”, így még vissza lehet vezetni őket a többségi társadalomba és a munkaerőpiacra. Ide tartoznak azok, akik már végigjárták az ellátórendszert, vagyis nemcsak egyszer-egyszer vesznek igénybe egy melegedőt, hanem benn is maradnak valamelyik hajléktalanszálláson. És azok is, akik „friss lakásvesztők”, így még azelőtt megmenthetők, hogy „alkalmazkodtak volna a hajléktalan létformához”.

A másik csoportba viszont azokat sorolják, akiknek egészségügyi, szociális, valamint mentális állapotuk túlságosan károsodott az utcán töltött idő alatt, esetleg már ilyen súlyos állapotban kerültek oda. Róluk tartósan gondoskodni kell erre alkalmas hajléktalan-otthonokban, hajléktalan-rehabilitációs intézetekben.

Azonban a javaslatban felmerül, hogy ezekben a bentlakást nyújtó otthonokban akár őket is foglalkoztathatnák: többségük „fejlesztő foglalkoztatás keretében alkalmas munkavégzésre”. Csak náluk nem az lenne a cél, hogy visszatérjenek a munkaerőpiacra, hanem hogy megteremtsék saját „lakhatásuk anyagi feltételeit”.

Már két éve feltalálták, de most a hajléktalanokon a fókusz

A hátrányos helyzetű emberek közmunka felé terelését nem most találták ki: még 2016-ban vezetett be az Orbán-kormány egy új programtípust, a speciális közfoglalkoztatási programokat. Ezt nemcsak hajléktalanoknak szánták, hanem minden olyan „mentális, szociális, egészségügyi problémákkal küzdő álláskeresőnek”, akik súlyos hátrányaik miatt még a közmunkába is csak nehezen vonhatóak be. Ezekben a speciális közmunka programokban napi 6 órás munkaidőben foglalkoztatták őket elsősorban önkormányzatoknál, illetve azok nonprofit gazdasági társaságaiknál. 2016-2017-ben több megyében voltak ilyen 5-5 hónapos speciális közmunkaprogramok: a plusznehézségekkel küzdő emberek egyszerű, gyorsan elsajátítható, betanított munkákat végeztek, így többek közt csomagolást, egyszerű összeszereléseket, dobozhajtogatást.

Mennyibe kerül mindez?

A nálunk lévő javaslat ezekhez képest állapítja meg, hogy ezek közül a leghátrányosabb helyzetben lévő emberek közül „elsődlegesen a hajléktalanok számára nyitott ilyen speciális programok lehetősége”. Őket is próbálták már korábban is bevonni a közmunkaprogramokba. Az Emmi javaslatában ezeket a korábbi példákat nagyon pozitívan mutatják be, de az a legtöbbnél nem derül ki, hogy pontosan milyen eredményei vannak az otthon nélkülieknek szánt programoknak. Elsősorban a résztvevők számát rögzítik, és azt, hogy mindez mennyibe került az állami büdzséből:

• 2015-ben 13 megyében 606 közmunkás vett részt ilyen mintaprogramban 1,064 milliárd forint támogatásból
• 2016-ban Budapest és 17 megye 781 hajléktalant foglalkoztatott 1,4 milliárd forintból, amit a Belügyminisztérium biztosított
• 2017-ben 884 fő foglalkoztatása 1,7 milliárdba került
• 2018-ban 750 hajléktalan munkáját 1,1 milliárddal támogatta a BM.

Így az elmúlt 4 évben összesen 3021 hajléktalan vett részt ilyen programokban, amire összesen 5,3 milliárd forint támogatást fordítottak. Ez azt jelenti, hogy egy közmunkás foglalkoztatása 1,7 millióba került (mindez úgy tűnik, egy éven belül). A programokban nyilván más költségek is rárakódnak a ténylegesen közmunkásnak adott bérre, de ha abból indulunk ki, hogy a közmunkásbér 2017 óta 81 500 forint, nettó 54 200 forint – korábban pedig még kevesebb volt – akkor ez meglehetősen soknak tűnik.

A példaként szolgáló közmunkaprogramokban önkormányzatok, egyházak és civil szervezetek vettek részt „közfoglalkoztató”-ként. A hajléktalanokra olyan munkákat bíztak, mint települések tisztán tartása, szemétszedés, az önkormányzati intézmények takarítása, karbantartói-építőipari segédmunka, kertészet-parkgondozás, virág-, növény- és gyümölcstermesztés, erdőtelepítés, mosodai és varrodai tevékenység, vagy akár kültéri padok, hirdetőtáblák, buszvárók felújítása, karbantartása.

Képzést is kidolgoznának

A javaslatban az is megjelenik, hogy a hajléktalanok csak akkor tudnak visszailleszkedni a társadalomba, ha nemcsak munkalehetőséget kapnak, de ezzel párhuzamosan egyrészt a lakhatásukat is támogatják, valamint a mentális-pszichikai „stabilitásukat” és a „motiváltságukat” is erősíteni kell – ennek know how-ját nem fejtik ki az anyagban.

