szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szavaztak az EP-ben a macedón jogállamiságról, elfogadták a macedón jogállamiságról szóló jelentést.

A képviselők csütörtökön véleményezték, hogy mennyit haladt előre Albánia, Macedónia és Montenegró az esetleges uniós csatlakozás felé, áll az Európai Parlament honlapján.

Az EP-képviselők üdvözölték, hogy Macedónia erőfeszítéseket tett az Unióval kapcsolatos reformok terén is, de felszólították a helyi hatóságokat, hogy „fokozzák a pénzmosás és az összeférhetetlenség elleni harcot annak érdekében, hogy jobban védeni tudják az igazságszolgáltatást a politikai befolyás ellen”. Macedóniának emellett a jogállamiság fennmaradó hiányosságaival is foglalkoznia kell, amelyek továbbra is komoly gondot okoznak. Az állásfoglalást 470 szavazattal, 116 ellenszavazat és 46 tartózkodás mellett fogadták el.

A képviselők emellett felszólítják a magyar kormányt, hogy adja ki hazájának Nikola Gruevszki volt miniszterelnököt, aki, miután hivatallal való visszaélésért börtönbüntetésre ítélték, Magyarországra szökött – áll a dokumentumban.

A macedón-jelentés szerzője, Ivo Vajgl szlovén liberális képviselő szerint „Ha Macedónia teljesíti az összes feltételt, akkor ígéretes jövő áll a mai macedónok és a jövő generációi előtt. Az Uniónak szintén teljesítenie kell saját ígéreteit annak az országnak, amely már elég régóta vár az előszobában: jelentős mértékben hozzá kell járulnunk Délkelet-Európa egészének stabilitásához, biztonságához és fejlődéséhez.”

A hírre reagálva Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő megjegyezte, az „Az Európai Parlament tehát ismét nagy többséggel piros lapot mutatott fel Orbán Viktornak és illiberális kormányának. A Fidesz pedig ismét ahelyett, hogy Magyarország tisztességét és becsületét óvta volna, inkább a magyar kormányfő sötét baráti kapcsolatait védte.”

Korábban megírtuk, a német közszolgálat szerint már Macedóniából is magyar diplomaták segíthették Gruevszki kijutását, a macedón parlament pedig a héten felfüggesztette a volt kormányfő mentelmi jogát.

Szanyi Tibor: A Gruevszki-botrány Orbán újabb Európa-ellenes provokációja

A határozatot támogatta Szanyi Tibor, az MSZP alelnöke és a párt EP-delegációvezetője is, aki a jelentés vitájához fűzött írásbeli felszólalásában leszögezte: „Orbánnak ez, a nemzetközi és az EU jog teljes semmibevételét tükröző példátlan provokációja tudatosan kárt okoz közös európai érdekeinknek azáltal, hogy szembe megy az EU kül-és biztonságpolitikája, valamint bővítési politikája keretében együtt meghozott döntéseink egész sorával.”

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!