Arról viszont egy külön rész szól, hogy a közmunka felé terelt hajléktalanokat képeznék is: „speciális képzési programokat” terveznek „a célcsoport igényeit, körülményeit jól ismerő, felkészült oktatók” segítségével. Viszont számolni kell az utcán élőknél „megkerülhetetlen körülményekkel” – magyarul a képzések csak akkor lesznek elérhetők számukra, ha az elméleti órákat a nappali melegedőkön, szállókon szervezik meg, esetleg „erre külön kialakított helyszínen”. Mivel viszont általában betanított munkákról van szó, a jóval több gyakorlati órát kell valahogy megoldani, ez ugyanis a szállókon kivitelezhetetlen.

Alkalmassá tenni őket a higiéniára és a közösségi együttélésre

Az előterjesztésben itt fejtik ki azt is, hogy a hajléktalanok munkaerő-piaci integrálásának egyik alapjaként „szükséges előkészíteni elsődlegesen a célcsoport egészségügyi alkalmasságát”. „A hajléktalan személyeket alkalmassá kell tenni az „önellátásra, a személyes higiénia és a közösségi együttélésre vonatkozó szabályok betartására”.

A hajléktalanok esetében nemcsak a képzésbe bevonásuk, hanem a képzésben tartásuk is nagyobb odafigyelést igényel – olvasható a dokumentumban. Hiszen olyan „szociális, mentális, egészségügyi problémákkal küzdenek”, hogy a lemorzsolódás megakadályozása érdekében „fokozott mentori szolgáltatásra van igény a tanácsadás, esetkezelés, gondozás, készségfejlesztés mellett”.

A tapasztalat azt mutatja, hogy „csak a foglalkoztatás nem oldja meg az egyén élethelyzetét”, hiszen a hajléktalanság komplex probléma, messze nem csak lakástalanság, lakhatási szegénység. „Az ember egészét, szociális, mentális, egészségi állapotát egyaránt érintő, a lakhatás elvesztésével együttesen járó összetett állapotról van szó, ezért ezt a komplex problémahalmazt együttesen kell kezelni” – szögezik le.

Ezért azzal kell számolni, hogy számukra „hosszabb távon is csak védett típusú munkahely” megfelelő – mint amilyen a közmunka. És csak az ilyen „védett típusú foglalkoztatásban eltöltött átmeneti idő után” lehetnek képesek az utcán élő emberek arra, hogy – készségek és kompetenciafejlesztésen is átesve – elhelyezkedhessenek a nyílt munkaerő-piacon.

Fontos, hogy a nekik nyújtott „munkaerőpiaci és szociális szolgáltatásokat mérhetővé kell tenni” – szögezik le, vagyis nem elég az teljesítést igazoló dokumentum, „az eredményességet kell mérni”. Például, hogy a támogatásnak köszönhetően milyen változás következik be a hajléktalan „státuszában – motiváltabb, kompetenciája fejlődött, megjelenése megfelelőbb, állásinterjún megfelelt stb.”.

Utcáról a munkába programok

A kormányzati előterjesztésben hosszan bemutatnak olyan „az utcáról a munka világába”-jellegű „mintaprogramokat”, amiket karitatív szervezetek valósítottak meg állami támogatással 2015 és 2018 között. Ezekben az otthontalanok nemcsak munkát, „hasznos, értékteremtő tevékenységet” tudtak újra végezni, hanem lakhatási lehetőséget kaptak, és szociális munkásoktól személyre szabott, mentális támogatást is kaptak, hogy be tudjanak illeszkedni a helyi közösségekbe. A valóban jónak tűnő programok azonban az adatok alapján a sok ezer utcán élő közül legfeljebb pártucatnyi ember számára jelentett megoldást.

Ilyen hajléktalankat foglalkoztató program futott országszerte több helyen:

• A Baptista Szeretetszolgálat 2017. évi közfoglalkoztatási programjában a Főváros X. kerületében egy 38 hajléktalan embert foglalkoztató telephelyen létrehoztak szociális mosodát és népfürdőt, illetve népkonyhát,
• A baptista Sorsfordító Szolgáltató Központ Kiskőrösön hajléktalanszállókkal együttműködve támogatják azokat a fővárosi hajléktalanokat, akik szeretnének vidékre költözni, ahol a foglalkoztatás mellett, szállást és szociális segítségnyújtást is biztosítanak számukra. 115 fő vett részt benne, amihez a belügyi tárca 205 millió forint támogatást adott.
• A Máltai Szeretetszolgálat veszprémi közmunkaprogramjában 11 hajléktalant foglalkoztatnak, a mezőgazdaság, hulladékszedés területén vagy mosodákban. „A hajléktalan közmunkások mossák sorstársaik ruháit, valamint az összes intézményi textíliát” – írják.
• A Szentesi Hajléktalan Segítő Központ közmunkaprogramjában a fedél nélküliek színes rongyszőnyegeket szőnek, és szakember vezetésével öten kerámiákat készítenek, „rövid betanulási idő után már igényes, szép tárgyakat”.
• Debrecenben a már meglévő fóliasátrakban és üvegházban virágtermesztéssel foglalkoznak, Cegléden pedig az erdőtelepítést végzik ilyen közmunkások. Egy követendő kiskunfélegyházi példa is van: a hajléktalanoknak fenntartott országos befogadóhely keretében dolgoznak is, így a közterületeken és az önkormányzati intézményekben található padokat, szeméttároló edényeket, buszmegállókat újítanak fel, illetve játszótereket és temetőket takarítanak.